Vágólapra másolva!
Péntektől vasárnapig a legrangosabb hazai asztalitenisz-eseményre kerül sor a Statisztika Marczibányi téri csarnokában. Az ob-nak mindig különleges rangja van, amit idén is jelez a résztvevők érdeklődése. Gyakorlatilag a teljes élmezőny asztalhoz áll, az egyetlen kivételt Bátorfi Csilla jelenti, aki nem jön haza Németországból.

Tavalyi betegsége miatt hiányzott, ám most ismét asztalhoz áll a tizennégyszeres bajnok Tóth Krisztina. Az Európa-bajnoknő egészen páratlan sorozatot produkált: 1995-től 2000-ig zsinórban hat alkalommal nyerte meg a női egyest, s idén is nagy favoritnak számít. A leginkább az a Fazekas Mária lehet veszélyes rá, aki az utolsó két versenyt, a TOP 12-t és a Budapest-bajnokságot is megnyerte. Az esélyesek között kell említendő még a címvédő Molnár Zita (aki tavaly nyerte élete első egyéni bajnoki címét), az 1994-ben győztes Braun Éva, az immár Postás-színekben versenyző Éllő Vivien, valamint a fiatalabb generációt képviselő Lovas Petra és Póta Georgina.

A férfiaknál nem lesz hiányzó - a kiemelési rangsor első húsz helyezettje kivétel nélkül nevezett. Nagyon nehéz megjósolni a későbbi győztest a kiegyensúlyozott játékerő miatt: az ötszörös Németh Károly címvédőként áll asztalhoz, mellette még öt olyan játékos indul, aki nyert már egyéni bajnoki címet, úgy, mint Demeter Lehel (2000-ben nyert), Harczi Zsolt (ötszörös bajnok), Pagonyi Róbert (1998), Pázsy Ferenc (1999), Vitsek Iván (1992). Az ob-győztesek mellett Lindner Ádám is esélyes, aki bár egyéniben még nem szerzett bajnoki címet, tavaly párosban és vegyes párosban is diadalmaskodott, őt a Budapest-bajnokság megnyerése óra tartanak számon esélyesként. Szintén a végső győzelemre pályázhat a TOP 12-t megnyerő Fazekas Péter. Érdekesség, hogy elméletileg valamennyi számban lehetséges a címvédés, hiszen a tavalyi győztes párosok megegyező összetételben szerepelnek idén is.

A válogatott kerettagok mutatott formája az ob-n (amely ranglistaversenynek számít) azért is fontos, mert Volper László és Kriston Zsolt férfi-, valamint Tarján András női válogatott-edzők a verseny után teszik meg javaslataikat a felnőtt Európa-bajnokságra utazó csapat összetételét illetően. Csapathirdetés tehát - a március 30. és április 7. között Zágrábban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra öt-öt induló magyar játékosára - a jövő hét elején várható.

A 85. felnőtt országos bajnokság programja:
2002. március 1-3., Budapest, Statisztika-csarnok

március 1., péntek:
10.00 óra - női páros az elődöntőig
11.30 óra - női egyes selejtező
13.30 óra - női egyes főtábla az elődöntőig

március 2., szombat:
10.00 óra - férfi páros az elődöntőig
11.30 óra - férfi egyes selejtező
14.30 óra - férfi egyes főtábla az elődöntőig

március 3., vasárnap:
10.00 óra - vegyes páros a bajnoki címig
14.00 óra - férfi és női egyes, férfi és női páros elődöntők
15.00 óra - férfi és női egyes, férfi és női páros döntők

A címvédők:
férfi egyes: Németh Károly
női egyes: Molnár Zita
férfi páros: Lindner Ádám, Gerold Gábor
női páros: Éllő Vivien, Molnár Zita
vegyes páros: Lindner Ádám, Kertai Rita