Vágólapra másolva!
Kovács István, az Universum Box-Promotion egykori pehelysúlyú világbajnoka, amatőrként olimpiai s kétszeres világ- és Európa-bajnok öklöző budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette visszavonulását. Azonban még egyszer a kötelek közé lép: április 20-án Gdanskban - a félnehézsúlyú Dariusz Michalczewski címvédő mérkőzése keretében szervezett gálán - utoljára húz kesztyűt.

Fotó: HavariaPress
"Sok lehetőség áll előttem a civil életben" - mondta Kokó
Kovács István

"Nem érzem magam felkészültnek egy címmérkőzésre" - folytatta Kokó. "Nem kertelek, nem éreztem már jól magam Németországban, az elmúlt időszakban egyre több olyan dolog foglalt le, ami helyettesíti az ökölvívást. Úgy rohantak el a napok, hogy nem hiányzott a boksz. Most kezdek igazán megkönnyebbülni, hogy erről beszélek."

Kovács elmondta, az utóbbi időben már nem érezte jól magát Hamburgban, főleg a múlt év december 15-i találkozója után. Ekkor még igazán hitt a visszatérésben, de az azt követő huzavona megingatta hitében. Ugyanakkor Kokó nem kritizálta klubja menedzselési metodikáját, de azért többször szóvá tette, hogy a visszatérést másképpen képzelte el. Egy hibát említett: hogy az UBP nem képzelte magát az ő helyzetébe, de hozzátette, hogy ugyanakkor megérti ezt. A múlt héten már bejelentésre készen utazott Németországba. Kovács február eleje óta érezte, hogy ez így nem megy tovább, de a végleges döntést 3-4 nappal ezelőtt hozta meg. A családjával elvonult, hogy semmi és senki ne befolyásolhassa döntését.

Fotó: HavariaPress
Nem volt könnyú a búcsú

"Tizennyolc évi boksz után be kell látnom, hogy a világ legjobbjai nemhogy közelednének hozzám, hanem távolodnak tőlem" - jelentette ki a WBO ex-világbajnoka. "Tudomásul kell vennem a korlátaimat, azt, hogy van egy határ, amit nem lehet túlteljesíteni." Kokó azt is elmondta, hogy az elmúlt nyolc hónapban semmi olyan nem történt, ami motiválta volna, ennyi idő alatt egy mérkőzés nagyon kevés. Ráadásul rettenetes honvágy gyötörte, mint mondta: "Feleségem és gyermekeim szinte minden nap arra ösztökéltek, hagyjam abba a bokszot, és minden alkalommal, mikor hazatértem, egyre kevesebb kedvem volt visszamenni Hamburgba."

Kovács István ugyanakkor a ringben szeretne elbúcsúzni a közönségtől, ezért április 20-án, Dariusz Mihalczewski profi címmérkőzésének gáláján még egyszer utoljára kötelek közé lép, Gdanskban. (Könnyen elképzelhető egyénként, hogy a Tigris is búcsúzik Lengyelországban). "Azért választottam a lengyel várost a búcsú helyszínéül, mert 14 évvel ezelőtt ott nyertem első komoly versenyemet, a junior Európa-bajnokságot."

Fotó: HavariaPress
Egyedülállóak a sikerei
kiütötte őt

Kokó elmondta, az üzleti életben vagy a média világában képzeli el a jövőjét, viszont politikával nem áll szándékában foglalkozni - emlékeztetett, hogy a tényleges visszavonulása csak a választások után következik be.

Kovács nem hibáztatta klubját a kialakult helyzetért, de azt megjegyezte, egyre csökkent az "akarása", ahogy sorban hiúsúltak meg a mérkőzései, legutóbb az UBP lemondta a Michael Brodie elleni Európa-bajnoki összecsapást. Kokó szerint most már nem volna értelme címmérkőzést tervezni, mert sem az edzettségi állapota, sem a küzdőkedve nem elegendő a sikerhez.

Klubja, az Universum Box-Promotion képviseletében Rainer Koppke sajtószóvivő már korábban úgy vélekedett, hogy Kokó nem folytatja, s bejelenti visszavonulását. A hamburgi egyesület délutánra ígérte hivatalos állásfoglalását, de Dámosy Zsolt, Kovács menedzsere elmondta, a klub vezetője, Peter Hanraths "rendkívül szomorúan" fogadta a hírt. A klub igazgatója svájci elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni Budapestre, de azt üzente, Kovács döntését tiszteletben tartják. Dámosy sikeresnek ítéli bokszolónk pályafutását. "Karrierje előtt aláírtam volna, hogy ezt a sikeres profipályát fussa be" - mondta, majd mosolyogva fordult az ökölvívóhoz: "A Chacón elleni meccset kivéve, ugye, te is aláírtad volna?"

Fotó: HavariaPress
Dámosy szerint a németek példaértékűnek tartják Kokót

[thury-mécs]

Ajánlat:

Hajrá Kokó!

Nem hiányzik a könyvtárából?

Kokó a király