Vágólapra másolva!
A szakemberek egybehangzó véleménye szerint jelesre vizsgázott az új műkorcsolya-pontozási rendszer, amelyet az oberstdorfi versenyen teszteltek először. "Nagy előrelépés történt, hiszen a vezetők, az edzők és nem utolsósorban a versenyzők is elégedettek voltak" - nyilatkozott a nemzetközi szövetség szóvivője.

"Az új szisztéma lényege, hogy az eddigi kilenc helyett tizennégy bíró értékeli a látottakat, ugyanakkor csak hétnek a pontjai számítanak be az összesítésbe, a zsűri tagjai azonban nem tudják, hogy az ítéletüket mikor veszik figyelembe."

Az illetékesek szerint ugyan finomítani kell még az új rendszert, ennek ellenére valószínű, hogy - az előzetes várakozásokhoz képest egy évvel korábban - már a 2002/03-as idényben hivatalosan bevezetik.

A szabálymódosítás a Salt Lake City-i olimpia párosversenyének botránya után vetődött fel. A februári viadalon az orosz Anton Sziharulidze, Jelena Berezsnaja páros szerezte meg az aranyérmet a kanadai Jamie Sale, David Pelletier kettős előtt. A vizsgálatok azonban később kiderítették, hogy bírói csalás történt, így a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végül úgy határozott: a második helyezett duót is megilleti az aranyérem.