Vágólapra másolva!

Kajak-kenu Eb: minden magyar továbbjutott

A szegedi kajak-kenu Eb 1000 m-es előcsatározásai során több volt a várakozásnak megfelelően magabiztosan, jól szereplő magyar, mint a kissé mérsékeltebb bemutatkozást produkáló.

Így a kenus Kolonics György példáját követve megnyerte előfutamát és ezzel "megúszta" a középdöntő újabb akadályát, egyenesen a fináléba került a kajakosok közül Kovács Katalin és a Szabó Szilvia, Bóta Kinga duó, valamint kenu párosban Hüttner Csaba és Fürdök Gábor. Ez tehát azt jelenti, hogy a szombat délelőtti döntők egy részében - s ez is a papírformát igazolja - már biztosan lesz hazai versenyző.

Amikor már nem volt esélye a győzelemre, akkor csak a megnyugtató és semmi által sem veszélyeztetett középdöntőbe kerülésre koncentrált Storcz Botond, a Vereckei, Veréb kettős és a k-4-esek mezőnyében a Kammerer, Storcz, Kökény, Horváth G. kvartett.

Különösen az utóbbiak futama jelentett azért némi meglepetést, mert a 750 m-nél még első magyarokat nem a mellettük lapátoló németek, hanem a bolgárok hajrázták le, és - bár az időeredmények mindig függenek a külső körülményektől is - figyelemre méltó idővel végeztek az élen és jutottak direkt ágban a szombati fináléba.

Az Eb első fél napja után Angyal Zoltán szövetségi kapitány a távirati iroda érdeklődésére lakonikus rövidséggel összegezte véleményét: "Nem történt semmi különös, az eredmények, a helyezések általában megfeleltek a várakozásomnak."

Az Eb délután az 500 méteres előfutamokkal folytatódik Szegeden.