Vágólapra másolva!
Gubacsi Zsófia és Kuti Kis Rita is kiesett az Indian Wells-i tenisztorna első fordulójában, párosban Mandula Petra is búcsúra kényszerült. A torna meglepetését azonban nem ez, hanem Hingis sérülése jelentette. A svájci teniszezőnő csuklója edzés közben meghúzódott, így kétségessé vált indulása. Scottsdale-ben egy másik sztár, Pete Sampras járt rosszul: a 13-szoros Grand Slam-győztest a dél-afrikai Ferreira győzte le.

Nem sikerült a magyarok számára győztes mérkőzéssel befejezni a csütörtöki napot a kaliforniai Indian Wellsben rendezett tornán. Az egyes első fordulójában Kuti Kis Rita a német Greta Arntól (6:1, 6:4), Gubacsi Zsófia pedig a dán Eva Drybergtől kapott (3:6, 6:4, 6:1) és esett ki. Nem járt jobban Mandula Petra sem, aki páros partnerével, az osztrák Patricia Wartuschsal oldalán a holland Kristie Boogert, Miriam Oremans kettőstől szenvedett 6:3, 7:5-ös vereséget. Petra azonban még javíthat, magyar idő szerint pénteken a kora esti órákban a négyes pálya második találkozóján a luxemburgi Anne Kremerrel küzd a harmadik körbe kerülésért.

A második helyen kiemelt svájci Martina Hingis várhatóan úgy lép vissza a tornától, hogy még egyetlen mérkőzést sem vívott. Az egykori világelső csuklója a csütörtöki edzésen megsérült, így kérdésessé vált, hogy a második fordulóban tudja-e vállalni a játékot a horvát Talaja ellen, valamint párosban az orosz Kurnyikova oldalán. Amennyiben Hingis nem tud indulni, a szervezők teljes csődként értékelhetik az idei viadalt, hiszen a világelső Venus Williams, a címvédő Serena Williams és az Australian Open-bajnok Jennifer Capriati már korábban lemondta a részvételt, míg a népszerű Kurnyikova kiesett az első fordulóban.

A párosok mezőnyében ma áll rajthoz Martina Navratilova, aki a fehérorosz Natasa Zvereva oldalán a Middleton, Rippner kettőssel mérkőzik majd. Ám a 18-szoros Grand Slam-győztes egykori csehszlovák teniszező már felháborodásának adott hangot, amiért kutyáját nem engedték be a nézőtérre. A szervezők ugyanis azt közölték vele, Sophie névre hallgató kedvence "szennyező hatású", így kénytelen lesz a szállodában hagyni.

"Már az felháborított, hogy úgy megmotoztak a kapuban, mintha gépeltérítő lennék. Most meg a kutyám ellen tiltakoznak. Nekem ő a család, sajnálom őt. Nem kellett volna eljönnöm a tornára" - dühöngött az amerikai versenyző.

Indian Wells (2,1 millió dollár), 1. forduló:
Dryberg - Gubacsi 3:6, 6:4, 6:1
Arn - Kuti Kis 6:1, 6:4
Kleinova - De Lone 1:6, 6:4, 6:3
Pucsek - Suarez 6:7, 6:3, 6:2
Frazier - Vives 3:6, 6:3, 6:3
Razzano - Majoli 7:6, 6:1
Smashnova - Middleton 6:4, 6:3
Srebotnik - Brandi 6:2-nél Brandi visszalépett
Husarova - Cervanova 6:3, 6:4
Lamade - Rittner 6:2, 1:6, 6:4
Gagliardi - Svensson 6:4, 6:0
Kostanic - Weingartner 6:3, 6:1
Marrero - McQuillan 6:4, 6:3
Daniilidou - Gersi 6:1, 6:4
2. forduló:
Seles - Sarapova 6:0, 6:2
Shaughnessy - Müller 6:2, 6:4
Páros, 1. forduló:
Boogert, Oremans - Mandula, Wartusch 6:3, 7:5

Csupán két fordulóig bírta a megpróbáltatásokat Pete Sampras a 400 ezer dolláros scottsdale-i tornán. A második kör eddigi legnagyobb meglepetését ugyanis a dél-afrikai Wayne Ferreira produkálta, aki pályafutása során immáron hatodszor legyőzte Samprast (7:5, 7:5). Már pedig ezzel nem sokan dicsekedhetnek. "Nagyszerű, el sem hiszem, de én vertem meg a menők közül a legtöbbször Pete-et. Csodálatos dolog, lesz mit mesélnem az unokáimnak."

Franklin Templeton Classic, Scottsdale (400 ezer dollár), 2. forduló:
Schüttler - Mantilla 6:0, 2:6, 6:1
Malisse - Gaudenzi 7:5, 7:6
Moya - Vicente 2:6, 6:2, 6:2
W. Ferreira - Sampras 7:5, 7:5

Villámlás és heves esőzés miatt csupán két találkozót tudtak lebonyolítani a 400 ezer dolláros floridai Delray Beach-i tornán. Ezeken a találkozókon az ötödik kiemelt olasz Davide Sanguinetti rutinból 6:3, 6:2-re verte a dán Plesst, míg a francia Michael Llodra a Sávoltot verő, nyolcadikként rangsorolt Hipflt ütötte el a továbbjutástól (6:3, 6:4).

International Tennis Championships, Delray Beach (400 ezer dollár), 2. forduló:
Llodra - Hipfl 6:3, 6:4
Sanguinetti - Pless 6:3, 6:2

Pincési László

Ajánlat:

Navratilova a rinocéroszokért teniszezik (2001.10.09.)