Vágólapra másolva!
A sakktörténet legnagyobb magyar sikere, Lékó Péter világbajnoki döntőbe jutása ráirányítja a figyelmet a kétezer éves játékra. Sokáig úgy tűnt, leáldozott ennek a szellemi sportnak, hiszen nincs benne "pörgés", gyors labdamenetek, hiányoznak a zsúfolt lelátók és a tévémeccsek. Ám ez csupán a látszat: a rövidített idejű játszmák internetes közvetítésével jelenleg akár több millió ember is követheti a különböző tornákat. A szponzorokkal a sakk eladható termékké vált, és a nagy pénz is megjelent.

A sakkjáték Indiában született, pontosan meg nem határozható időben. Csaturanga néven játszották, és a lovat, az elefántot és a gyalogokat használták figurául. A legenda szerint a sakk annyira elnyerte a korabeli rádzsa tetszését, hogy azt mondta a játék kitalálójának, bármit kérhet. A "feltaláló" pedig azt kérte az uralkodótól, hogy a tábla első mezőjére tegyenek egy búzaszemet, a többire pedig mindig a dupláját, és a 64 négyzeten lévő összes búzát kérte jutalmul. A király azt hitte, könnyen teljesíti a szokatlan kívánságot. A végösszeg viszont egy húszjegyű szám, vagyis kettő a hatvannegyediken mínusz egy, ami még ma is teljesíthetetlen mennyiség lenne.

A játék a VI. században került át Indiából Perzsiába, és ott nyerte el mai nevét. A "sah-mat" jelentése ugyanis: a "sah menthetetlen". A perzsáktól az arabok vették át, ők juttatták el Észak-Afrikán át Spanyolországba.

Aragóniai Jakab felesége, a királyné nem más, mint Árpád-házi Jolánta, II. András király lánya, aki így az első, név szerint is ismert magyar sakkjátékos. A sakk Hunyadi Mátyás felesége, Aragóniai Beatrix révén került az országba. A neves sakkjátékosok sorába tartozott - természetesen a "hivatásos" sakkozók mellett - Benyovszky Móric, Széchenyi István, Erkel Ferenc és Nagy Lajos író is.