Vágólapra másolva!
Másodszor rendezték meg a tíztáblás, négy fordulós Kína-Amerikai Egyesült Államok válogatottjainak csúcstalálkozóját. A hat férfi, két női és két 18 éven aluli ifjúsági sakkozó összecsapásának első mérkőzésén Seattle-ben Kína együttese két ponttal nyert, a visszavágón, hazai pályán csak egy ponttal győztek. A kínai sakkozás fellegvárában, Shenjangban a siker a női sakkozóiknak köszönhető, hiszen a kínai világbajnoknő, Zsu Csen vezetésével 6,5-1,5 arányban bizonyítottak. A férfiak vetélkedésében az amerikai hatos dominált, 13,5-10,5-ös győzelmet értek el, az amerikai ifik is jobbak voltak, 4,5-3,5-re.

Négy éven keresztül, változó helyszínnel csatároznak a két világhatalom sakkozói. A mérkőzéseket jelentős szponzorok támogatják, a szervezésben pedig jelentős érdemeket szerzett Yasser Seirawan nagymester, aki két éve hozott létre alapítványt, 10 éven keresztül Seattle-ben rendezik az amerikai bajnokságot. Az 1996-ban, Jerevánban bronzérmet, 1998-ban, Elisztában ezüstérmet szerzett amerikai férfi válogatott megdöbbentő vesszőfutását láttuk az isztambuli sakkolimpián.

Életkorátlagát tekintve az egyik legidősebb csapat a 26. helyen végzett. Mindkétszer Larry Christiansen volt a kapitány, négy éve a kitűnő kapitány a mennyekben érezhette magát, két éve együttesével a pokol tornácára jutott. A balsikerért Christiansen a tavalyi bajnokság megnyerésével vigasztalódott.

Az amerikai válogatottat Shenjangban ezúttal Yasser Seirawan irányította. A legmagasabb Élő-pontszámú nagymester döntő érdemeket szerzett a sakkvilágbajnoki címek egyesítéséért folytatott sorozatos tárgyalások során, címviselőként és szervezőként sokkal jobban átlátta a problémákat, a meglévő ellentéteket, könnyebben megtalálta a közös nevezőt a kollégákkal is. A kínai csapat sztárja természetesen a világbajnoknő, Zsu Csen volt, az együttes szakmai vezetőjének Zsang Zsongot jelölték. Három hónap választ el bennünket a bledi sakkolimpiától, ezért a riválisok versenyeit fokozott érdeklődéssel kísérjük.

A mérkőzés az amerikai férfi hatos nagy sikerével kezdődött, 4,5-1,5-re nyerték az első kört, Goldin, Kajdanov és Sabalov nyert, míg a másik három táblán a csatározás pontosztozkodással végződött. A kínai hölgyek kettős győzelemmel javítottak, de az ifik minimális arányban elbukták az első fordulót, így a vendégek 6-4-es nyeréssel tették le a névjegyüket. A második napon is a kínai sakkozónők mentették meg a házigazdák becsületét, mindkét partit megnyerve életben tartották a reményt. A férfi hatos ezúttal egypontos vereséget szenvedett, míg az ifik tartották az egyensúlyt, az amerikai előny egy pontra csökkent.

Meglepetést hozott a harmadik kör, a kínai világbajnoknő, Zsu Csen kikapott Irina Krushtól. A 18 éves nagymesternő Ogyesszából települt át, 14 évesen már megnyerte az amerikai bajnokságot és férfi nemzetközi mesteri címmel is dicsekedhet. Újdelhiben, a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán Zsu Csent szenzációként az első fordulóban búcsúra kényszerítette. A férfiak párviadala egypontos kínai győzelmet hozott, az ifik meccse remivel zárult, megmaradt az minimális amerikai vezetés.

