Vágólapra másolva!
A tornaszövetség mindhárom szakága világversenyt rendez a következő egy évben. A szertornászok jól állnak a novemberi világbajnokság előkészületeivel, Debrecenben a tervek szerint halad a csarnok építése, és tegnap megérkeztek - egyelőre a tatai edzőtáborba - azok a sportszerek, amelyeket a vb-n használnak majd.

Tornász-világbajnokságra készülnek a hazai szövetség vezetői, gyakran járnak Debrecenbe, figyelemmel kísérik az új csarnok építését, segítenek a berendezésben, a helyek elosztásában, a pódium kialakításában.

A versenyeket a helyszínen mintegy 5500 néző láthatja, és az is valószínű, hogy a döntőkre a jegyek négyezer forintba kerülnek majd. Az építők tartják a határidőt, szeptember végére elkészülnek, sőt az is lehet, hogy valamivel előbb. A november 20-án kezdődő vb előtt - a nemzetközi szövetség előírásainak megfelelően - tesztversenyen próbálják ki a csarnokot.

A külföldiek is szeretnének megismerkedni az új létesítménnyel, tizenöt ország máris jelentkezett az október 12-13-i versenyre. A vb-re 58 ország több mint kilencszáz tornászát várják az eddigi nevezések alapján, és már az edzésbeosztás elkészítése sem egyszerű feladat, a bemelegítőtermek reggel nyolctól este tízig foglaltak lesznek.

Forgács Róbert főtitkár arról számolt be egy tegnapi sajtóbeszélgetésen, hogy a vb megrendezéséhez szükséges új szerek megérkeztek Németországból, és a vámolás után Tatán, az edzőtáborban gyakorolhatnak rajtuk a magyarok. Az már a vb egyik haszna, hogy a többmilliós sporteszközök a világbajnokság után is a szövetség tulajdonában maradnak. Hogy maga a vb hoz-e nyereséget, az még bizonytalan, bár a legrosszabb esetben nullszaldósra szeretnék kihozni.

Magyarország erre az évre több világverseny rendezési jogát kapta meg, és - mint a főtitkár panaszolta - a rendezők kénytelenek ugyanazt a szűk potenciális támogatói kört megcélozni. Ráadásul választási év az idei, több bizonytalansággal és személycserével, ez is nehezíti a szervezők dolgát.

Egy személycsere a tornászokat is érintette, hiszen a Magyar Tornaszövetségnek és a Magyar Ritmikus Gimnasztikai Szövetségnek is új elnöke van, mivel a korábbi vezető, Szilvásy György a sportminisztérium közigazgatási államtitkára lett. A szertornát, az aerobikot és a ritmikus gimnasztikát átfogó szövetség új vezetője Szabó András lett, a másik testületé pedig Hajdu Miklós.

Tornászmúltja egyiküknek sincs, mindketten a korábbi elnök üzleti partnereiként kerültek kapcsolatba a sportággal. Cégükben mindketten többségi tulajdonosok, ami a tornászok számára kedvező hír, hiszen a támogatások ügyében csak önmagukkal kell megegyezniük. A feladatot már látják: a sportági költségvetésnek alig öt százalékát teszi ki az állami támogatás. Szabó András azért hozzáfűzte, hogy a sportág egy éven belül három világversenyt rendez, és a szervezésben is számíthatnak rájuk.

A szertornászok debreceni vb-je után jövőre a ritmikus gimnasztikában lesz kvalifikációs világbajnokság az addigra felépülő Budapest Arénában, a 2003-as aerobik Európa-bajnokságot pedig Debrecenbe viszik.

A múlt héten New Orleansben, az együttes kéziszercsapatok világbajnokságán magyar sportvezetők is jártak, és találkoztak a nemzetközi szövetség (FIG) összes vezető tisztségviselőjével. Ami magát a versenyt illeti, a magyar csapat tizenhatodik lett; Gyerőné Fritsch Zsuzsa, a szövetség szakmai igazgatója megjegyezte, hogy a magyar pontozó a sorsoláskor kimaradt a bírók közül.

Azt a vb-t alig néhány százan látták, ezért a FIG irányítói a debreceni előkészületek mellett a várható nézettség iránt is érdeklődtek. A magyarok megnyugtatták őket, hogy a hazai versenyzők - főleg az olimpiai bajnok, és minden versenyen aranyesélyesként induló Csollány Szilveszter - vonzzák majd a közönséget.

A küldöttség Los Angelesben is járt, megnézte a jövő évi kvalifikációs vb helyszínét. Megállapodtak a két ország versenyzőinek cseretáborozásában, és abban is, hogy az amerikaiak egy pavilonban mutatkoznak be Debrecenben a vb alatt. Az is felvetődött, hogy tengerentúli szponzorai is lennének a novemberi versenynek.

Lépesfalvi Zoltán