Vágólapra másolva!
Két egyéni mérkőzést játszottak szombaton Almeirában, ahol a spanyol és a magyar nőitenisz-válogatott csatázik a Fed-kupa tizenhat csapatos világcsoportjának első fordulójában.

A nyitótalálkozó kellemes meglepetést hozott, az esélyesebb Angeles Montoliót (35. a világranglistán) legyőzte Gubacsi Zsófia (77.), aki szinte végig pontosabb volt ellenfelénél, s megérdemelten juttatta vezetéshez a magyar együttest. "Hatalmas csata volt, minden pontért meg kellett küzdenem" - mondta Gubacsi zsófia, aki a világranglistán a 77. helyen áll. Gubacsi az első játszmában már 5:1-re vezetett, ekkor a rengeteg rontó spanyol még két játékot nyert, de esélye sem volt a fordításra. Montolio a folytatásra taktikát változtatott, azonban az egyenlítés után ismét ellenfele vette át az irányítást.

A folytatás már a papírformát igazolta: az egykori világelső Arantxa Sanchez-Vicario (18.) egy óra húsz perc alatt nyert Kuti Kis Rita (130.) ellen. "Szorosabb volt a mérkőzés, mint amit az eredmény mutat. Rengeteget kellett kockáztatnom, sajnos túl sokat hibáztam" - értékelt Kuti Kis Rita.

Temesvári Andrea, a magyar együttes kapitánya elégedett volt a két teniszező teljesítményével, s elképzelhetőnek tartja, hogy vasárnap szenzáció születik Almeirában.

Kuti Kis legyőzésével Sanchez-Vicario két csúcsot is megdöntött a Fed-kupában. Az egykori világelső spanyol teniszező 1986 óta 67 győzelmet aratott egyesben és párosban, ezzel megelőzte az eddig vele holtversenyben rekorder brit Virginia Wade-et. Egyéniben 46. sikerének örülhetett, ezzel a cseh Helena Sukova elé került.

Fed-kupa, világcsoport, első forduló, Almeira:
Spanyolország-Magyarország 1-1 (az első nap után)
Angeles Montolio - Gubacsi Zsófia 3:6, 6:3, 2:6
Arantxa Sanchez-Vicario - Kuti Kis Rita 6:4, 6:2

A vasárnapi műsor:
Sanchez-Vicario - Gubacsi Zsófia
Montolio - Kuti Kis Rita
Ruano Pascual, Sanchez-Vicario - Gubacsi, Kuti Kis

Korábban:

Mandula Petra nélkül a tenisz Fed-kupa-csapat