Vágólapra másolva!
Sorsdöntő Davis Kupa-mérkőzés vár a magyar férfitenisz-válogatottra Dél-Afrikában: győzelem esetén marad a világ rendkívül tömör középmezőnyében, vereség esetén azonban már a "futottak még" kategóriába kerül. A nők Argentínával küzdenek a Világcsoportban maradásért, Budapesten.

A hazaiaknál nem játszik a négy legjobb (Ferreira, Godwin, Vosloo, Bower), de a Sávolt Attilát és Bardóczky Kornélt nélkülöző magyaroktól még így is bravúr lenne a győzelem.

Pretorián kívül még három helyszínen lesznek osztályozók (lett - ukrán, egyiptomi - moldovai, ghánai - örmény). A győztesek az Euro-afrikai zóna második csoportjában maradnak.

A vesztesek legközelebb csak a harmadik csoportban játszhatnak. Itt már két torna keretében bonyolítják a küzdelmeket. Jövőre a második csoport négy búcsúzója mellett Törökország, Bosznia és Hercegovina, Litvánia, Namíbia, Tunézia, Észtország, Madagaszkár, Ciprus és Macedónia alkotja az erősnek még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető mezőnyt.

Temesvári Andrea után a vendégek kapitánya, Ricardo Rivero is kijelölte keretét a jövő hét végén sorra kerülő Magyarország - Argentína Fed Kupa osztályozóra. A dél-amerikaiak legjobb teniszezője, a páros világranglista harmadik helyén álló Paola Suarez (egyesben 30.) nem jön Budapestre, de a vendégcsapat így is erős.

A magyarok az első fordulóban 4-1-re kikaptak Spanyolországban, az argentinok pedig hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedtek a franciáktól. A jövő heti találkozó győztese a Világcsoportban marad.

Férfiak, Davis Kupa, Euro-afrikai zóna második csoport, Pretoria

A műsor (zárójelben a világranglista-helyezés):

péntek: (kezdés: 10 ó)
De Voest (359.) - Kisgyörgy Gergely (511.)
Moodie (337.) - Veress Balázs (1321.)

szombat: (11)
Koenig (41.), de Jager (56.) - Kisgyörgy (364.), Veress (1576.)

vasárnap: (10)
Moodie - Kisgyörgy
De Woest - Veress

Az argentinok női Davis Kupa-kerete (zárójelben a világranglista-heyezés):
Clarisa Fernandez (egyes: 38., páros: 119.)
Mariana Diaz-Oliva (103., 165.)
Maria Emilia Salerni (139., 51.)
Laura Montalvo (-, 55.)

A magyarok névsora: Gubacsi Zsófia, Kapros Anikó, Mandula Petra, Nagy Kyra.

Jövő szombaton két egyest, majd vasárnap újabb két egyéni mérkőzést és egy páros találkozót rendeznek a Római Teniszakadémián.