Vágólapra másolva!
A magyar hölgyek már elbúcsúztak az Indian Wells-i tenisztornától, jövő héten bekapcsolódnak a férfiak is a küzdelembe. Sávolt Attila már megkezdte menetelését a főtábla felé: a selejtező első fordulójában az amerikai Joyce ellen győzött. Scottsdale-ben Agassi és Balcells, Delray Beachen Roddick és Sanguinetti vívja a döntőt.

Gúnyosan azt is mondhatnánk: bárcsak minden magyar teniszező olyan sérült lenne, mint Martina Hingis. Az egykori svájci világelső napokkal ezelőtt még azt közölte az Indian Wells-i torna szervezőivel, edzésen megsérült csuklója miatt lehet, hogy visszalépésre kényszerül. Ehhez képest szombatra felépül, pályára lépett, és ha már így tett, akkor 43 perc alatt elsöpörte ellenfelét, a horvát Talaját (6:0, 6:1) "Múlt héten még tényleg nem tudtam edzeni, el akartam kerülni a fájdalmat" - nyilatkozta Hingis, aki Kurnyikovával vissza is lépett a párosok versengésétől. "Örülök, hogy jól játszottam. Érzem még a sérülésem, de napjaink teniszében kinek nincsenek csuklófájdalmai?"

Az első helyen kiemelt belga Clijsters kiesésével már Hingis a legmagasabban rangsorolt teniszező, a következő fordulóban az orosz Jelena Lihovceva ellen lép pályára. Monica Seles és Meghann Shaughnessy már a harmadik kört is túlélte, az amerikai hölgyek a szlovák Suchát (6:0, 6:3), illetve az ausztrál Prattet verték (6:4, 6:1).

Mire elfogytak a magyar lányok, addigra Sávolt Attila jóvoltából ismét akadt magyar teniszező a kaliforniai városban. A jövő héten ugyanis a férfiak is megkezdik küzdelmeiket, a legjobb magyar teniszező pedig a selejtezőből próbál a főtáblára kerülni. Nos, az első lépést már meg is tette, hiszen 7:6, 6:3-ra legyőzte az amerikai Joyce-ot. Eredménye értékét növeli, hogy ugyanebben a fordulóban olyan kiváló játékosok búcsúztak, mint a zimbabwei Wayne Black, vagy a két orosz tehetség, Juzsnyij és Davidenko.

Indian Wells (2,1 millió dollár), 2. forduló:
Sanchez Vicario - Srebotnik 6:4, 4:6, 6:1
Schett - Lamade 6:4, 6:4
Coetzer - Razzano 6:4, 6:4
Dyrberg - M. Maleeva 6:2, 6:3
Smashnova - Grande 6:1, 7:6
Marrero - Schiavone 6:4, 6:3
Hantuchova - Pucsek 6:2, 6:2
Hingis - Talaja 6:0, 6:1
Dokic - Bovina 4:6, 6:3, 6:2
Bedanova - Arn 6:4, 7:5
Husarova - Serna 6:3, 6:3
Sugiyama - Daniilidou 6:4, 3:6, 6:1
Gagliardi - Montolio 6:1, 6:4
Tuljaganova - Kostanic 6:3, 6:3
3. forduló:
Seles - Sucha 6:0, 6:3
Shaughnessy - Pratt 6:4, 6:1

Férfiak, selejtező, 1. forduló:
Sávolt - Joyce 7:6, 6:3

Andre Agassi és Juna Balcells játssza a scottsdale-i torna fináléját. Az első helyen kiemelt amerikai a másik még versenyben lévő kiemeltet, a belga Malisse-t verte 6:4, 6:4-re. "Összességében elégedett lehetek magammal, hiszen győztem. Erősnek, egészségesnek éreztem magam egész mérkőzésen, jól mozogtam, és érvényesíteni tudtam tapasztalatomat" - vonta le a mérkőzés tanulságait Agassi, aki ezzel az utolsó előtti lépést is megtette ötvenedik tornagyőzelme felé.

Ellenfele az a spanyol Balcells lesz, aki életében másodszor jutott ATP-torna döntőjébe. Eddigi egyetlen fináléját még 2000-ben, Bukarestben vívta, ahol végül 6:4, 3:6, 7:6-ra le is győzte a német Hantschkot. "Tizenöt éves korom óta figyelem Andre mérkőzéseit. Még soha nem játszottam ellene, de álmom végre teljesül majd. Ő számomra egy bálvány" - nyilatkozta a spanyol teniszező, aki az elődöntőben a német Schüttlert verte 6:3, 6:1-re.

Franklin Templeton Classic, Scottsdale (400 ezer dollár), elődöntő:
Agassi - Malisse 6:4, 6:4
Balcells - Schüttler 6:3, 6:1

Davide Sanguinetti megakadályozta az amerikai finálét a floridai Delray Beachen rendezett tornán. Az olasz teniszező ugyanis 7:6, 6:3-ra győzött a címvédő Jan-Michael Gambill elleni elődöntőben, így februári, milánói győzelmét követően ismét finálét játszhat. "Szeretnék újra nyerni, ezért mindent el is követek majd" - nyilatkozta. Sanguinetti ellenfele Andy Roddick lesz, aki úgy tűnik, beváltja korábban tett ígéretét, és kiválóan kiszolgálja az érte kilátogató népes családi és baráti társaságot. Az első helyen kiemelt amerikai ezúttal a francia Dupuis-t győzte le 7:6, 6:4-re.

International Tennis Championships, Delray Beach (400 ezer dollár), elődöntő:
Sanguinetti - Gambill 7:6, 6:3
Roddick - Dupuis 7:6, 6:4

Pincési László

Korábban: