Vágólapra másolva!
Alig egy hónappal a mérkőzése kitűzött időpontja előtt megsérült Oscar De La Hoya. Az Aranyifjúnak becézett amerikai május 4-én bokszolt volna Fernando Vargas ellen.

De La Hoya a WBC-szervezet nagyváltósúlyú bajnoka, míg Vargas ugyanebben a súlycsoportban a WBA-szervezet világbajnoki övének birtokosa. Az amerikai a Kalifornia állambeli Big Bearben edzőtáborozik - nem messze ellenfele, Vargas vert tanyát -, s itt jelentette be a hírt: "Sajnálom, hogy el kell halasztani a mérkőzést, de nem tehetek mást."

A mérkőzésszervezők szeretnék, ha a találkozót szeptember 14-én rendeznék. De La Hoya bal csuklója sérült meg, felépülése egy hónapot vesz igénybe. Golden Boy edzőpartnerével öklözött, s amikor a fején elhelyezett egy ütést, utána érzett fájdalmat. Ez egyébként az a keze, amelyik tavaly novemberben megsérült, s rá egy hónapra artroszkópiás eljárással meg is műtötték.

Profi az amatőrök között

Emmanuel Steward reméli, hogy az amerikai amatőr bokszolók újra termelik majd az olimpiai aranyakat. A csapat újonnan kinevezett szakembere szerint nincs vesztegetni való idő, el kell kezdeni a felkészülést az athéni olimpiára. Ezen a héten mintegy 250 bokszoló részvételével rendezik az Egyesült Államok ökölvívó-bajnokságát.

Stewardot azért nevezte ki az amerikai szövetség, mert az utolsó három olimpián az Egyesült Államok mindössze két aranyat nyert a lehetséges 36 medálból. Két évvel azután, hogy Sydneyből első helyezés nélkül tért haza a csapat, a szakvezetés Stewardhoz fordult, hogy vezesse ki a az amatőr ökölvívást a slamasztikából. A profi nehézsúlyú Lennox Lewis edzője nem új fiú az amatőrök között. Az 1984-es olimpia előtt részt vett minden idők legeredményesebb olimpiai szereplésének előkészítésében. "Olyan ökölvívók kellenek, akik megfelelő ütőerővel rendelkeznek, de bokszolni is tudnak" - nyilatkozta Steward. "Az a célunk, hogy minél több éremesélyesünk legyen, s nekik legyen nemzetközi rutinjuk" - tette hozzá Robert Voy, az Egyesült Államok szövetségének elnöke.

Az elnök Sydney után lett az amatőr boksz első embere, s elérte, hogy Las Vegasban legyen az amatőrök bajnoksága, nem kevésbé patinás helyen, mint a Caesars Palace-ban, amely megannyi legendás profiboksz-esemény színhelye is. Voy rámutatott: ha az 1984-es csapatot nehéz is lesz felülmúlni, az 1988-as együttes is például szolgálhat a maga három aranyérmével. Steward szerint szélesíteni kell az ökölvívás bázisát, s azon a véleményen van, hogy a bajnokságon szereplő bokszolók közül mindössze egy-kettő lesz ott Athénban. Steward elsősorban a most 16-17 évesekből szeretné az olimpiai válogatottat verbuválni. A jelenlegi mezőnyben a félnehézsúlyú DeAndrey Abront tartja képesnek arra, hogy ott legyen az olimpián.

Elhalasztották Hoffman és Puritty meccsét

A német Timo Hoffmann és az amerikai Ross Puritty április 27-re, a németországi Riesába tervezett találkozóját elhalasztották. Hoffmann könyökét operálni kell, a mérkőzés új időpontja június elseje, helyszíne Nürnberg. A találkozó része a Sven Ottke és Thomas Tate, az IBF övéért vívott nagyközépsúlyú összecsapását felvezető programnak.