Vágólapra másolva!
Csütörtöktől szombatig az iráni fővárosban, Teheránban rendezik a 36. szabadfogású birkózó-világbajnokságot, amelyen öt magyar versenyzői indul, köztük a 74 kg-os súlycsoport aktuális Európa-bajnoka, Ritter Árpád.

Forrás: MTI


Az Európa-bajnok Ritter keményen
készül a vébére
Fotó: MTI

S a kis magyar csapat még egy Eb-aranyérmest felvonultat Bánkuti Zsolt (60 kg) személyében, aki tavaly Budapesten lett kontinenselső. Ám a további vb-indulóink is rutinos versenyzőknek számítanak: Kapuvári Gábor (84 kg) tavaly Eb-3., Farkas Zoltán (96 kg) vb-4., Aubéli Ottó (120) Eb-4. helyezést szerzett. A 12 ezer fős befogadóképességű Azadi sportcsarnokban megrendezésre kerülő világbajnokságon az 55 és 66 kg-ban nem lesz magyar induló.

- Emlékszik arra, hogy mikor indult szabadfogású vb-re magyar csapat úgy, hogy két Európa-bajnok is volt a soraiban?- kérdeztük Gulyás István szövetségi kapitányt.
- Nagyon régen, valamikor a 80-as évek elején, azaz közel húsz éve.

- Vagyis most az utóbbi két évtized legerősebb magyar csapata utazik Teheránba?

- Az eredmények alapján kétségkívül ez a helyzet. S igyekszünk is úgy szerepelni, hogy ezt ne cáfoljuk meg. A szabadfogású szakág világbajnokságon utoljára 1989-ben szerzett érmet, akkor Tóth Gábor 3. lett, s nagyon várjuk már, hogy valaki közülünk újra felállhassunk a dobogóra. Az elmúlt években ehhez Dvorák Laci nagyon közel került, tavaly pedig Farkas Zoli végzett a 4. helyen, szóval tényleg már csak egy kis lépés hiányzik. Úgy számolok, hogy az öt indulónk közül ketten vagy hárman továbbjutnak a csoportjukból, s legalább egyvalaki érmes lesz. S ha végre meglesz ez az érem, akkor utána már "fényesíthetjük"!

- Ritter már a tavalyi vb-n is ott volt a dobogó közelében, s végül 5. lett. A tavaszi Eb-aranya után mit tapasztalt vele kapcsolatban?

Kötöttfogású keret
A kötöttfogású birkózó vb-t szeptember 19-22. között, Moszkvában rendezik. Itt mind a hét súlycsoportban lesz magyar induló. A már biztos utazók névsora: Oláh Tibor (55 kg), Bóna László (60 kg), Füredy Levente (66 kg), Berzicza Tamás (74 kg), Bárdosi Sándor (84 kg), Deák Bárdos Mihály (120 kg). Komáromi Tibor szövetségi kapitány azt később dönti el, hogy a 96 kg-os súlycsoportban Virág Lajost vagy Kaló Bélát nevezi.



- Ahhoz mit szól, hogy a szabadfogásban nagyhatalomnak számító Egyesült Államok biztonsági okokra hivatkozva nem indít versenyzőket a vb-n?
- Ami a biztonságot illeti, én már harmadszor megyek Iránba, például négy évvel ezelőtt is Teheránban rendezték a vb-t, és a körülményekkel még soha semmilyen gondom nem volt. Amúgy szerdán hajnalban érkezünk meg, szombaton már véget ér a vb, és vasárnap hajnalban indulunk haza; vagyis az országból csak a sportcsarnokot és a szállodánkat ismerjük meg behatóbban. Az amerikaiak visszalépése miatt tény, hogy minden súlycsoportban eggyel kevesebb ellenfelünk lesz, de így is marad még éppen elég. Éppen ezért a versenyzőimnek nem is engedem meg, hogy azzal foglalkozzanak, kik indulnak és kik nem. A szőnyegen úgyis mindig csak egy ellenfél jön szembe, és azt kell legyőzni.

Fábik Tibor