Vágólapra másolva!
Három győzelem, két vereség, ez a magyar teniszezőnők mérlege a Római Teniszakadémián zajló Budapest Grand Prix második napján.

Évente mindössze egyszer, a Római Teniszakadémián rendezett WTA-versenyen gyűlik össze a nemzetközileg is számottevő hazai női teniszelit. Tegnap például öt játékosunk lépett pályára a 110 ezer dollár összdíjazású versenyen. Néhányuk számára most különösen fontos a viadal, hiszen tavaly jól szerepeltek itt, sok pontot szereztek, és ahhoz, hogy világranglistás helyezésüket megtartsák, ismételniük kell.

Az már eldőlt, hogy a két évvel ezelőtti ausztrál bajnokság ifjúsági versenyének kétszeres győztese, Kapros Anikó nem tudja megismételni tavalyi teljesítményét. Ő 2001-ben az elődöntőig jutott, most viszont az első fordulóban 58 perc alatt kikapott a francia Beigbedertől. A vereség önmagában nem meglepetés, hiszen a francia a 84., míg Kapros a 150. a világranglistán, ám az kicsit lehangoló, hogy a magyar játékos meglehetősen gyengén játszott.

Ugyanez nem mondható el a még ifjúsági korú Németh Virágról, aki közel állt ahhoz, hogy nyerjen a világranglista 89. helyezettje, a francia Loit ellen. Az első játszmában Németh 5:1-re vezetett, ám a játszmát a francia nyerte, aztán, miután Németh egyenlített, a döntő játszmában is óriási küzdelem folyt, de a tapasztalt francia végül győzött.

Gubacsi Zsófia, aki egyre előrébb lép a világranglistán - a héten a 78. -, megszerezte élete első győzelmét a Római-parti nemzetközi versenyek főtáblás történetében. Azt a spanyol Maria José Martinezt győzte le több mint kétórás küzdelemben, akit Kapros az ausztrál ifjúsági bajnokságon a döntőben vert meg. Gubacsi a következő fordulóban a 4. helyen kiemelt görög Danilidu ellen lép pályára.

Kuti Kis Rita az utóbbi időben visszaesett a világranglistán, csak a 130., most mégis nyert a 95. helyen lévő spanyol Best ellen. Két évvel ezelőtt Sco Paulóban egyszer már legyőzte, s ez 1 óra 43 perc alatt most is sikerült.

A legkellemesebb meglepetést Marosi-Aracama Katalin szerezte. Marosi már kétszázon kívül van a ranglistán, ezért WTA-versenyen csak ritkán szerepelhet, most is csak szabadkártyával jutott a főtáblára. Meghálálta a versenyszervező Márky Jenő bizalmát, ugyanis három játszmában legyőzte a holland Noorlandert.

Mandula Petra húzódással érkezett haza, s ezért úgy döntött, hogy a párostól visszalép. Ezzel nyert egy napot, s pihenten tud ma kiállni Kurhajcova ellen.

Faludi Gábor