Vágólapra másolva!

A generációs sakkparti fantasztikus csatában lett döntetlen

A linaresi szuperverseny harmadik fordulójában játszott Lékó-Kaszparov játszma fantasztikus küzdelmet hozott. A generációk csatájában a világbajnoki döntőkre készülő szupersztárok is követtek el hibákat, nyerési esélyeik kölcsönösen kihasználatlanul maradtak, de a gigászi csata lenyűgöző volt.

Nem könnyű jelzőket találni a linaresi szuperverseny egyik nagy rangadójának, a két világbajnoki döntős összecsapásának drámai fordulataira. A szicíliai védelem bonyolult változatában ellenkező oldalra sáncoltak a küzdő felek, s kezdődhettek a támadások, csapások és ellencsapások. Első számú nagymesterünk a 38. lépésben nagy esélyt hagyott ki, gond nélkül játszhatott volna egy előnyös állást. A kínálkozó huszárlépést elmulasztva elnézett egy bástyaáldozatot, amely felszakította királyállását.

A 15 éves Radzsabov legyőzte Kaszparovot/sport/sakk/20030223a15.html

Csak a nagyon optimisták bíztak abban, hogy a cserekombinációval kettős gyalogelőnyt szerzett Kaszparov nem szerzi meg első győzelmét. A vezérvégjáték sok tanulsággal szolgált, s egyúttal örök igazsággal: időzavarban még a legnagyobbak is hibáznak, a játszma tétje miatt sokszor a legkézenfekvőbb lépést is elvetik, mást húznak. A világranglistát fölényesen vezető Kaszparov és az ötödik Lékó megalkuvást nem ismerő csatája elkápráztatta a sakkrajongókat.

Lékó Péter (2736) - Garri Kaszparov (2847)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f3 e6 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe7 9.0-0-0 0-0 10.g4 Hxd4 11.Fxd4 b5 12.g5 Hd7 13.h4 Vc7 14.Kb1 b4 15.Ha4 Fb7 16.b3 Fc6

Kaszparov újítása, a 2001-es dortmundi szuperversenyen az Adams-Kramnyik játszmában az orosz nagymester békésebb vizekre evezett: 16...d5 17.exd5 Fxd5 18.Ve3 Bfc8 19.Fd3 Hc5 20.Hxc5 Fxc5 21.Fe4 Fxd4 22.Bxd4 a5 23.Bhd1 g6 24.Ve2 Vg3 25.Fxd5 exd5 26.Bxd5 Vxh4 27.Vd2 Vg3 28.f4 Vc3 és a parti remivel végződött.

17.Hb2 a5 18.h5 He5 19.Fe2 a4

Érdekes gondolatot dédelgetett Sipov nagymester már a parti közben is 19...f5!?-tel.

20.Hc4 Fb5



21.Hb6!

Nagymesterünk hosszas gondolkodás után a legnagyobb bonyodalmakat vállalja, 21.Hxe5 Fxe2 22.Vxe2 dxe5 után a különböző színű futók sötét támadását segítik.

21...Bab8 22.h6

Kaszparov 22.Fxb5-re 22...Hxf3!-at tervezte, egyenlő esélyekhez vezetett 22.f4 axb3 23.cxb3 Hc6! folytatás.

22...Fxe2

Sipov 22...g6-ot javasolta, de 23.Fxb5 Hxf3 24.Vf2 Hxd4 25.Vxd4 Vc3 26.Vxc3 bxc3 27.Hd5 exd5 28.Bxd5 a3 29.Fc4 világosnak kicsi, de tartós előnyt biztosított volna.

23.Vxe2 g6 24.f4 Hc6

Számításba jött 24...Bxb6 25.Fxb6 Vxb6 26.fxe5 dxe5 minőségáldozat, bár a sötét király bizonytalan helyzete miatt Kaszparov joggal aggódhatott.

25.Hxa4 Hxd4 26.Bxd4 e5 27.Bc4 Va5 28.f5 Fxg5 29.Bc6 Bfd8 30.Vg4 Fe7

A futóra szükség van a védelemben, 30...Ff4-re 31.fxg6 hxg6 32.Vh4 nyert volna.

31.Bd1 Va7 32.c3! Ff8 33.fxg6 hxg6 34.h7+ Kh8

A h7 világos gyalog egyelőre a sötét királyt védi, 34...Kg7-re 35.cxb4 Bxb4 36.h8V+ Kxh8 37.Vh4+ Kg7 38.Bh1 befejezte volna a küzdelmet.

