Vágólapra másolva!
Befejeződött a második forduló a Mester-sorozatba tartozó, három millió dollár összdíjazású cincinnati versenyen. Azok után, hogy Pete Sampras elbúcsúztatta a bombaformában lévő, torontói győztes Guillermo Canast, három szettben vereséget szenvedett Wayne Arthurstól. A kiemeltek közül elköszönt még Tim Henman és Albert Costa is.

Lassan már Pete Sampras legnagyobb rajongói is arra az álláspontra helyezkednek, hogy a tizenhárom Grand Slam-győzelmével csúcstartó amerikai klasszis fejezze be pályafutását. Mondják mindezt annak ellenére, hogy a mondás szerint búcsúzni csak szépen, teniszezők esetében tornagyőzelemmel szabad. A helyzet azonban egyre inkább úgy néz ki, hogy Sampras csak valami csoda folytán tud újra versenyt nyerni, 2000-es, wimbledoni diadala óta nem szerzett újabb trófeát. Ez pedig akkora sztár esetében, mint amilyen ő is, rettentően hosszú idő.

Pedig a 31 esztendős csillag mindent megpróbált az utóbbi hónapokban, egészen pontosan háromszor cserélt edzőt, hogy újra régi fényében tündököljön. Dolgozott becsülettel, mindent megtett az edzéseken az újabb győzelmekért, a versenyeken viszont semmi sem akar neki sikerülni. Már-már görcsös erőlködéssel próbál az elődöntők, döntők közelébe evickélni, valaki azonban mindig elébe toppan, és megállítja.

Dokic újra állampolgárságot cserélne/sport/egyeni/tenisz/20020808dokic.html

A múlt heti, torontói tornán a végzet a német Tommy Haas személyében érkezett a harmadik fordulóban, egy roppant szoros találkozón, a döntő szett rövidítésében maradt alul. A sors ismétli önmagát, ugyanis a szintén három millió dollár összdíjazású cincinnati viadal második fordulójában ismét a döntő szett rövidítésében szenvedett vereséget, legyőzője ezúttal az ausztrál Wayne Arthurs volt. Az első játszmában még úgy nézett ki, nem lesz gond a továbbjutással, simán, 6:4-re nyerte a felvonást. A folytatásban azonban a szintén 31 éves, fiatalnak tehát korántsem nevezhető Arthurs ritmust váltott, a második szettet 6:3-ra nyerte, a döntő játszmában pedig taktikus játékkal rövidítésbe terelte az ütközetet, ahol már nem ismert könyörületet.

A mérkőzés egyébként a statisztika szerint roppant szorosnak bizonyult, Sampras 97, míg az ausztrál 98 labdamenetet nyert meg. Csekély vigasz ez az amerikainak, akinek a hete úgy indult, mint egy álom, remek játékkal győzte le az első fordulóban a Torontóban az egész mezőnyt végigverő Canast. Akkor még úgy nyilatkozott, talán most végre összejöhet az áhított újabb tornagyőzelem, a jelek szerint azonban erre még várni kell.

Pete Samprashttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36440Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016

"Arthurs remekül szervált, még második adogatásai is életveszélyesek voltak" - értékelt kissé csalódottan Sampras. "Neki van az egyik legjobb szervája az egész mezőnyben, nagyon nehéz elvenni az adogatását. Ma még ráadásul a ritmust sem találtam, megérdemelten kaptam ki. Csalódott vagyok az elmúlt két hétben nyújtott teljesítményem miatt, olyan meccseket veszítettem el, melyeket minden körülmények között hoznom kellett volna. Az önbizalmamnak is jót tettek volna ezek a sikerek, így viszont szinte felesleges volt ezen a két versenyen részt vennem."

Arthurs érthető módon teljesen elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után, s örömét fejezte ki Sampras, szerváját illető dicsérő szavai hallatán. "Jól esik ilyet hallani a világ valaha volt talán legnagyobb játékosától, nagy megtiszteltetés számomra. Ma ugyan legyőztem, de ettől még nagyon tisztelem."

