Vágólapra másolva!
Az egy hónap múlva rendezendő debreceni torna-világbajnokság előtti utolsó versenyén, a hét végi párizsi Világkupán Csollány Szilveszter gyűrűn egy eddig ismeretlen kazah versenyzővel holtversenyben bronzérmes lett, s olimpiai bajnokunk számára ez bizony nem a legjobb előjel. Még akkor sem, ha Vereckei István szövetségi kapitány a döntő után meglehetősen sarkosan úgy fogalmazott, hogy a pontozók egészen más versenyt néztek.

Afelől nincs vita, hogy a szombati selejtezőben Csollány több kisebb hibát is elkövetett, de a 22 induló közül így is a harmadik legmagasabb pontszám, 9,662 lett az övé. Az aktuális világ- és Európa-bajnok bolgár Jovcsev sem kapott nagyon sokkal többet, 9,675-öt, éppen annyit, mint a kínai Huang Hszü. Utóbbi a sydneyi olimpián csapatban aranyérmet nyert, ám arról az oldaláról, hogy gyűrűspecialista, eddig nem ismertük. A vasárnapi döntőben már nem is tudta megismételni a produkcióját, és érem nélkül maradt. Csollány azonban így sem lépett feljebb a dobogón, 9,625-tel harmadik lett, holtversenyben a kazah Kurbanbajevvel, aki az ismeretlenségből lépett a debreceni vb éremvárományosai közé. S a pontozók észjárását is figyelembe véve, szomorú szívvel kell leszögeznünk, hogy a vb-n gyűrűn Jovcsev lesz a legnagyobb favorit. A bolgár 9,688-as pontszámmal nyerte meg a párizsi Világkupát, és Csollány elé még az olasz Coppolino (9,638) is befurakodott.

"Kétségtelen, hogy Szilveszter sem rukkolt ki tökéletes gyakorlattal, de így is az övé volt a legjobb" - jelentette ki Vereckei István, férfi válogatottunk szövetségi kapitánya. "És ezt nem csak én mondom, sorban jöttek hozzám az edzőkollégák, és mind ezt állították. Az pedig egyenesen közröhejt váltott ki, hogy még az olasz versenyzőt is betették elé a második helyre. De maradva a házunk tájánál, Csollány gyakorlatában láttam a hibákat, és biztos vagyok benne, hogy ezeket a világbajnokságig sikerül kijavítani. Ha csak a versenyzőim teljesítményét nézem, nincs semmi gond, egyáltalán nem vagyok elkeseredve" - tette hozzá a szakvezető.

Szertornahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36905

Aki két másik versenyzője, Fekete Levente és Gál Róbert esetében a mutatott teljesítményen túl a helyezéssel is maximálisan elégedett lehet. Fekete a gyűrű selejtezőjében dicséretes, 9,438 pontot érő gyakorlattal 8. lett, s éppen lemaradt a hatos döntőről. Lólengésben viszont a 36 induló között még éppen becsúszott a fináléba (9,275-tel a 6. helyen), ahol 9,375 ponttal bronzérmes lett! Akárcsak gyűrűn Csollány - de micsoda különbség! A tavaszi patraszi Eb-n talajon 7. helyen zárt Gál Róbert ezen a szeren most nem került be a fináléba - 10. lett -, ugrásban viszont igen, mégpedig 9,425-tal az 5. helyen. S ezt a helyet döntőben is tartotta, sőt, ugyancsak 9,425-tal lett 5. A párizsi Világkupa-verseny negyedik magyar indulójaként a 16 éves Kiss Renáta a legjobb szerén, felemáskorláton a 8. helyen zárta a selejtezőt, s kevesebb, mint egy tizeddel maradt le a döntőről.

A párizsi Világkupa-verseny győztesei:
férfiak, gyűrű:
Jovcsev (bolgár) 9,688 pont

ugrás:
Blanik (lengyel) 9,675

lólengés:
Suciu (román) 9,700

talaj:
Deferr (spanyol) 9,688

korlát:
Hszü Huang 9,750

nyújtó:
Hamm (amerikai) 9,612

nők, ugrás:
Petrovszkij (orosz) 9,132

talaj:
Zigancsina (orosz) 9,525

felemáskorlát:
Petrovszkij 9,387

gerenda:
Raducan (román) 9,250

Fábik Tibor