Vágólapra másolva!
Idén is 20 millió forint lesz a Bécs-Budapest szupermaraton helyezettjei között kiosztásra váró nyeremények összértéke. Az egyik legmagasabban díjazott hazai sporteseményt immár 13. alkalommal rendezik meg, ebben az évben is október 19. és 23. között.

Nem változik a Bécs-Sopron-Győr-Tata-Budakeszi-Budapest útvonal, ami tehát ezúttal is 352 km lesz, s marad a bevált szakaszfelosztás is. A határokon átnyúló rendezvény két fővárost, két osztrák tartományt, három magyarországi megyét, Ausztriában 14, Magyarországon 39 települést érint. Ebben az évben viszont újdonság, hogy a szlovák sportszervek Pozsonyból "csatlakozó" versenyt rendeznek, ami Győrnél kapcsolódik a szupermaraton mezőnyéhez. Ez alapján nem kizárt, hogy jövő évi viadal már három ország fővárosát érinti, s Bécs-Pozsony-Budapest lesz az elnevezése.

Az idei versenyen a szervezők a már megszokott 40-50 egyéni indulóra számítanak, köztük a hatszoros győztes Bogár Jánosra és a címvédő Vozár Attilára. A váltóban várhatóan 120 csapat áll rajthoz. A távot azonban az elmúlt évekhez hasonlóan kerékpáron, valamint a tavalyi újítást megtartva, görkorcsolyán is (egyéniben és váltóban) lehet teljesíteni. Ebben az évben is kiemelt szerepet kap az utolsó napon, a verseny befutóján lebonyolításra kerülő Budakeszi-Budapest nemzetközi félmaraton, amelynek utolsó szakaszára a rendezők meghívják a 2002-es év magyar világ- és Európa-bajnokait. A befutó október 23-án a Hősök terén lesz.

A Bécs-Budapest szupermaraton továbbra is az egyik legmagasabban díjazott magyar sportverseny, a kiosztásra váró nyeremények (pénz-, tárgy- és egyéb díjazás) összértéke 20 millió forint. A férfi és női egyéni, valamint váltóverseny abszolút első helyezettjei 1,4-1,4 millió forint értékű díjazásban részesülnek.

A Bécs-Budapest szupermaraton (október 19-23.) programja:
1. nap: Bécs-Sopron 94 km
2. nap: Sopron-Győr 116 km
3. nap: Győr-Tata 61 km
4. nap: Tata-Budakeszi 60 km
5. nap: Budakeszi-Budapest 21 km (félmaraton)

További információk a szervezőbizottságtól kérhetők: 1054 Budapest, Steindl Imre u. 12., tel/fax: 3128-892
internet: www.szupermarathon.hu
e-mail: [email protected]