Vágólapra másolva!
Kizárták a Giro d'Italia kerékpáros körversenyről az összetettben második helyen álló olasz Stefano Garzellit, miután doppingtesztjének B-próbája is pozitív eredményt hozott.

A Mapei csapat klasszisát, Bodrogi László klubtársát még a múlt hétfői második szakasz után ellenőrizték, s a szervezetében probenecidet, köszvény elleni szert találtak. Miután az eset nyilvánosságra került, a 28 éves kerekest nem zárták ki automatikusan, mert addig nem tekintették vétkesnek, amíg az ellenőrző vizsgálat meg nem erősítette az első teszt eredményét.Garzelli 2000-ben megnyerte a Girót, idén két szakaszgyőzelmet aratott.

Az idei verseny kilencedik szakaszát Mario Cipollini nyerte, aki ezzel - vasárnap és kedd után - már harmadszor bizonyult a legjobbnak. Az Acqua e Sapone 35 éves kerekese pályafutása során eddig 37 etapgyőzelmet aratott a Girón, s már csak négy részsiker választja el Alfredo Binda 41-es csúcsától.

Az összetettben továbbra is a német Jens Heppner áll az élen.

Eredmények:
9. szakasz, Tivoli-Caserta, 201 km:
1. Cipollini (olasz) 4:38:56 óra
2. McEwen (ausztrál) azonos idővel
3. Moreni (olasz) a. i.
4. Guidi (olasz) a. i.
5. Quaranta (olasz) a. i.
6. Furlan (olasz) a. i.

Az összetettben:
1. Heppner (német) 45:52:24 óra
2. Popovics (ukrán) 3:50 p. h.
3. Mazzoleni (olasz) 3:57 p. h.
4. Casagrande (olasz) 4:08 p. h.
5. Vicioso (spanyol) 4:09 p. h.