35.cxb4 Bxb4 36.Vf3! Bdb8 37.Hc3 Vb7



38.Bcxd6?

Taktikai elnézés, 38.Hd5 Vxc6 39.Hxb4 Vd7 40.Hd5 világos határozott előnyéhez vezetett volna.



38...Bxb3+! 39.Ka1 Bxc3

Világos látványos védőlépéssel hárította volna az első pillantásra halálosnak tűnő 39...Bb2!? 40.Vf6+ Kxh7 41.Bh1+ Fh6 folytatást, 42.Hb5! Bxb5 43.Bdd1 Kg8 44.Bd8+ Bxd8 45.Vxd8+ Kg7 46.Vh4 Vc6 47.Vxh6+ Kf6 48.Bf1+ Ke6 49.Vh3+ Ke7 50.Vh4+ megmentette volna a partit.

40.Vf6+ Kxh7



41.Bb6!

Nagymesterünknek az első időkontroll után szerencséje már ismét volt ideje, hogy elkerülje a nagy veszélyt, 41.Bh1+ Fh6 42.Bb6-ra 42... Bc1+ azonnal nyert volna.

41...Vc7

Az áldozatul kínált bástya mérgezett ajándék volt, 41...Vxb6-ra 42.Bh1+ Fh6 43.Vxf7+ Kh8 44.Bxh6 matt a vége.

42.Bh1+

A nehéz állásban a menekülésre több esélyt adott 42.Bxb8 Bc1+ 43.Bxc1 Vxc1+ 44.Bb1 Vc3+ 45.Bb2 Kg8 46.Vd8 Kg7 47.Vd2 Fb4 48.Vxc3 Fxc3 49.a4 g5 50.a5 g4 51.a6 g3 52.a7 g2 53.a8V g1V+ 54.Ka2 Fxb2 55.Kxb2 folytatás.

42...Fh6 43.Bxb8 Bc1+ 44.Bxc1 Vxc1+ 45.Bb1 Vc3+ 46.Bb2 Ve1+ 47.Bb1 Vc3+ 48.Bb2 Kg8 49.a4 Fc1 50.Vb6 Kg7

Kaszparov megnehezíti saját feladatát, 50...g5 51.Ka2 Fxb2 52.Vxb2 Vc4+ 53.Ka3 Vxe4 54.a5 g4 55.Vd2 Kh7 56.a6 g3 57.a7 g2 58.Vf2 f5 ellenesélyt sem adva gyűjtötte volna be a teljes pontot.

51.Ka2 Fxb2 52.Vxb2 Vc4+ 53.Ka3 Vxe4 54.a5 g5 55.Vd2 Vf4!

A legjobb, mert 55...Kg6-ra 56.a6 g4 57.a7 g3 58.Va5! sikerrel támogatná a szabadgyalogot.

56.Vd8



56...Vc1+

Kaszparov a második időzavarban időt nyerő sakkokat ad, de megjavítja a világos király helyzetét. Első számú nagymesterünk nem menekülhetett volna meg, ha az orosz exvilágbajnok halogatás nélkül 56...g4!-gyel folytatja. 57.a6 g3 58.a7 Vf3+ 59.Ka4 g2 60.Vg5+ Kh7 61.Ka5 f6 62.Vh4+ Kg6 63.Vh2 f5 64.Kb6 f4 65.Kc7 Va8 66.Kd6 Vxa7 67.Vxg2+ Kf5 68.Vh3+ Kg5 69.Vg2+ Kf6 és nincs mentség.

57.Kb4 Vb2+ 58.Kc5 Vc3+ 59.Kb5 Vb3+ 60.Kc5 Vc3+ 61.Kb5 Vb3+ 62.Kc5 Ve3+ 63.Kb4 Ve4+ 64.Kc5 Vc2+

Már elkésett 64...g4, mert 65.Vg5+ döntetlen.

65.Kb5 Ve2+ 66.Kb6?! Ve3+ 67.Kc6 g4 68.a6 g3

Kaszparov idegei sincsenek kötélből, 68...Vf3+ 69.Kc7 g3 70.Vg5+ Kh7 71.Vxe5 g2 72.Vh2+ Kg6 73.a7 Kf5 nyerést ígért.

69.a7 g2 70.a8V Ve4+



71.Vd5?

Az idő szorításában nagy hiba, 71.Kc7 Vxa8 72.Vg5+ Kf8 73.Vh6+ Ke7 74.Vd6+ Ke8 75.Vxe5+ remizett volna.

71...Vc2+

Nagymesterünk hibájára Kaszparov is tévedéssel reagál. 71...Vxd5+! fonalas nyeréshez vezetett volna. Természetesen könnyű dolga van a ChessBase végjátékbázisának, nem fáradt el a nehéz csatában, nem élt át két időzavart. Sötétnek elegendő, ha csak egy gyalogja van, mert annak előrenyomulását körültekintő játékkal biztosítani tudja: 72.Kxd5 g1V 73.Kxe5 Vg5+ 74.Kd4 Vd2+ 75.Kc5 Ve3+ 76.Kb5 f5 77.Vd5 Kg6 78.Vg8+ Kh5 79.Vf7+ Kg4 80.Vg6+ Vg5 81.Ve6 Vf4 82.Kb6 Kg3 83.Vb3+ Vf3 84.Vg8+ Kf2 85.Vh8 f4 86.Kc7 Ve3 87.Vb2+ Kf3 88.Kb8 Ve8+ 89.Kb7 Ve7+ 90.Ka8 Vf8+ 91.Kb7 Kg3



92.Vd4 Ve7+ 93.Ka8 Va3+ 94.Kb7 f3 95.Vg1+ Kf4 96.Vd4+ Kf5 97.Vd5+ Kg4 98.Vd4+ Kh3 99.Vh8+ Kg2 100.Vg8+ Kf1 101.Vc4+ Ke1 102.Ve4+ Kd2 103.Vd4+ Kc2 104.Vb6 Kc1 105.Vg1+ Kb2 106.Vg3 Ka2 107.Vf4 Ka1 108.Kc6 Vd3 109.Vc1+ Ka2 110.Vc5 Kb2 111.Vb4+ Vb3 112.Vh4 Vc2+ 113.Kd7 f2 114.Vd4+ Kb1 115.Vb4+ Kc1 116.Va3+ Vb2 117.Va6 Vd2+ 118.Ke7 Ve1+ 119.Kd6 f1V 120.Va1+ Kc2 121.Va2+ Kc3 122.Va3+ Kc4 123.Vc5+ Kb3 124.Vd5+ Vc4 125.Vb7+ Kc3 változatban.

72.Kd6 Vg6+ 73.Kc7 g1V



74.Vxe5+



74...Vf6?

Kaszparov ismét hibázik, 74...f6 75.Ve7+ Kh6 76.Vaf8+ Kg5 77.Vc5+ Vxc5+ 78.Vxc5+ Vf5 79.Vg1+ Vg4 80.Vc5+ f5 előbb-utóbb nyert volna.

75.Vh8+! Kxh8 76.Vxf6+ Vg7 77.Vh4+ Kg8 78.Kd6! Vg6+ 79.Ke5 Kg7 80.Ve7 Vg3+ 81.Kf5 Vg6+ 82.Ke5 Vh6 83.Kf5 Vg6+ 84.Ke5

Lékó még kicsit borzolta idegeinket, 84.Ke5 lépéssel már háromszori tükörképet reklamálhatott volna.

84...Kh7 85.Vh4+ Kg8 86.Vd8+ Kg7 87.Ve7 és végre döntetlen

Kedden Lékó Péter sötéttel döntetlent játszott az ukrán Ruszlan Ponomarjovval. A magyar nagymester a 110. lépésben egyezett meg a remiben a FIDE-világbajnokkal.

A 4. forduló eredményei:
Ponomarjov (ukrán) - Lékó döntetlen
Vallejo (spanyol) - Radzsabov (azeri) döntetlen
Anand (indiai) - Kramnyik (orosz) döntetlen

Az orosz Kaszparov szabadnapos volt.

Az állás: 1. Kramnyik 2,5, 2-3. Anand és Lékó 2 (sz), 4. Radzsabov 2, 5. Vallejo Pons 1,5 (sz), 6. Kaszparov 1 (sz), 7. Ponomarjov 1 pont.

Szerdán szünnap lesz, Lékó csütörtökön Vallejóval ül asztalhoz.

Verőci Zsuzsa