Vágólapra másolva!
Folytatódott a kiemeltek rossz sorozata férfi egyesben, az angol nyílt teniszbajnokságon: ezúttal a 16. helyen rangsorolt francia Nicolas Escudé esett ki, mivel simán kikapott az orosz Mihail Juzsnyijtól. A többi mérkőzésen a paírforma érvényesült, Hewitt és Venus Williams viszonylag könnyen, Seles és Henman küszködve jutott a legjobb 16 közé.

Az egykori világelső amerikai Monica Seles rosszul kezdett a japán Szugijama ellen, elveszítette az első játszmát, s később sem volt igazán meggyőző, de bejutott a nyolcaddöntőbe, ahogyan a legutóbbi két alkalommal győztes amerikai Venus Williams és a tavalyi döntős belga Justine Henin is.

Újra sokat küszködött, de ismét győzött Tim Henman, a férfitorna egyik legnagyobb esélyese. Az angol szurkolók kedvence 3 óra 28 perces mérkőzésen győzte le a dél-afrikai Wayne Ferreirát, s sorozatban hetedik alkalommal jutott el a legjobb 16-ig Wimbledonban. 1998-ban, 1999-ben és tavaly elődöntős volt.

A 16. helyen rangsorolt francia Nicolas Escudé viszont kiesett, mivel simán kikapott az orosz Mihail Juzsnyijtól.

Utolsóként az első helyen kiemelt ausztrál Lleyton Hewitt biztosította a helyét a férfi egyes nyolcaddöntőjében, miután a 3. fordulóban magabiztos győzelmet aratott az osztrák Julian Knowle ellen. A mérkőzés mindössze 1 óra 27 percig tartott.

A harmadik fordulóban:
női egyes:
Seles (amerikai, 4.)-Szugijama (japán) 4:6, 6:1, 6:4
Maleeva (bolgár, 19.) - Farina-Elia (olasz, 10.) 7:6 (7-2), 6:4
Tanasugarn (thaiföldi, 20.)-Tu (amerikai) 6:2, 3:6, 6:0
Lihovceva (orosz)-Baltacha (brit) 6:4, 7:6 (7-2)
Raymond (amerikai, 16.)-Martinez (spanyol) 2:6, 6:3, 6:2
Gyementyijeva (orosz, 12.)-Majoli (horvát, 23.) 7:5, 6:2
V. Williams (amerikai, 1.)-Drake (kanadai) 5:7, 6:2, 6:1
Henin (belga, 6.)-Casanova (svájci) 6:4, 6:4

férfi egyes:
Lopez (spanyol)-Schüttler (német, 17.) 3:6, 7:6 (9-7), 6:4, 6:4
Sa (brazil)-Saretta (brazil) 2:6, 6:4, 6:3, 1:6, 6:1
Henman (brit, 4.)-Ferreira (dél-afrikai) 7:6 (8-6), 3:6, 7:6 (10-8), 6:1
Kratochvil (svájci)-Stepanek (cseh) 6:2, 6:3, 6:3
Juzsnyij (orosz)-Escudé (francia, 16.) 6:2, 1:6, 6:3, 6:3
Vacek (cseh)-Voinea (román) 6:1, 4:6, 6:3, 6:4
Schalken (holland, 18.)-Morrison (amerikai) 6:4, 7:6 (9-7), 6:0
Hewitt (ausztrál, 1.)-Knowle (osztrák) 6:2, 6:1, 6:3

A nyolcaddöntő párosítása:
Hewitt (ausztrál, 1.)-Juzsnyij (orosz)
Schalken (holland, 18.)-Vacek (cseh)
Henman (brit, 4.)-Kratochvil (svájci)
Lopez (spanyol)-Sa (brazil)
Malisse (belga, 27.)-Rusedski (brit, 23.)
Philippoussis (ausztrál)-Krajicek (holland)
Nalbandian (argentin, 28.)-Arthurs (ausztrál)
Lapentti (ecuadori, 22.)-Clément (francia)

Mindkét magyar játékos, Babos Zsuzsanna és Balázs György is kikapott az egyéni juniortorna első fordulójában.

Junior lányok, egyes, 1. forduló:
Strycova (cseh, 3.)-Babos Zsuzsanna 6:3, 5:7, 6:0

junior fiúk, egyes, 1. forduló:
Kanev (bolgár)-Balázs György 6:4, 6:2

Vasárnap a hagyományoknak megfelelően szünnap lesz Wimbledonban.

Ajánlat: