A Haller Ákos, Pető Tibor kétpár fantasztikus versenyzéssel aranyérmet szerzett a sevillai evezős világbajnokságon, s ezzel megvédte címét.
A magyar duó rendkívül taktikusan kezdte a 2000 métert: az élbolyban haladt, de 500 m-nél, majd féltávnál is még csak a harmadik helyen állt. A mezőnyt a német Willms, Hajek kettős vezette, amely az utolsó ellenőrző pontnál, 1500-nál is az élen állt, de ekkor a címvédő páros már feljött a második pozícióba.
A hajrá aztán úgy sikerült, ahogy Hallerék eltervezték: növelték a csapásszámot, magabiztosan hagyták le ellenfeleiket, s végül több mint egy másodperces előnnyel haladtak át a célvonalon. A németek csak a harmadikok lettek az olasz Abbagnale, Berra egység mögött.
Az egypárban versenyző Székely Viktória a hatodik lett a B-döntőben, így összesítésben a 12. helyen végzett. A számot az olimpiai ezüstérmes bolgár Rumjana Nejkova nyerte a Sydneyben győztes fehérorosz Karszten előtt.
"Nagyon örülünk a sikernek, szerencsére a döntőben meg tudtuk valósítani azt a taktikát, amit elterveztünk" - mondta Pető. "Tisztában voltunk azzal, hogy nehéz lesz megvédenünk címünket, hiszen rendkívül kiegyensúlyozott mezőny jött össze. A rajt előtt elsősorban az olaszoktól, az ausztráloktól és a csehektől tartottunk, aztán meglepetésre sokáig a németek vezettek. Jól osztottuk be az erőnket, és bírtuk a hajrát."
Haller szerint a legnagyobb problémát az időjárás okozta: "Nagyon fújt a szél, s ez engem eléggé zavart. Ennek ellenére jó verseny volt, a lényeg, hogy ismét sikerült győztünk."
Eredmények:
férfiak:
kétpár, világbajnok:
Haller Ákos, Pető Tibor 6:05.74 p
2. Agostino Abbagnale, Franco Berra (Olaszország) 6:06.93
3. Andre Willms, Andreas Hajek (Németország) 6:07.77
nők:
egypár, világbajnok:
Rumjana Nejkova (Bulgária) 7:07.71 p
2. Jekatyerina Karszten (Fehéroroszország) 7:11.74
3. Katrin Rutschow-Stomporowski (Németország) 7:12.07
...
12. Székely Viktória 7:36.34
(MTI)
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A legszebb női pilóták
Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.