Vágólapra másolva!
Két hete a lisszaboni vívó-világbajnokságon egy arany és két bronz mellett egy ezüsttel zárt a magyar válogatott, s bár egy döntőt elveszíteni mindig fájdalmas, női kardcsapatunk esetében ez hatványozottan igaz. A Nagy Orsolya, Csaba Edina, Sznopek Gabriella, Nagy Annamária négyes a döntőben 16 tus előnyt adott ki a kezéből, s ebből az utolsó előtti párban Csaba egymaga tízet. A fiatal vívónő pihenés helyett is tréningez, többek között bokszol is.

"Most mit csináljunk? Mégsem fejezhetjük le Csaba Edinát. Próbáljunk örülni az ezüstnek" - jegyezte meg akkor Kovács Tamás, a Magyar Vívószövetség főtitkára. Nos, Csaba Edina feje valóban a helyén maradt, s a lányok is örülnek az ezüstéremnek.

- Azt tudom, hogy előzetesen elfogadta volna a vb-ezüstöt, a döntő előtt viszont nyilván nem. A történtek után mennyire tud megbarátkozni a második hellyel?
- Ami velünk történt, tipikusan az az eset, hogy evés közben jön meg az étvágy - kezdte Csaba Edina, a BSE 23 éves vívónője. - Négy éve van együtt a csapatunk, azóta minden vb-n hihetetlenül jó sorsolást fogtunk ki, ám mégsem tudtunk a négy közé kerülni. Tavasszal a moszkvai Eb-n megtört a jég, ezüstérmesek lettünk, s a vb-re is úgy utaztunk ki, hogy éremmel jöjjünk haza. Természetesen mindig nyerni akar az ember, de a legfontosabb meccs az, amit a döntőbe jutásáért vívunk, mert ha azt megnyerjük, akkor már biztos az érem, és nem kell tovább gürcölni a bronzért. S majdnem meglett az arany is... A döntőben Sznupi (Sznopek Gabriella) végig nagyon jól vívott, s Nagy Orsival nekünk sem ment rosszul, de a végét sajnos elrontottuk. Főleg én... Bár mindenki vigasztalt bennünket, hogy ez a vb-ezüst nagyon jó eredmény, akkor rettentően el voltam keseredve, sokáig zokogtam. Másnap azonban valamennyire letisztultak a történtek, s hazafelé a repülőgépen már mindannyian örültünk az ezüstnek, ötpercenként elővettük a táskánkból, és megsimogattuk.

- Ennek ellenére előjön még néha a Bazsenova elleni asszója?
- Nem csak néha, szinte naponta. Sokszor éjjel is arra riadok fel, hogy úristen, mit rontottam el! Azt, hogy mit, egyébként már az első éjszaka tudtam. Sajnos, amikor kellett volna, akkor nem. Persze azért próbálom lezárni ezt a fejezetet, s majd amikor újra kezdődnek az edzések, új lapot nyitok, új sikerek reményében. A konkrét vívóedzések amúgy csak szeptember végén, október elején kezdődnek, de én annyira izgő-mozgó típus vagyok, hogy addig se ülök tétlenül. Varga Katival gyakran járunk aerobikozni, de futok és majd bokszolok is.

- Mit csinál?!
- Bokszolok! Kovács Iván (a tavaly vb-t nyert párbajtőrcsapat tagja) ötlete volt, s többek között néhány lány, Tóth Hajni, Nagy Orsi és én is kedvet kaptunk hozzá. Javítja a kondíciót, a reflexeket, és változatosságot hoz az életünkbe, mert állandóan a vívóteremben lenni mégiscsak egyhangú.

- És akár egy meccsre, egy ismeretlen lány ellen is beszállna a ringbe?
- Ha úgy adódik, miért ne? Az 55 kg-os súlycsoportba benevezek!

- Bazsenova ellen is?
- Ő nem az én súlycsoportom, enyhén szólva is a testesebbek kategóriájába tartozik. De remélem, karddal a kezemben legközelebb visszavágok neki.

- Először úgy tűnt, hogy a női kard egyéniben és csapatban is felkerül a 2004-es olimpia műsorára, aztán felvetődött, hogy marad a sydneyi program, s végül kompromisszum született, egyéniben lesz női kard Athénban. Hogyan fogadta a döntést?
- Örülök, hogy legalább ezt a lehetőséget megkaptuk. De ha a női kardot mégsem vették volna fel az athéni műsorra, akkor sem estem volna kétségbe, s ezt a csapatunk többi tagja nevében is mondhatom. 2008-ban is lesz olimpia, és mi még nagyon fiatalok vagyunk, előttünk a jövő.

Fábik Tibor