Vágólapra másolva!
A meg-megújuló esőzés miatt szerdán csak négyórás késéssel kezdődhetett el a játék a wimbledoni teniszbajnokságon. A női negyeddöntő résztvevői azonban mindössze 17 percet tölthettek el a pályán, mert ismét eleredt. Végül mégis sikerült lejátszani a mérkőzéseket, amelyeken Serena Williams és Amélie Mauresmo jutott a négy közé.

Amélie Mauresmo simán, két szettben legyőzte a harmadik helyen kiemelt Jennifer Capriatit, így elődöntős a wimbledoni tenisztornán. A kilencedikként rangsorolt francia játékos kitűnő tenyereseivel és jól kivitelezett röptéivel 59 perc alatt kényszerítette megadásra a rendkívül sokat hibázó tengerentúli ellenfelét.

A második helyen rangsorolt amerikai Serena Williams magabiztosan, 1 óra 8 perc alatt nyert a szlovák Daniela Hantuchova (11.) ellen. A tengerentúli teniszező - aki 11 ászt ütött, míg ellenfele csak egyet - végig irányította a mérkőzést.

Női egyes, negyeddöntő:
Mauresmo (francia, 9.) - Capriati (amerikai, 3.) 6:3, 6:2
S. Williams (amerikai, 2.) - Hantuchova (szlovák, 11.) 6:3, 6:2

Az elődöntő párosítása:
V. Williams (amerikai, 1.) - Henin (belga, 6.)
S. Williams - Mauresmo

A férfiaknál a holland Richard Krajicek bejutott a negyeddöntőbe, miután öt szettben, óriási küzdelemben legyőzte az ausztrál Mark Philippoussist. A találkozó kedden eső miatt 2-2-es játszmaállásnál félbeszakadt. A folytatásban Krajicek azonnal elnyerte Philippoussis adogatását és előnyét végig sikerült megtartania.

Férfi egyes, nyolcaddöntő:
Krajicek (holland) - Philippoussis (ausztrál) 6:7 (2-7), 7:6 (7-4), 6:7 (1-7), 7:6 (7-5), 6:4

Krajicek ellenfele a negyeddöntőben a belga Xavier Malisse (27.)

Navratilova újabb rekordja

A 45 évesen újjászülető Martina Navratilova egy dolgot már biztosan nyert Wimbledonban: a nyolc év szünet után idén ismét ütőt ragadó teniszlegenda – aki a verseny történetében legtöbb alkalommal lépett pályára - tovább javítva saját csúcsát, átírta a rekordok könyvét.

Elmaradt az újabb Navratilova-bravúr/sport/egyeni/tenisz/20020619elmaradt.htmlNavratilova és Sampras, Wimbledon élő legendái/sport/egyeni/tenisz/20020619navratilova1.html

A csehszlovák származású Navratilova idei fellépése előtt 289 mérkőzést vívott az angol gyepen, s ezzel már eddig is magasan megelőzte vetélytársait, hiszen a kilencszeres egyéni bajnokot Billie Jean King követi 265 mérkőzéssel. Martina csúcsának tehát már jó ideje csak saját maga az ellenfele, rekordjához az elmúlt napokban újabb három találkozót hozzá is tett, és még nincs vége a sikersorozat folytatásának. Bár a női páros küzdelmeitől, Natasa Zvereva oldalán, a második körben búcsúzni kényszerült, vegyes párosban, az ausztrál Todd Woodbridge oldalán, szintén a második fordulóban tovább írhatja a tenisztörténelmet. A harmadik fordulóba jutásért a Navratilova-Woodbridge duónak az Anna Kurnyikova-Jonas Björkman kettőst kell legyőznie.

Pircs Anikó