Vágólapra másolva!
Risztov Éva a 400 m vegyesen szerzett ezüstérme után 800 m gyorson is a második helyen végzett a berlini úszó Európa-bajnokságon. Ezen kívül a magyarokegy-egy ötödik és hatodik, valamint két hetedik helyet szereztek a csütörtöki úszódöntők során.

A 17 éves Risztov Éva a szerdai előfutamot követően a csütörtöki döntőben ismét megjavította az országos csúcsot: ezúttal 8:28.06 perc alatt teljesítette a távot.

A fináléban 600 méterig tartotta a lépést a német Jana Henkével, de tapasztaltabb ellenfele az utolsó hosszokon elhúzott tőle.

A kontinensviadalon klubköltségen szereplő Kolozár Dávid 1:58.33 perces fantasztikus egyéni csúccsal lett ötödik 200 m pillangón. Ideje mindössze 8 századmásodperccel volt rosszabb Darnyi Tamás 1991-es magyar rekordjánál. Az első három sorrendje ugyanúgy alakult, mint 1999-ben, Isztambulban. Győzött az Európa-rekorder francia Esposito, második az ukrán Szilantyev, harmadik a 2000-es helsinki bajnok, azaz a címvédő orosz Poljakov.

Férfi 200 mellen Bodor Richárd ugyancsak egyéni rekordot ért el, 2:14.65 perccel végzett a hatodik helyen. Aranyérmes az olasz Rummolo.

Risztov Éva lehet a berlini úszó-Eb sztárja/sport/egyeni/20020705risztov.html

Horváth Péter (50 m hát) és Reményi Diana (200 m vegyes) elmaradt a középdöntőben elért idejétől, s egyformán hetedikként zárt. Az előbbi számban az esélyeknek megfelelően a német Rupprath nyert, ezúttal azonban 5 századdal rosszabbat úszott, mint szerdán, amikor Európa-csúcsot állított fel.

A 200 m vegyes is a papírformát igazolta, a 400-on Risztov előtt győztes Klocskova, a szám olimpiai bajnoka, magabiztosan végzett az élen.

Az orosz Dmitrij Bajbakov, Dmitrij Szautyin kettős nyerte a férfi szinkron műugrás 3 méteres számát.