Vágólapra másolva!
Az elmúlt év legjobb hazai atlétanőjének választott Vaszi Tünde kiválóan kezdte a szabadtéri szezont, az elmúlt hét végi pretoriai Grand Prix-versenyen 660 centivel nyerte a távolugrást.

Vaszi tavaly 686 centis országos csúccsal lett 4. az edmontoni szabadtéri vb-n, csupán két centivel lemaradva a dobogóról. Az idei fedett pályás szezonban "kikapcsolódásképpen" rúdugrásban versenyzett, s a Magyar Atlétikai Szövetség által kiírt nevezési szintet teljesítve, 430 centit ugorva kijutott a bécsi Eb-re is, ahol azonban nem került be a döntőbe.

- A fedett pályás Eb-n távolugrásban 674 centi kellett az aranyéremhez, vagyis komoly esélye lehetett volna a győzelemre is. Nem bánja, hogy rúdugrásban versenyzett?
- Természetesen már tavaly is tudtam, hogy Bécsben mindenképpen dobogóesélyes lennék, s így egy nagy lehetőséget hagyok ki. Ám az utóbbi hat évben olyannyira komolyan készültem fedett pályán és szabadtéren is, hogy ezt a szezont most fel kellett áldoznom. Úgy voltam vele, hogy mindenképpen szükségem van egy kis feltöltődésre. Valamikor pihenni is kell, hiszen a sportoló nem olyan, mint egy robot, s én is éreztem, hogy elfáradtam. Egy érmet most tagadhatatlanul "elhúztak" az orrom előtt, de nagyon bízom benne, hogy a müncheni szabadtéri Eb-n majd megszerzem.

- Sikerült feltöltődnie?
- Mondhatom, hogy igen. S a négyhetes dél-afrikai edzőtáborozás is kiválóan sikerült. Két versenyen indultam el, az első egy kisebb verseny volt, ezen 645-tel nyertem. A múlt hét végi pretóriai Grand Prix-n pedig 660-nal, ami már elég jó eredmény. Már csak azért is, mert kizárólag azzal a szándékkal utaztam ki, hogy edzzek. De kint kiderült, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban ez idő alatt rendeznek két versenyt, és felajánlották, hogy ha ezeken elindulok, akkor kifizetik a kint tartózkodásom teljes költségét. S úgy voltam vele, hogy azért sem járok rosszul, mert legalább láthatom, hogy hol is tartok a felkészülésemben.

- A jelek szerint remekül halad, a 660 centi jelenleg a világranglista 4. legjobb eredménye.
- S kevésen múlt, hogy nem értem el még sokkal jobb eredményt. Az ugrásaim közül ugyanis tulajdonképpen a győztes, a 660-as volt a legrövidebb. Kétszer tényleg hajszállal léptem be, s az egyik 690-700, a másik 680 körüli kísérlet volt. A szintén érvényes 659-et pedig nagyon messziről ugrottam. Minden nagyon könnyűnek tűnt, szinte szálltam a levegőben, de sajnos azt még nem éreztem, hogy honnan kellene elugrani. A fél év kihagyás, s a rúdugrás után némileg idegen volt a távolugrás.

- Hogyan alakul a versenyprogramja? A vb-4. helye után feltehetően a legrangosabb viadalokon, a Golden League-sorozat állomásain is szívesen látják.
- Valóban az a helyzet, hogy szinte csak rajtam múlik, melyik Grand Prix-versenyen indulok el. Az elkövetkezendő hetekben, május végéig azonban még továbbra is az edzéseken lesz a hangsúly számomra. Szeretnék elutazni két hétre Olaszországba edzőtáborba, illetve Budapesten, Tatán vagy Debrecenben készülnék. A versenyszezon igazából júniusban indul be, ekkor rendezik az Európa-kupát is. S majd csak ezután jönnek az igazán nagy versenyek, így augusztus elején Eb is. A szezon végén, szeptemberben lesz a Grand Prix-döntő és a Világkupa, s ezeken is szeretnék indulni.

Fábik Tibor

Korábban:

Prokhorováé az első arany

Fórum:

Atlétika