A mindent eldöntő negyedik napra összeszedte magát a házigazdák csapata. A férfiak tartották az egyensúlyt, a hajrára asztalhoz ült az ex-világbajnoknő, Hszie Csün is, a gyengélkedő erősebbik nemet erősítette. Rendkívül izgalmas partiban győzött Sabalovval szemben. A női duó 2-0-ra nyert, az ifjúsági kettős is remizett, így egypontos, keservesnek mondható kínai győzelem született. A tíztáblás mérkőzést a kínai női sakkozás nagy fölényének köszönhetően megnyerték a házigazdák. A világbajnoknő Zsu Csen 3, Wang Pin 3,5 pontot szerzett. Az összetettben aratott 20,5-19,5 arányú győzelem azonban aligha okozott felhőtlen boldogságot. A férfi sakkozók hárompontos, 13,5-10,5-ös veresége változatlanul jelzi, hogy a férfi sakkozók Élő-pontszámai magasabbak, mint igazi játékerejük.

Az első forduló eredményei:
Goldin (amerikai, 2618) - Ye Jiangchuan (kínai, 2676) 1-0
Hszu Csün (kínai, 2654) - Seirawan (amerikai, 2631) döntetlen
Christiansen (amerikai, 2578) - Zsang Zsong (kínai, 2639) döntetlen
Bu Hsziangzi (kínai, 2601) - Kajdanov (amerikai, 2616) 0-1
Benjamin (amerikai, 2598) - Ni Hua (kínai, 2536) 1-0
Zsang Peng (kínai, 2533) - Shabalov (amerikai, 2622) 0-1
Krush (amerikai, 2406) - Zsu Csen (kínai, 2505) 0-1
Wang Pin (kínai, 2482) - Shahade (amerikai, 2341) 1-0
Schneider (amerikai, 2434) - Wang Hao (kínai, 2200) 1-0
Wang Jue (kínai, 2454) - Vinay Bhat (amarikai, 2411) döntetlen

A második forduló eredményei:
Ye Jiangchuan (kínai, 2676) - Goldin (amerikai, 2618) döntetlen
Seirawan (amerikai, 2631) - Hszu Csün (kínai, 2654) döntetlen
Zsang Zsong (kínai, 2639) - Gulko (amerikai, 2597) 1-0
Kajdanov (amerikai, 2616) - Bu Hsziangzi (kínai, 2601) döntetlen
Ni Hua (kínai, 2536) - Benjamin (amerikai, 2598) 0-1
Shabalov (amerikai, 2622) - Zsang Peng (kínai, 2533) 1-0
Zsu Csen (kínai, 2505) - Krush (amerikai, 2406) 1-0
Shahade (amerikai, 2341) - Wang Pin (2482) 0-1
Zsao Csün (kínai, 2359) - Schneider (amerikai, 2434) döntetlen
Vinay Bhat (amerikai, 2414) - Wang Jue (kínai, 2454) döntetlen

A harmadik forduló eredményei:
Goldin (amerikai, 2618) - Ye Jiangchuan (kínai, 2676) döntetlen
Hszu Csün (kínai, 2654) - Christiansen (amerikai, 2578) 1-0
Gulko (amerikai, 2597) - Zsang Zsong (kínai, 2639) döntetlen
Bu Hsziangzi (kínai, 2601) - Kajdanov (amerikai, 2616) döntetlen
Benjamin (amerikai, 2598) - Ni Hua (kínai, 2536) döntetlen
Hszie Csün (kínai, 2562) - Shabalov (amerikai, 2622) döntetlen
Krush (amerikai, 2406) - Zsu Csen (kínai, 2505) 1-0
Wang Pin (kínai, 2482) - Donaldson (amerikai, 2377) döntetlen
Nakamaru (amerikai, 2466) - Zsao Jun (kínai, 2359) 1-0
Wang Jue (kínai, 2454) - Vinay Bhat (amerikai, 2411)

A negyedik forduló eredményei:
Ye Jiangchuan (kínai, 2676) - Goldin (amerikai, 2618) döntetlen
Christiansen (amerikai, 2578) - Hszu Csün (kínai, 2654) 1-0
Zsang Zsong (kínai, 2639) - Gulko (amerikai, 2597) döntetlen
Kajdanov (amerikai, 2616) - Bu Hsziangzi (kínai, 2601) döntetlen
Ni Hua (kínai, 2536) - Benjamin (amerikai, 2598) döntetlen
Shabalov (amerikai, 2622) - Hszie Csün, (kínai, 2562) 0-1
Zsu Csen (kínai, 2505) - Krush (amerikai, 2406) 1-0
Donaldson (amerikai, 2377) - Wang Pin (amerikai, 2482) 0-1
Zsao Jun (kínai, 2359) - Schneider (amerikai, 2434) döntetlen
Nakamura (amerikai, 2466) - Wang Jue (kínai, 2454) döntetlen

Goldin (2618) - Ye Jiangchuan (2676)
Királyindiai védelem

1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hc3 Fg7 4. Hf3 0-0 5. Fg5 d6 6. e3 c5 7. d5 Ha6 8. Hd2 Hc7 9. a4 a6 10. Fe2 h6 11. Fh4 Bb8 12. a5 b5 13. axb6 Bxb6 14. Ba2 g5 15. Fg3 Ff5 16. 0-0 Fg6 17. h4 Vd7 18. hxg5 hxg5 19. e4 e5 20. b3 Bbb8 21. Fh2 Kh7 22. g4 Bh8 23. f3 Kg8 24. Ha4 Hh7 25. Hb2 Hf8 26. Hd3 Fh7 27. b4 cxb4 28. Va4 Vxa4 29. Bxa4 Hg6 30. Bb1 Hf4 31. Ff1 Ff6 32. Baxb4 Bxb4 33. Hxb4 Kg7 34. Hc6 a5 35 Ba1 Ha6 36. Bxa5 Hc5 37. Fg3 Fd8 38. Hxd8 Bxd8 39. Ff2 Bb8 40. Fxc5 dxc5 41. Bb5 Ba8 42. Hb3 Kf6 43. Hxc5 Ba1 44. Kf2 Ba2+ 45. Ke3 Ba1 46. Fd3 Ba2 47. Hd7+ Kg7 48. Hxe5 Ba3 49. Bb7 Fg6 50. Kd4 Kh6 51. Fc2 f6 52. Hd3 He2+ 53. Ke3 és sötét feladta

Zsang Peng (2533) - Shabalov (2622)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 g6 6. Fe3 Fg7 7. f3 Hc6 8. Vd2 h5 9. 0-0-0 Fd7 10. Kb1 a6 11. Hd5 0-0 12. Hxf6+ Fxf6 13. h4 Vb6 14. c3 Va5 15. Hb3 Va4 16. g4 hxg4 17. h5 He5 18. Hd4 gxf3 19. b3 Va5 20. hxg6 fxg6 21. Ff4 Bac8 22. Fxe5 Vxe5 23. Fc4+ Bxc4 24. bxc4 Fc6 25. Kb2 Fxe4 26. Bde1 Fg5 27. Vf2 Bf4 28. Bh3 Ff6 29. Be3 Vc5 30. Hb3 Vxc4 31. Vh2 f2 és világos feladta

Zsang Zsong (2637) - Gulko (2597)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 e6 4. 0-0 Hge7 5. Be1 a6 6. Fxc6 bxc6 7. b3 Hg6 8. Fa3 Fe7 9. c3 0-0 10. d4 cxd4 11. cxd4 Fxa3 12. Hxa3 a5 13. Hb1 d6 14. Hc3 e5 15. dxe5 dxe5 16. Vxd8 Bxd8 17. Bec1 Fg4 18. He1 Hf4 19. Bc2 Bd6 20. f3 Fe6 21. Kf2 Bad8 22. Bac1 f5 23. Ke3 Kf7 24. Ha4 fxe4 25. fxe4 Hd3 26. Hxd3 Bxd3+ 27. Kf2 Bd2+ 28. Ke1 Bxc2 29. Bxc2 Bd4 30. Hc5 Fc8 31. Bd2 Ke7 32. Bxd4 exd4 33. e5 g5 34. Kd2 Ff5 35. g3 h6 36. a4 Kf7

Forrás: ORIGO

37. b4 axb4 38. a5 Fc8 39. Kd3 Kg6 40. Kxd4 Kf5 41. g4+ és sötét feladta

Hszu Csün (2654) - Christiansen (2559)
Angol megnyitás

1. c4 e5 2. g3 Hf6 3. Fg2 c6 4. d4 exd4 5. Vxd4 d5 6. Hf3 Fe6 7. Hg5 Hbd7 8. Hxe6 fxe6 9. Ve3 Kf7 10. Fh3 Fb4+ 11. Fd2 Fxd2+ 12. Hxd2 Be8 13. 0-0 Vb6 14. Vc3 a5 15. e3 Vb4 16. Bac1 Vxc3 17. Bxc3 He5 18. cxd5 exd5 19. Fg2 a4 20. Bd1 Bad8 21. Hf3 Hc4 22. Hd4 He4 23. Bc2 Kf6 24. He2 a3 25. b3 Hb2 26. Bf1 Hd3 27. Fxe4 dxe4 28. Bc4 He5 29. Ba4 Bd3 30. Bxa3 b5 31. Ba6 Kg5 32. Hd4 Bd2 33. a4 bxa4 34. bxa4 c5 35. He6+ Kg4 36. Kg2 Be7 37. Hxc5 Hc4 38. Be1 Hb2 39. h3+ Kh5 40. Hb3 Bd5 41. Hd4 Hd3 42. Be2 g6 43. a5 Bc5 44. g4+ Kh4 45. f4 Bc4 46. Hf5+ és sötét feladta

Shahade (2341) - Wang Pin (2482)
Szicíliai védelem

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 Hf6 4. Hc3 cxd4 5. Hxd4 a6 6. Fe3 e6 7. f3 Hc6 8. Vd2 Fe7 9. g4 Hd7 10. 0-0-0 0-0 11. h4 Hde5 12. Vf2 Fd7 13. Kb1 b5 14. h5 Vc7 15. g5 Hxd4 16. Fxd4 b4 17. He2 Bfc8 18. Bc1 Bab8 19. g6 fxg6 20. hxg6 h6 21. Hg3 b3 22. Ve3 bxc2+ 23. Ka1 Bb4 24. Fc3 Vb6 25. Vd2 Hxf3 26. Vxc2 Ff6 27. Vd1 Bxc3 és világos feladta

Krush (2406) - Zsu Csen (2505)
Szláv védelem

1. d4 d5 2. c4 c6 3. Hc3 Hf6 4. e3 a6 5. a4 e6 6. Hf3 Fe7 7. b3 0-0 8. Fd3 c5 9. 0-0 Hc6 10. Fb2 Hb4 11. Bc1 b6 12. Fb1 Fb7 13. He5 Bc8 14. Vf3 Bc7 15. Vh3 h6 16. Bfd1 Vc8 17. He2 He4 18. Hf4 Fd6 19. f3 Hg5 20. Vg3 f6 21. h4 cxd4 22. hxg5 Fxe5 23. gxh6 g5 24. Fxd4 Fxd4 25. exd4 dxc4 26. Hxe6 Bcf7 27. Hxf8 Vxf8 28. h7+ Kh8 29. bxc4 Fc6 30. Be1 Fxa4 31. d5 b5 32. Fg6 Vc5+ 33. Vf2 Vxf2+ 34. Kxf2 Bf8 35. d6 Kg7 36. Ff5 bxc4 37. Bxc4 a5 38. Bc7+ Kh8 39. d7 és sötét feladta

Shabalov (2622) - Hszie Csün (2562)
Királyindiai védelem

1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hc3 Fg7 4. e4 d6 5. Hf3 0-0 6. Fe2 e5 7. 0-0 Hc6 8. d5 He7 9. b4 c6 10. Hd2 cxd5 11. cxd5 He8 12. Hc4 f5 13. b5 Kh8 14. a4 Hg8 15. Fa3 f4 16. a5 h5 17. a6 b6 18. Ha2 Hgf6 19. f3 g5 20. Hb4 Hd7 21. Hc6 Vf6 22. Ve1 Bg8 23. Vf2 Fh6 24. h3 Ff8 25. Bfc1 Vg6 26. Bc3 Hdf6

Forrás: ORIGO

27. Hxa7 Bxa7 28. Hxb6

Forrás: ORIGO

28. ... Fxh3 29. Hc8 Bag7 30. gxh3 g4 31. hxg4 hxg4 32. fxg4 Hxg4 33. Fxg4 Vxg4+ 34. Kf1 Bh7 és világos feladta

Verőci Zsuzsa