Vívóinknak kell még némi vagányság

"Ha nyernénk négy érmet, és közte arany is lenne, már elégedett lennék" - nyilatkozta a lisszaboni vívó-vb előtt Szabó Bence. Nos, a magyar csapat éppen négy érmet nyert, s megvan az arany. Válogatottunk szövetségi kapitányának ráadásul a vb pénteki zárónapjára esett a névnapja is. Az ünneplés azonban elmaradt.

A vb az oroszok egészen elképesztő fölényét hozta (6 arany, 2 ezüst, 1 bronz), s mögöttük az éremtáblán Franciaország (1-3-1) és Németország (1-2-2) után a 4. helyen már Magyarország következik (1-1-2). Aranyérmünket női párbajtőr-, ezüstünket női kardcsapatunk szerezte, női tőr egyéniben pedig Mohamed Aida és Knapek Edina egyaránt bronzérmes lett.

- Lisszabonban jobban szerepeltünk, mint a sydneyi olimpián, és jobban, mint az utolsó két vb-n. A női tőrcsapatok bronzmeccse azonban a jelek szerint nagyon felbosszantotta- fordultunk Szabó Bencéhez.
- Ne is mondja! A románok már padlón voltak, biztosan vezettünk ellenük, mégis kikaptunk. S akkor ehhez vegyük hozzá, hogy korábban a női kardcsapat a döntőben még tetemesebb előnyt engedett ki a kezéből. Tény, hogy összességében nagyon jól szerepeltünk, s természetesen boldog vagyok, előzetesen ezt a négy érmet így aláírtam volna; de akkor, pénteken este semminek nem tudtam örülni. Korán felmentem a szobámba aludni.

- Talált már valamilyen magyarázatot arra, hogy a hajrákban miért remegtek meg a kezek?
- Azt azért le kell szögeznünk, hogy mindig arra a mérkőzésre emlékszünk vissza jobban, amelyiket egy tussal elveszítünk, s nem arra, amelyiket egy tussal megnyerünk. Pedig éppen a női tőrcsapat, s annak is a befejező embere, Knapek Edina tett csodát a németek ellen, amikor az utolsó asszó végén hat másodperc alatt dolgozott le két tus hátrányt. Ha azon a találkozón kikapunk, akkor az 5-8. helyért vívunk tovább, és szó nincs bronzmeccsről.

- A női kardozók nem a bronzot, hanem az aranyat veszítették el, 16 tus előnyről.
- A felkészüléssel és a versenyzők vívótudásával szerintem nem volt gond, s az már maga fantasztikus eredmény, hogy az első helyért vívhattak. A döntő azonban előhozott bizonyos pszichés problémákat. Aki igazán nagy sikereket akar elérni, annak tudomásul kell vennie, hogy vannak téthelyzetek, feszültségek, és ezeket el kell tudni viselni. Mert ha valaki leblokkolva áll a páston, és "majd csak lesz valahogy" alapon várja, hogy kigyulladjon a találatjelző lámpa, akkor abból nem sül ki jó dolog. Kétségtelen, hogy főleg női kardban a csapatunk fiatal versenyzőkből áll, s még van idejük arra, hogy felszedjenek magukra némi vagányságot. És elengedhetetlen a fegyelmezettség is, ami a tőrözőknél sem volt meg mindig. Mert ha valakinek kiabálunk, hogy most ne támadjon, akkor az ne rohanjon előre ész nélkül. S az sem szerencsés, hogy egy éppen páston levő vívót, aki szenved és látszik rajta, hogy egy gondolata sincs, nyugtatásra lenne szüksége, akkor a csapattársa kívülről hisztérikus üvöltözéssel hergeli. Ezek az ürömök az örömben, de szerencsére sok örömünk is volt. Elsősorban természetesen női párbajtőrözőinknek köszönhetően.

- Férfi párbajtőrözőink a tavalyi vb-arany után viszont csak a 9. helyen végeztek.
- Ebben én is hibáztam. A koreaiak elleni mérkőzés előtt belementem abba, hogy a versenyzők maguk döntsék el, hogy ki vív, és milyen sorrendben. Nekem más elképzelésem volt, de azt már nem tudjuk meg, hogy ha ragaszkodom hozzá, akkor hol végeznek...

- Összességében, néhányat aludva a vb után, azért ugye már nem a keserűség szól önből?
- Természetesen nem, mint mondtam, elégedettek lehetünk. Idén az Eb-n nyolc, a vb-n négy érmet szereztünk, közte három aranyat, ami hatalmas eredmény. De a negatívumokat is elemezgetni kell, mert ez viszi előre a munkát.

Fábik Tibor