A negyedik helyen kiemelt brit Tim Henman is búcsúra kényszerült, őt a hatalmas ütésekkel operáló chilei Fernando Gonzalez győzte le ugyanolyan arányban, mint ahogy a dél-afrikai Wayne Ferreira a hetedik kiemelt, spanyol Alberto Costát. A világelső Lleyton Hewitt továbbra sem veszített játékot, azok után, hogy az első fordulóban 6:0, 6:0-ra verte az amerikai Gineprit, a második fordulóban 5:0-s vezetésénél ellenfele, az olasz Davide Sanguinetti sérülés miatt feladta a mérkőzést.

Gyors diadalt aratott a hatodik helyen kiemelt Andre Agassi is, igazi teniszleckét adott az argentin Guillermo Coriának. A 6:0, 6:2-es siker nagy önbizalmat adhat neki a folytatásra, mindenképpen az egyik legnagyobb esélyese a versenynek. "Nagyszerűen játszottam ma este, szinte nem is hibáztam" - mondta a Cincinnatiben kétszeres győztes Agassi, aki a következő körben a svéd Enqvisstel mérkőzik.

Eredmények:
Cincinnati, három millió dollár összdíjazás, 2. forduló:
Arthurs (ausztrál) - Sampras (amerikai, 15.) 4:6, 6:3, 7:6
Gonzalez (chilei) - Henman (brit, 4.) 7:6, 6:2
Ferreira (dél-afrikai) - Costa (spanyol, 7.) 7:6, 6:2
Hewitt (ausztrál, 1.) - Sanguinetti (olasz) 5:0-nál Sanguinetti feladta
Agassi (amerikai, 6.) - Coria (argentin) 6:0, 6:2
Nieminen (finn) - Li (dél-koreai) 6:2, 3:6, 7:5
Enqvist (svéd) - Hrbaty (szlovák) 6:3, 6:2
Krajicek (holland) - Philippoussis (ausztrál) 7:6, 6:2
Roddick (amerikai, 12.) - Kiefer (német) 6:4, 6:3
Schüttler (német) - Gambill (amerikai) 6:7, 7:5, 6:3
Malisse (belga) - Ljubicic (horvát) 4:6, 7:6, 7:6
Moya (spanyol, 16.) - Schalken (holland) 6:2, 6:4
Chang (amerikai) - Vicente (spanyol) 5:7, 7:6, 6:0
Ferrero (spanyol, 8.) - Blake (amerikai) 6:4, 4:6, 6:4
Dent (amerikai) - Rios (chilei) 6:3, 6:2
Robredo (spanyol) - Rusedski (brit) 6:2, 3:6, 6:3

Los Angeles, 585 ezer dollár összdíjazás, 2. forduló:
Williams (amerikai, 1.) - Krasznoruckaja (orosz) 6:4, 6:2
Dechy (francia, 15.) - Tuljaganova (üzbég) 6:4, 6:2
Rubin (amerikai, 12.) - Irvin (amerikai) 6:1, 3:6, 6:2
Bedanova (cseh, 8.) - Stevenson (amerikai) 6:3, 6:2
Dokic (jugoszláv, 4.) - Pisnik (szlovén) 6:3, 6:2
Huszarova (szlovák) - Shaughnessy (amerikai, 14.) 6:4, 6:4
Grande (olasz) - Maleeva (bolgár, 9.) 4:6, 6:0, 6:3
Srebotnik (szlovén) - Clijsters (belga, 5.) 6:4, 2:6, 6:4
Daniilidu (görög) - Hantuchova (szlovák, 6.) 6:4, 6:2
Kremer (luxemburgi, 10.) - Mikaelian (svájci) 6:2 6:2
Panova (orosz, 13.) - Tu (amerikai) 6:2, 6:4
Davenport (amerikai, 3.) - Bovina (orosz) 6:2, 6:7 (3), 6:3
Szugijama (japán) - Gyementyijeva (orosz, 7.) 6:2, 6:7, 7:5
Coetzer (dél-afrikai) - Smashnova (izraeli, 11.) 6:0, 6:2
Tanasugarn (thaiföldi, 16.) - Frazier (amerikai) 3:6, 7:6 (7), 6:1
Capriati (amerikai, 2.) - Gagliardi (svájci) 6:1, 6:2

Koncz Dávid