Vágólapra másolva!
New Yorkban Garri Kaszparov könnyű győzelmet aratott a Deep Junior számítógépes program elleni hatjátszmás páros mérkőzésének első partijában. Az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát fölényesen vezető Kaszparov jóval otthonosabban érezte magát a gondosan elemzett állásban, mindössze huszonhét lépésre volt szüksége, hogy nyerjen. Meglepetésre a program rosszul ismerte a változatot, pedig óriási adatbázis áll a rendelkezésére.

Háromszor is módosították az októberre beharangozott összecsapás időpontját, majd a helyszínt is megváltoztatták, de az első játszma lefolyása azt sugallta, hogy ez Garri Kaszparovot nem zavarta meg. A mérkőzés előtt az Élő-pontszámok alapján összeállított ranglistát fölényesen vezető Kaszparov többször is hangsúlyozta, hogy nagyot változott a világ. A világranglistát 1985 óta vezető Kaszparov 1996-ban 4-2-re legyőzte a Deep Blue programot, de 1997-ben nagy meglepetésre 3,5-2,5-re elvesztette a visszavágó mérkőzést. Kaszparov komoly presztízsvereséget szenvedett, ezt elsősorban annak tulajdonította, hogy az IBM semmiféle információt nem volt hajlandó adni programjukról a mérkőzés előtt. A profi világbajnokot kellemetlenül érintette, hogy egyesek bundának is tulajdonították a végeredményt, ráadásul az IBM hallani sem akart újabb mérkőzésről. Úgy tűnt, hogy Kaszparov végleg elvesztette érdeklődését az ember és a gép csatája iránt, bár felkészüléskor előszeretettel ellenőrizteti a változatokat elemző programokkal.

"Egyre kisebb a különbség, hogy miként készülnek a géppel, vagy az emberrel való párharcra, a játszma megnyerésére "tiszta fejre" van szükség" - nyilatkozta Kaszparov. Az exvilágbajnok nem tagadta, hogy zavaró tényezőként hatott az első Izraeli Nemzetközi Bank keresete, amelyben nevével fémjelzett internetes oldal bezárása miatt nyújtott be. Sokakat foglalkoztat, hogy melyik program a jobb, Vlagyimir Kramnyik Bahreinben a Deep Fritz ellen csatázott, és kétpontos vezetését a nyolcjátszmás mérkőzés második félidejében "elherdálta". A Deep Blue csak egyes partikban mutatott jó játékot, míg a Fritz és a Junior játékában kisebbek a kilengések.

Kaszparov bevallotta, hogy fennáll a lehetősége, hogy veszít a Deep Juniorral szemben, fokozott koncentrációra van szüksége, hiszen a program nem ismeri a fáradtságot. Kaszparov felkészült arra, hogy küzdelmét állandóan összehasonlítják majd a Kramnyik-Deep Fritz meccsel. Az exvilágbajnok a mérkőzés előtt megismerkedhetett a programmal, de a meccs szabályzata rögzíti, hogy a programozók módosíthatják a beállításokat, bár minden parti után a "jegyzőkönyvet" áll kell adni a főbírónak, a holland Geurt Gijssennek. A főbíró parti közben is láthatja a program által számolt változatokat, természetesen erre Kaszparovnak nincs lehetősége.

A páros mérkőzés hat játszmáját meglehetősen kényelmes tempóban játsszák le, általában kétnaponta viaskodnak, az utolsó partit február hetedikén vívják. Garri Kaszparov szép summát, 500 ezer dollárt kap a részvételért, míg győzelem esetén 300 ezret is kasszírozhat, illetve a vesztes 200 ezerrel vigasztalódhat. Döntetlen esetén osztják a díjat, a vesztes tizennégy hónapon belül visszavágót kérhet. A partikat a hagyományos időbeosztás szerint játsszák, két óra alatt negyven lépést kell tenni, majd egy óra alatt húszat, végül a játszma befejezéséig fél-fél óra áll még rendelkezésükre.

A Deep Junior 2002. júliusában megnyerte a Maastricht-ben megrendezett számítógépes programok világbajnokságát. A program nagy ereje, hogy gondolkodása megegyezik a sakkozói felfogással, a pozíciós előnyt többre becsüli az anyagi előnyre törekvés helyett. A Junior program 1995-ben mutatkozott be világbajnokságon, s újoncként holtversenyben harmadik lett. Az egyprocesszoros változata 1997-ben már világbajnokságot nyert. A javított "duóváltozat" 2000-ben játszott a dortmundi szuperversenyen és ötvenszázalékos teljesítménnyel zárt, eredménye 2703-as Élő-pontszámnak felelt meg. A torna utolsó fordulójában éppen Lékó Péter ellen győzött, megfosztva nagymesterünket a jól megérdemelt holtversenyes első helytől, Péter fonalas nyerést hagyott ki. A Junior számtalan felkészülési páros mérkőzést is játszott, az elmúlt két évben veretlen, legutolsó sikerét a belga Gurevics ellen érte el, sima 3,5-0,5-ös győzelemmel zárta a viadalt.

A Deep Junior 7 program nyerte a világbajnokságot20010825adeep.html

Kaszparov a megszokott stábbal készült fel a mérkőzésre, elsősorban állandó szekundánsa, Dohojan nagymester segédkezett, de két számítógépet is használt. Kaszparov 1999 januárja óta egészen fantasztikus sorozatot ért el, kilenc szuperversenyen lett első, egyszer a dicsőséget megosztotta Kramnyikkal. Londonban két éve nagyon rossz formát fogott ki, 15 éves uralkodás után elvesztette trónját Vlagyimir Kramnyikkal szemben, játszmát sem tudott nyerni. Kaszparov a prágai megállapodás alapján a FIDE világbajnokával, az ukrán Ruszlan Ponomarjovval játssza a világbajnoki döntőt, és a győztes mérkőzik majd meg a Kramnyik-Lékó páros mérkőzés nyertesével az abszolút világbajnoki címért. Kaszparov hatéves háborúskodás után békét kötött a FIDE vezérkarával, a bledi sakkolimpián igazi vezéregyénisége volt a győztes orosz válogatottnak.

Kaszparov,G (2847) - DEEP JUNIOR
Vezércsel

1. d4 d5 2. c4 c6 3. Hc3 Hf6 4. e3 e6 5. Hf3 Hbd7 6. Vc2 Hd6 7. g4

Nehéz elhinni, hogy az óriási adatbázissal rendelkező programot zavarba lehet hozni. Sötét válogathat, 7. ... Hxg4 túl merész, 7. ... h6 a legismertebb folytatás. A Deep Blue program elleni első mérkőzés negyedik partijában Kaszparov 7. e4-gyel kísérletezett.

7. ... dxc4 8. Fxc4 b6

A megnyitáselmélet lebecsüli ezt a lépést, 8. ... Hd5 9. He4 Fe7 10. Fd2 b6 11. h4 Fb7 12. Bh3 Vc7 12. 0-0-0 c5 14. dxc5 bxc5 változatot világosra előnyösebbnek ítéli.

9.e4 e5

A Deep Junior csak hosszas gondolkodás után szánta rá magát, holott van előzménye, az Infomator 63-as kötetében is elemezték a Conquest-Kahesvili partit.

10. g5 Hh5 11. Fe3 0-0 12. 0-0-0 Vc7



13. d5

Kaszparov felkészülésének eredménye az újítás, 13.Fe2, illetve 13. Kb1 lépés volt eddig ismert.

13. ... b5?!

Zavarban a program...

14. dxc6 bxc4 15. Hb5!

Természetesen a játszmát "ellenőriztettem" a Fritz 8 programmal, pillanatok alatt húzta meg a jó lépést.

15. ... Vxc6 16. Hxd6 Fb7

Sötét az e4 gyalog elleni ellenjátékban reménykedik.

17. Vc3! Bae8?!

Meglepő elgondolás, inkább minőséget áldoz, de nem tűri tovább a d6-on álló huszárt, 17. ... Bab8 18. Hxe5 Hxe5 19. Vxe5 Va4 jobb volt, a Fritz ezt játszotta volna.

18. Hxe8 Bxe8 19. Bhe1 Vb5 20. Hd2 Bc8 21. Kb1 Hf8 22. Ka1 Hg6 23. Bc1 Fa6 24. b3!

Kaszparov elemében, a c vonal kinyitása döntő erővel történik.

24. ... cxb3 25. Vxb3 Ba8 26. Vxb5 Fxb5 27. Bc7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa