Vágólapra másolva!
Még a minden várakozást felülmúlóan sikeres szombatot is lehetett "feledtetni" Szegeden a kajak-kenu Európa-bajnokság második napján, amikor az 500 méteres döntőkben a magyarok négy arany- és három ezüst, 200 méteren pedig két arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyertek.

A nap abszolut főszereplője Kovács Katalin volt, aki rögtön a nyitányon Szabó Szilviával, Bóta Kingával és Viski Erzsébettel - 1999 és 2001 után megint - első lett a négyesben, majd nem egészen egy óra elteltével már "szólóban" bizonyult a legjobbnak. Hihetetlenül magabiztos, fölényes győzelmet aratott, a mögötte második olasz Josefa Iden több mint egy hajóhosszal maradt le.

Dicséret illeti Vereckei Ákost, aki megszakítás nélkül harmadszor lett Európa leggyorsabb kajakosa. Úgy nyert, hogy féltávnál még csak ötödik volt, utána kezdte hagyományosan eredményes és hatásos hajráját, s végül centikkel megelőzte a bolgár Merkovot.

A nap első felének negyedik aranya a kenunégyesnek jutott: Belicza, Kozmann és Iván társaságában az ezres kvartetthez képest Novák helyett Malomsoki lapátolt, de csak ez volt az egyetlen különbség: nagy finissel verték a címvédő oroszokat.

Kis híján nyert az olimpiai bajnok Kammerer, Storcz kajakpáros is: a második 250 méteren a negyedik helyről fokozatosan zárkóztak fel, de a németeknek maradt velük szemben 76 ezredmásodpercnyi előnye.

Az ötszázas döntők utolsó három számában először nem nyert aranyat magyar női egység. A Szabó Szilva, Bóta Kinga összetételű párosnak fejet kellett hajtania a lengyel lányok előtt. Nem úgy a férfi kenusok, akik előtt az oroszok már fél hajóval vezettek, de a Malomsoki, Iván, Belicza, Kozmann összetételű csapat fantasztikus hajrával a célban már fél hajonyi előnnyel haladt át.

Még ennél is nagyobb bravúrt hajtott végre a Gyökös, Kökény, Borhi, Hegedűs összetételű kajak négyes, akik kétszázötvennél még a kilencedik helyen eveztek, de a célban már csak a szlovákok maradtak előttük.

Mindössze két számban nem köszönthette a hihetetlenül lelkes, közel 30 ezres publikum a vendéglátók csapatának képviselőit: a címvédőként induló Kolonics c-1-ben negyedik lett, a szintén kenus duó, Hüttner Csaba és Fürdök Gábor a hatodik helyen végzett.

Négy arany, ebből három olimpiai számban, három ezüst, egy negyedik és egy hatodik helyezés a mérleg ötszázon.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány értékelése elején bejelentette, ami eddig is félig-meddig köztudott volt: a vébén k-1 1000 méteren Borhi Zsombor indul Storcz Botond helyett.

"A lányokról csak felsőfokon lehet nyilatkozni" - jelentette ki a kapitány, utalva az eddigi öt aranyra, s egy ezüstre, amit a kajakos hölgyek szereztek. "Ami a férfiakat illeti: minden tiszteletem Vereckeié, de egyre szorosabb a mezőny, s erre fel kell készülni, ugyanakkor a Kammerernek és Storcznak lelkileg nagyon jót tett volna, ha nyernek. A kenu négyes csodát művelt, menet közben már lemondtam a győzelemről. Kolonics... Ez nem az ő Eb-je."

Vereckei Ákos az eredményhirdetés után: "Nagyon jó a Maty-ér vize, főleg győztesen. '98-ban sem fáztam benne, pedig akkor hidegebb volt. Volt egy nagyadag feszültség bennem a verseny előtt, de a rajt után eloszlott."

Kovács Kati arra a kérdésre, hogy elég volt-e a pihenő: "Ki tudtam pihenni magam, hiszen megszoktuk ezt a terhelést. Kati néni nagyon jól kiszámítja, hogy mit bírunk el. Nem éreztem, hogy mennyivel előztem meg Idemet. A látószögemben úgy tűnt, közelebb van. Nem rossz érzés ennyivel verni az olimpiai bajnokot."

Kovács Kati a négyes eredmény hirdetése után: "Most beülök a közönség közé és szurkolok a Szílviéknek, meg persze mindenkinek. Bár rengeteg autogramot adtam eddig is, nem kell félni, hogy bedurran tőle a karom."

Viski Erzsi: "Én ugyanazt csináltam mint tegnap. Mindjárt az elején egy győzelem és azután átmegyek szurkolóba."

Bóta Kinga: "Most rohannom kell doppingmintát adni, azután rápihenek a kétszáz négyesre."

Szabó Szilvia: "Szomorú vagyok az elvesztett párosért, kétszáz négyesben visszahozzuk az aranyat."

Iván Gábor: "Ilyen remek közönség sehol nincs. Mondták is az oroszok, meg a románok, hogy ennek köszönhetjük a győzelmet. Most egy hétig bulizunk, aztán elkezdünk készülni a vébére."