Vágólapra másolva!
Kevesebb mint két héttel a Venezuela ellen szeptember 20. és 22. között sorra kerülő Davis-kupa mérkőzés előtt lemondott Michael Stich, a német teniszválogatott kapitánya.

Az egykori klasszis egyelőre nem indokolta meg váratlan döntését, de ígérte, hogy hamarosan a nyilvánosság elé tárja az okokat.

A szakvezetőt az utóbbi napokban még saját játékosai is keményen bírálták, mert meg akarta hívni a keretbe az utóbbi években "levezető" Boris Beckert.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016

Tommy Haas, az együttes legjobbja jelezte: a háromszoros wimbledoni bajnok beválogatása esetén nem vállalja a szereplést. Becker 1999-ben jelentette be visszavonulását, azóta szenior és bemutató tornákon indul. A társak ellenkezése miatt azonban jobbnak látta, ha nem fogadja el Stich invitálását.

A 33 éves kapitány és "veterán" barátja az 1992-es barcelonai olimpián párosban aranyérmes lett.