Vágólapra másolva!
Nem kisebb névvel szemben kezdi meg strasbourgi szereplését Mandula Petra, mint Anna Kurnyikova. A WTA-tornát még soha nem nyerő orosz klasszis ezúttal a franciaországi viadalon vesz részt, reméljük, továbbra is hozza formáját, és nem jut túl már az első fordulón sem.

A hét legrangosabb férfi tenisztornáját az ausztriai St. Pöltenben vívják, ahol az Internationaler Raiffeisen Grand Prix-n 381 ezer dollárt osztanak szét a szervezők. Hans Holzer tornaigazgató a lehetőségekhez mérten egész neves mezőnyt tudott összehívni - a düsseldorfi csapat-világbajnokság miatt a sztárok zöme ugyanis már előre lekötötte magát. St. Pöltenben a szervezők a legnagyobb sztárnak a tavalyi kitzbüheli győztes ecuadori Nicolas Lapenttit tartják, de ott lesz a mezőnyben az Australian Openen elődöntőt játszó cseh Jiri Novak, a US Open-negyeddöntős argentin Mariano Zabaleta, valamint az amerikai Jan-Michael Gambill is. A tavalyi finálét az olasz Andrea Gaudenzi nyerte, 6:0, 7:5-re verve a hazaiak reménységét, Markus Hipflt. Az előzetes nevezések alapján indul Sávolt Attila is, aki hétfő délután a thaiföldi Paradorn Srichaphan ellen kezdi meg szereplését.

Eredmények, Raiffeisen Grand Prix, St. Pölten (381 ezer dollár)
1. forduló:
Labadze - Pless 6:4, 6:4
Lapentti - Kucera 6:3, 2:6, 6:0
Vicente - Portas 6:2, 3:0-nál Portas lábsérülés miatt feladta

Folytatódik a düsseldorfi csapat-világbajnokság is, ahol hétfőn a Jevgenyij Kafelnyikov és Marat Szafin vezette orosz csapat Németországgal (Nicolas Kiefer, Tommy Haas), Svédország (Thomas Enqvist, Thomas Johansson) pedig Argentínával (Jose Acasuso, Guillermo Canas) játszik.

A hölgyek két 170 ezer dolláros tornán vehetnek részt. Az egyik az Internationaux de Strasbourg, ahol tavaly Kuti Kis Rita a negyeddöntőben kapott ki a későbbi döntős német Anke Hubertől. Idén Rita nem indul, ott lesz viszont a mezőnyben Mandula Petra, aki az első fordulóban az orosz Anna Kurnyikovával játszik. Amennyiben nyerne, a második fordulóban a Lisa Raymond (amerikai)-Céline Beigbeder (francia) összecsapás győztese következne. Tavaly a más említett Huber az olasz Silvia Farina Eliával játszott a fináléban, s utóbbi 7:5, 0:6, 6:4-re győzött.

A madridi Open De Espana Villa elnevezésű viadal elsőszámú kiemeltje az amerikai Monica Seles lesz, de a mezőny erősségére jellemző, hogy a hazai, spanyol sztárokon (Arantxa Sánchez-Vicario, Magüi Serna, Marta Marrero, Vivi Ruano, Gala León, Angeles Montolio and Cristina Torrens-Valero) kívül indul a svájci Patty Schnyder, a horvát Iva Majoli és az amerikai Chanda Rubin is.

Fórum:

Tenisz