Vágólapra másolva!
Harmadik összecsapásán is győzött a magyar nőipárbajtőr-csapat, ezzel bejutott a lisszaboni vívó-világbajnokság döntőjébe, ahol az észt együttessel találkozik.

A Mincza Ildikó, Király Hajnalka, Tóth Hajnalka, Hormay Adrien összeállítású együttes a 28 csapatból álló mezőnyben az első fordulóban nem lépett pástra, majd könnyedén nyert az izraeliek ellen. Ezen az összecsapáson mind a négyen lehetőséget kaptak a bemelegítésre.

A következő körben már erősebb ellenféllel, a svájciakkal kellett vívni. Tóth és Mincza magabiztos volt, amit bizonyít a plusz hatos, illetve plusz ötös mutató, Királyt viszont öttel többször találták el, mint ahány tust ő adott. Hormay pihent.

Noha a 34-23-as végeredmény nem erről tanúskodik, a kínaiak igencsak megnehezítették a magyarok dolgát az elődöntőben. Egy pillanatig sem adták fel a küzdelmet, minden lehetőséget megragadtak, így nem véletlen, hogy nyolc párharcot követően 20-20 volt az állás. Ekkor azonban Mincza elkapta a fonalat, remekül vívott, és az egyre kapkodóbb Sent tetszés szerint szúrta meg. Kettejük összecsapását 14-3-ra nyerte. Ő plusz 13-mal, míg Tóth és Hormay egyformán mínusz eggyel zárt. Ezúttal Király pihent.

Az elődöntő másik összecsapásán az észtek - miután egy fordulóval korábban nyertek a franciák ellen - a címvédő és egyben olimpiai bajnok oroszokat győzték le nagy csatában.

Eredmények
a 16 között:
Magyarország - Izrael 45-18

a 8 között:
Magyarország - Svájc 45-39
Kína - Németország 45-44
Észtország - Franciaország 42-36
Oroszország - Fehéroroszország 45-29

a 4 között:
Magyarország-Kína 34-23
Észtország-Oroszország 20-18