Vágólapra másolva!
Nagy szerepet szánnak Anna Kurnyikovának Indonéziában, a szépséges teniszezőnek kellene ugyanis feltámasztania Bali szigetének októberben szétbombázott turisztikai iparágát. Sydneyben olyan kegyetlen időjárási körülmények uralkodtak, amilyenekkel a játékosok pályafutásuk során még nem találkoztak, Andre Agassi pedig csatlakozott Martina Navratilovához: szerinte is más időpontban kellene megrendezni az Australian Opent.

Anna Kurnyikova csinált már sok mindent életében, modellkedett, reklámszerepeket játszott, egyedül talán a tenisszel nem foglalkozott komolyabban. Most azonban olyan szerepet szánnak neki Indonéziában, amelyet sportoló feltehetőleg még soha nem kapott, neki kellene feltámasztania Bali szigetének egész turisztikai iparágát. S ehhez különösebben még csak meg sem kell erőltetnie magát, mindösszesen ugyanis annyit várnak el tőle, hogy álljon rajthoz a bali nőitenisz-tornán, melynek startja szeptember 8-án esedékes.

Emlékezetes, október 12-én két robbantás rázta meg a szigetet, a támadások 180 ember életét oltották ki. A turisták azóta inkább más úti célt választanak maguknak Bali helyett, Kurnyikovának kellene "elintéznie", hogy a jövőben ez másként legyen. A 21 esztendős orosz játékos ügynöke mindenesetre érdeklődött már a torna iránt, a szervezők már csak végleges igen válaszát várják.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Kurnyikova tízezer szurkoló előtt tért vissza/sport/egyeni/tenisz/20021202kurnyikova.htmlCenzúrázatlan Kurnyikova-videó/sport/egyeni/tenisz/20021129cenzurazatlan.htmlÖt magyar az Australian Open selejtezőjében/sport/egyeni/tenisz/20030108otmagyar.html

A jövő héten kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságot felvezető tornák közül tán Sydneyben történtek az érdeklődésre leginkább számot tartó események, s nem is annyira a játék, mint inkább az időjárás miatt. A 2000-es olimpia helyszínén volt rekkenő hőség, kiadós zápor, no meg óriási szélvihar is: a pályák hőmérséklete elérte a 45 Celsius fokot, a szél pedig a száz kilométeres óránkénti sebességet. Nem csoda, hogy a játékosok mindegyike úgy nyilatkozott, ilyen szélsőséges körülményeket pályafutásuk során még nem tapasztaltak. A legrosszabbul talán Andy Roddick járt, aki kétszettes zakóba futott bele a selejtezőt is megjárt koreai Li (85. a világranglistán) ellen, igaz, ami a pályán folyt, az nem igazán hasonlított teniszre. "Inkább játszanék szaharai hőségben, mint ilyen szélviharban" - panaszkodott Roddick, aki a második játszmában 5:2-re is vezetett. "Oda is szóltam a vezetőbírónak, hogy ennek így semmi értelme, tök igazságtalan lenne, ha bármelyikünk is így esne ki. Erre ő visszaszólt, hogy a többi pályán is játszanak, én se szövegeljek, hanem folytassam a meccset."

Az első helyen kiemelt Marat Szafinnak kicsit megnehezítette a dolgát a finn Jarkko Nieminen, de azért csak beszenvedte magát a következő körbe, csakúgy, mint a thaiföldi Paradorn Srichaphan, akit sokan már Grand Slam-győzelemre sem tartanak esélytelennek. Kiesett viszont a harmadik helyre rangsorolt Carlos Moyá, akit a szintén selejtezőből főtáblára került amerikai Mardy Fish vert meg három szettben. Aucklandben a heves esőzések miatt egyetlen meccset sem lehetett lejátszani.

Andre Agassi, aki a kooyongi bemutatótornán győzelemmel kezdte az évet a svéd Thomas Enqvist ellen, csatlakozott Martina Navratilovához a tekintetben, hogy az év egy későbbi időpontjában kellene megrendezni az Australian Opent. Mint mondta, a hőség miatt sok esetben nem olyan eredmények születnek, mint normál körülmények között, ezért el kellene gondolkozni a halasztásról. "Nem kell hozzá géniuszi elme, hogy valaki felismerje a hőség jelentette gondot, de valaki ki is találhatna már valamit ellene" - mondta Agassi. "Az biztos, hogy mindenkinek jobb lenne, ha később rendeznék a viadalt."

ATP-torna, Sydney (355 ezer dollár, kemény pálya), 2. forduló:
Li (dél-koreai) - Roddick (amerikai, 6. kiemelt) 7:6, 7:5
Szafin (orosz, 1.) - Nieminen (finn) 3:6, 6:1, 6:2
Ferrero (spanyol, 2.) - Juzsnyij (orosz) 6:3, 6:2
Srichaphan (thaiföldi, 7.) - Mirnyij (fehérorosz) 3:6, 6:4, 6:4
Schüttler (német) - Gaudio (argentin, 8.) 7:6, 6:0
Squillari (argentin) - Davigyenko(orosz) 6:1, 6:4
Ferreira (dél-afrikai) - Chela (argentin) 6:7, 6:4, 6:4
Fish (amerikai) - Moyá (spanyol, 3.) 7:6, 4:6, 6:4

ATP-torna, Auckland (355 ezer dollár, kemény pálya), 2. forduló:
eső miatt egyetlen találkozót sem játszottak le

Kooyong Classic, meghívásos férfi verseny:
Gasquet (francia) - el-Ajnaui (marokkói) 7:6, 6:3
Agassi (amerikai) - Enqvist (svéd) 7:6, 6:3
Philippoussis (ausztrál) - Corretja (spanyol) 5:7, 6:4, 7:6
Grosjean (francia) - Malisse (belga) 2:6, 6:4, 1:0-nál Malisse feladta

WTA-torna, Sydney (585 ezer dollár, kemény pálya), 2. forduló:
Coetzer (dél-afrikai) - Maleeva (bolgár, 8.) 6:4, 6:1
Clijsters (belga, 2.) - Schynder (svájci) 6:1, 6:3
Henin-Hardenne (belga, 3.) - Husarova (szlovák) 6:1, 6:0
Rubin (amerikai, 7.) - Stevenson (amerikai) 6:1, 6:3
Barabancsikova (fehérorosz) - Bovina (orosz) 7:6, 6:2
Davenport (amerikai, 6.) - Raymond (amerikai) 6:4, 6:1

WTA-torna, Hobart (110 ezer dollár, kemény pálya), negyeddöntő:
Frazier (amerikai, 2.) - Rösch (német) 6:3, 6:0
Lihovceva (orosz, 4.) - Craybas (amerikai, 8.) 7:5, 6:4
Benesova (cseh) - Aszagoe (japán) 6:3, 7:6
Molik (ausztrál) - Zvonareva (orosz, 5.) 5:7, 7:6, 6:4
Páros, negyeddöntő:
Mandula, Rittner (magyar, német, 4.) - Marrero, An. Serra Zanetti (spanyol, olasz) 6:3, 6:2

WTA-torna, Canberra (110 ezer dollár, kemény pálya), 2. forduló:
Weingärtner (német) - Foretz (francia) 6:4, 6:4
Loit (francia) - Widjaja (indonéz) 6:4, 6:4
Pennette (olasz) - Fernandez (argentin, 3.) 7:5, 6:3
Bartoli (francia) - Granville (amerikai) 7:5, 4:6, 6:4
Shaughnessy (amerikai, 2.) - Martinez Granados (spanyol) 6:2, 6:3

Koncz Dávid