Vágólapra másolva!
Nem sok pihenést engedélyeztek Sebestyén Júliának, a Salt Lake City-i téli olimpián legjobb eredményt - nyolcadik helyezést - elérő magyar versenyzőnek. A küldöttség szerdán érkezett haza, a műkorcsolyázónő csütörtökön már a városligeti műjégpálya sátorteteje alatt edzett.

Sebestyén Júlia elmondta, hogy a repülőtéren szülei mellett edzője, Jurek Eszter is gratulált az olimpián elért eredményhez, és még nagyon sokat köszöntötték. A család nem is utazott haza Tiszaújvárosba, mert a közelgő naganói vb miatt a bajnoknő másik edzője, Száraz András csütörtök délelőttre már edzést írt elő.

Sebestyén az olimpiára szívesen emlékezett vissza. Utalt arra, hogy ha a versenyek előtt megajánlják neki a nyolcadik helyet, boldogan elfogadja, és utólag is elégedett a helyezésével, mint ahogy az olimpián nyújtott teljesítményével is. A műkorcsolya pontozási cirkuszáról is kérdeztük, de azt mondta, a pályán kívül történtekkel nem akar foglalkozni.

A bajnoknőt új célok foglalkoztatják. Március 14-én indul a naganói világbajnokságra, ugyanazt a programot fogja bemutatni, amit Salt Lake Cityben. Előzetes tippelésre - akárcsak az olimpia előtt - most sem vállalkozott. A lehető legjobb programot szeretné bemutatni, és ha ez sikerül, akkor mindenki sejtheti, hol végezhet a mezőnyben.

A vb után még néhány bemutatón indul, de ezek már csak a hosszúra nyúlt idény levezetését szolgálják. Örömmel értesült arról, hogy rövidesen átadják a Kisstadion melletti jégpályát, ahol a műkorcsolyázók igazi otthonra lelnek. Így kitolódik a szezon, nem kell drága edzőtáborokat fizetni, és az eredményesség is javulhat.

Sebestyénnek egyébként edzői jelezték, hogy a nyárig ne számítson túl hosszú szabadságra, a vakáció alatt is legfeljebb két hét pihenőt kap. Többet nem szabad kihagynia annak, aki a világ élmezőnyében szeretne maradni.