Vágólapra másolva!
Három rangos férfi és két női tenisztorna zajlik a héten, és az ATP-, valamint a WTA-viadalok e heti kapcsolódási pontját az acapulcói Abierto Mexicano Pegaso elnevezésű verseny adja, Mexikóban ugyanis mindkét nem képviselteti magát. A magyarok közül Sávolt Attila és Kuti Kis Rita is itt próbál szerencsét.

Alig ért véget a hölgyek versengése, máris a legjobb férfi teniszezők veszik át a főszerepet az Egyesült Arab Emírségekben. A dubai 925 ezer dollár összdíjazású tenisztorna tavaly meglepetést hozott, a fináléban a spanyol Juan Carlos Ferrero Marat Szafint verte, amikor az első helyen kiemelt orosz 6:2, 3:1-nél sérülés miatt visszalépett. Ezúttal Szafin nem indul, ott lesz a mezőnyben viszont a címvédő mellett a szintén orosz Jevgenyij Kafelnyikov, az Australian Open idei győztese, a svéd Tomas Johansson, valamint a Davis-kupa győztes francia Sebastien Grosjean is.

Az Egyesült Államokban San Jose ad otthont a Siebel Open elnevezésű 400 ezer dolláros versenynek, ahol hacsak a kiemelési sorrendre pillantunk, megállapíthatjuk, hogy minimum olyan erősségű, mint a dubai torna. Az első helyen rangsorolt ausztrál Lleyton Hewitt mellett ugyanis indul az amerikai Andre Agassi, Andy Roddick, Jan-Michel Gambill trió, a brit Greg Rusedski vagy a belga Xavier Malisse is.

Hewitt és Agassi játéka amúgy is sok kíváncsi tekintetet vonz majd, hiszen az ausztrál bárányhimlője, Agassi pedig csuklósérülése miatt hetek óta nem játszott. Ráadásul itt mutatkozik be az amerikai klasszis új edzője, Darren Cahill, aki tavaly még Lleytont irányította. Hewitt már egykori Davis-kupa társával, Jason Stoltenberggel edz és nem haragszik Agassira. "Szeretek vele játszani. Utoljára tavaly novemberben a Mesterek-kupáján futottunk össze, akkor játszottam életem egyik legpazarabb mérkőzését. Andréról csak jó emlékeim vannak, biztos vagyok benne, ha most találkozunk, ismét nehéz meccset vívunk."

A múlt heti memphisi "kettős torna" után ezúttal a mexikói Acapulco ad otthont ATP- és WTA-versenynek egyaránt. Az Abierto Mexicano Pegaso elnevezésű 725 ezer dolláros verseny először tavaly vált "kétneművé", addig a férfiak, illetve a Thomas Muster háziversenye volt. Az egykori osztrák salakkirály 1993 és 1996 között zsinórban négyszer győzött, azóta még dupláznia sem sikerült senkinek. Ezt ezúttal csupán ketten vihetik véghez, hiszen a visszavonult Muster, a sérült brazil Kuerten és a nem induló cseh Novak mellett csupán a spanyol Francisco Clavet (1997) és az argentin Juan Ignacio Chela (2000) győzött Acapulcóban.

Hogy Chelának ne legyen oka örömre, arról az első fordulóban Sávolt Attila gondoskodhat, bár valljuk be, a magyar éljátékosnak nagyon nehéz dolga lesz. Eddig egy alkalommal találkozott a spanyollal: két éve a Long Island-i torna első fordulójában 7:5, 6:3-ra kikapott tőle. Amennyiben Sávolt nyerne, a Jerome Golmard (francia, 7.) - Jacobo Díaz (spanyol) találkozó győztesével mérkőzhetne.

A hölgyek viadalát tavaly a dél-afrikai Amanda Coetzer nyerte, így nem meglepő, hogy harmadik kiemeltként idén is rajthoz áll. Az első helyre az orosz Jelena Gyemenytijeva kapott besorolást, őt a spanyol Arantxa Sánchez-Vicario, a már említett Coetzer, a spanyol Christina Torrens-Valero és Conchita Martinez követi. A magyar színeket Kuti Kis Rita képviseli, aki a német Jana Kandarral mérkőzik, és ha nyer, Martinezzel kerül szembe.

Az arizonai Scottsdale-ben 583 ezer dollár vár a hölgyekre a State Farm Women's Tennis Classic elnevezésű tornán, ahol a világranglista első tíz helyezettje közül hárman is indulnak. Ugyan a jugoszláv Jelena Dokic visszalépett, de Jennifer Capriati, Martina Hingis és Serena Williams garancia lehet a sikerre. Mellettük még az amerikai Shaughnessy és Raymond, az osztrák Schett, az olasz Schiavone, valamint a cseh Bedanova a kiemeltek sorrendje.

A múlt heti tornák döntőiben:
AT&T, Buenos Aires:
Massu - Calleri 2:6, 7:6, 6:2

ABN/AMRO, Rotterdam:
Escude - Henman 3:6, 7:6, 6:4

Kroger St. Jude, Memphis, férfiak:
Roddick - Blake 6:4, 3:6, 7:5
Nők:
Raymond - Stevenson 4:6, 6:3, 7:6

Dubai Women's Open:
Mauresmo - Testud 6:4, 7:6

Copa Colsanitas, Bogota:
Zuluaga - Srebotnik 6:1, 6:4