Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia és a teniszvilág szájtátva bámul: nyolc éves szünet után, negyvenöt évesen ismét egyesben lépett pályára minden idők egyik legkiválóbb női teniszezője, Martina Navratilova, és 98 perces csatában legyőzte a nála húsz évvel fiatalabb, világranglista-22. orosz Panovát. Világszenzáció! Csoda!

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Navratilova 45 évesen is világ egyik legjobbja lehetne

"Ha valaki azt mondja nekem, sikerülhet nyernem, nem hiszem el. Sokan Michael Jordanhez hasonlítottak, de hát ő mégiscsak egy világklasszis játékos. Én egyszerűen szeretek teniszezni. Nem a kort kel nézni, hanem az ügyességet" - értékelte győzelmét Navratilova.

Az amerikai teniszezőnő még csehszlovák állampolgárként huszonnégy éve mutatkozott be Eastbourne-ben, összesen tizenegyszer szerezte meg a tornagyőzelmet. Utoljára 1994-ben, Wimbledonban lépett pályára Grand Slam-tornán (akkor a döntőben Conchita Martinez verte meg), és még abban az évben, a New York-i WTA-világbajnokságon gyakorlatilag vissza is vonult az egyéni versenyektől.

Az újabb kihívásra két ok miatt kerülhetett sor. Egyrészt fogadott edzőjével, Giselle Tiradóval, aki azt mondta, ha Natasha Zverevával megnyerik a madridi tornát, akkor kipróbálja magát még egyesben. Megnyerték! A másik, hogy az eastbourne-i szervezők az amerikai Capriatinak ajánlották fel a szabadkártyát, de Jennifer nem fogadta el. Így került a képbe Navratilova, aki egyébként párosban amúgy is szerepelt volna a tornán (sőt, az első körben már ki is esett Zverevával).

"Nem vártam semmi különöset. Csak gondoltam, játszom egy jót. Tudtam, technikailag mire vagyok képes, semmi nyomás nem volt rajtam. Sokkal jobban féltem, hogy mentálisan nem bírom majd, hiszen más egy éles meccs és más az edzés. A reakcióidő más dolog, nem hiszem, hogy lassabb lettem, mint nyolc évvel ezelőtt" - nyilatkozta a klasszis, aki az első játszmában úgy verte el Panovát 6:1-re, hogy ellenfelének felébredni sem volt ideje. A második játszmában riválisa 6:2-vel egyenlített, ám - még kimondani is hihetetlen - Navratilova jobban bírta erővel és a harmadik szettet 6:2-re hozta.

"Valószínűleg csak egyszeri alkalomról van szó. Biztosan kaptam volna szabadkártyát Wimbledonban is, de már késő, elkészült a sorsolás. De lesz elég dolgom, hiszen párosban és vegyes párosban is pályára lépek, mellette pedig tévékommentátorként dolgozom" - zárta nyilatkozatát Martina.

"Állandóan berohant a hálóhoz és akkor már nem tudtam vele mit kezdeni. Nem találtam a játékomat, nem tudtam agresszívan teniszezni. Mókás volt, amikor a legenda kijött a pályára, aztán többet nem volt kedvem mosolyogni. Kora alapján nem szabad leírni senkit, Martina sokat futott és nyerni akart" - mondta Panova, aki reméli, Wimbledonban nagyobb szerencséje lesz. Ott az első fordulóban honfitársa, Anna Kurnyikova ellen kell játszania. Anna "jó formában" van: idei ötödik viadala közül negyedszer esett ki az első fordulóban.

Navratilova következő ellenfele a szlovák Daniela Hantuchova lesz. A világranglista tizenharmadik helyén álló 19 éves játékosról Martina csak annyit jegyzett meg: "Ő még csak egy helyes kölyök, de nagyon nagy játékos lesz belőle!"

Britannic Asset Management Int'l Championships, Eastbourne (585 ezer dollár)
Eredmények, 1. forduló
Miskina - Schnyder 6:4, 6:4
Navratilova - Panova 6:1, 4:6, 6:2
Schiavone - Coetzer 4:6, 6:3, 6:4
Frazier - Stevenson 7:6, 6:2
Shaughnessy - Webb 6:7, 7:6, 7:6
Serna - Prakusya 6:3, 6:3
Grande - Kurnyikova 6:7, 6:3, 6:1
Rubin - Tanasugarn 6:1, 1:6, 6:1
Tuljaganova - Smashnova 6:3, 6:7, 6:4

Pincési László

Korábban:

Navratilova egyesben indul Eastbourne-ben

Fórum: