Vágólapra másolva!
Bahrain fővárosában, Manamában kétnapos szünet után az ötödik partival folytatódott az Einstein csoport világbajnokának és az egyik legerősebb számítógépes program, a Deep Fritz nyolcjátszmás páros mérkőzése. A párviadal első félidejét Kramnyik 3-1-es vezetéssel zárta, a negyedik játszmában "megkegyelmezett" a Fritz-nek. A szabad napokat a program fejlesztői jól kihasználták, a megtervezett stratégiával elkerülték a vezércserét. Kramnyik gyengébb napot fogott ki, hátrányos állásban egylépéses tisztelnézéssel vesztett, így előnye egy pontra csökkent.

A hamburgi ChessBase cég számítógépes programjának életében új fejezet kezdődött, a nyolcjátszmásra tervezett páros mérkőzés ötödik partijában a Deep Fritz legyőzte az Einstein csoport világbajnokát, Vlagyimir Kramnyikot. A mérkőzés első félidejét 3-1-es vezetéssel záró Kramnyik gyenge napot fogott ki, illetve a program fejlesztői sikeres stratégiával keresztezték a világbajnoknak az első négy partiban oly sikeresen alkalmazott korai vezércserére épített elképzelését. A Deep Fritz a mérkőzés során először nyitott d4-gyel és Kramnyik a vezércselre szavazott.

A játszma a 20. lépésig megegyezett az Aeroflot februári versenyén játszott Koszirev-Podgajec partival, ahol a küzdő felek döntetlenben egyeztek meg. A Deep Fritz ezúttal igen alaposan értékelte az állást, nem hagyta kibontakozni sötét vezérszárnyi gyalogelőnyét. A világos tisztek aktivitása kicsit aggasztotta Kramnyikot is, mert jóval több gondolkodási időt használt el. A sorozatos cserék ellenére a Deep Fritz állt jobban, majd a világos színű futók cseréje megerősítette fölényét. Kramnyik hátrányos pozícióban durva elnézéssel tisztet nézett el. A gyaloghátrányos vezérvégjáték sem nyújtott volna azonban sok esélyt a menekülésre. A viadal hatodik partiját kedden játsszák.

Deep Fritz - Kramnyik 2-3 (döntetlen, 0 - 1, 0 - 1, döntetlen, 1 - 0)

Deep Fritz - Kramnyik (2807)
Vezércsel

1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hf3 d5 4. Hc3 Fe7 5. Fg5 h6 6. Fh4 0-0 7. e3 He4 8. Fxe7 Vxe7 9. cxd5 Hxc3 10. bxc3 exd5 11. Vb3 Bd8 12. c4 dxc4 13. Fxc4 Hc6 14. Fe2 b6 15. 0-0 Fb7 16. Bfc1 Bac8 17. Va4 Ha5 18. Bc3 c5 19. Bac1 cxd4 20. Hxd4 Bxc3 21. Bxc3 Bc8 22. Bxc8+ Fxc8 23. h3 g6 24. Ff3 Fd7 25. Vc2 Vc5

Forrás: ORIGO



26. Ve4! Vc1+ 27. Kh2 Vc7+ 28. g3 Hc4 29. Fe2 He5 30. Fb5 Fxb5 31. Hxb5 Vc5 32. Hxa7 Va5 33. Kg2! Vxa2 34. Hc8

Forrás: ORIGO



34. ... Vc4??

Tisztelnézés, de 34. ... Ve6 után létrejövő gyaloghátrányos végjátékban is aligha menekülhetett volna meg a világbajnok. A közbeiktatott sakk tisztet nyer.

35. He7+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa