Vágólapra másolva!
Nem sikerült a visszavágás Mandula Petrának és Emmanuelle Gagliardinak az Indian Wells-i, 2,1 millió dollár összdíjazású nőitenisz-tornán, azaz az Australian Open elődöntőjében elszenvedett vereség után újfent fejet kellett hajtaniuk a világ legjobb párosa előtt.

A kaliforniai szupertorna negyeddöntőjéig gyakorlatilag gondtalanul jutott el Mandula Petra és Emmanuelle Gagliardi, noha az első fordulóban a viadal hatodik helyen kiemelt kettősét kellett legyőzniük. Az elődöntőbe jutás azonban már nem sikerült, a világ legjobb párosa, a Ruano-Pascual, Suarez spanyol, argentin duó két játszmában jobbnak bizonyult, csakúgy, mint a januári Australian Open elődöntőjében is. A különbség ezúttal annyi volt, hogy Manduláék nem szenvedtek kiütéses vereséget (Melbourne-ben 6:0, 6:2 volt a vége), "csak" 7:6, 6:1 arányban maradtak alul.

Pedig az első játszmában úgy nézett ki, Petráék csodát tesznek, hamar 5:2-es előnyre tettek szert. Ez azonban felébresztette az addig kissé álmosan teniszező világelsőket, s visszatornázták magukat egyenlőre. A szett sorsáról végül a rövidítés döntött, Suarezék javára: 8-6-ra nyerték a tie-breaket. A folytatás ezt követően már sima volt, Manduláék csak egy játékot tudtak nyerni, szégyenkeznivalójuk azonban nem lehet: a világ legjobb párosától ilyen arányban ki lehet kapni.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=44437

Ami az egyéni küzdelmeket illeti, a nyolcaddöntők első felvonására került sor, a negyeddöntőbe Jennifer Capriati, Lindsay Davenport, Amélie Mauresmo és némi meglepetésre az orosz Vera Zvonarjeva jutott be, aki a 23. helyre rangsorolt amerikai Shaughnessyt verte. Az egykori világelső Capriati egyébként pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el Indian Wellsben, 2000-ben a második körben kapott ki a zimbabwei Cara Blacktől, míg 1996-ban a harmadik fordulóban állította meg honfitársa, Chanda Rubin. "Nem értem még el soha ilyen jó eredményt Indian Wellsben, igaz, az utóbbi egy-két évben el sem jöttem ide" - mondta Capriati. "Most azonban itt vagyok, s ha már így alakult, nyerni is akarok."

A férfiak idei első Mester-versenye is megkezdődött Kaliforniában, az urak 2,45 millió dolláros pénzdíjért ütögetnek. Az első forduló legnagyobb meglepetését a salakos Albert Costa okozta, aki két rövidítésben győzte le a szervakirály (ezáltal elméletileg tie-break-specialista) holland Richard Krajiceket, no de az sem akármi, hogy az amerikai Vincent Spadea 6:3, 6:4-re legyőzte a kipukkadni látszó thaiföldi Paradorn Srichaphant. A spanyoloknak egyébként ilyen "rövidítéses" napja volt, Alex Corretja is Costához hasonlatos módon intézte el az argentin Acasusót, a második játszma rövidítésében ráadásul hét szettlabdát is hárított. Továbbjutott Marat Szafin is, igaz, alaposan megszenvedett a továbbjutásért: két órát és három percet töltött pályán az osztrák Koubek ellen.

WTA-torna, Indian Wells (2,1 millió dollár, kemény pálya), nyolcaddöntő:
Capriati (amerikai, 2. kiemelt) - Gyementyijeva (orosz, 14.) 6:4, 4:6, 6:1
Davenport (amerikai, 4.) - Bovina (orosz, 13.) 6:4, 6:3
Mauresmo (francia, 5.) - Serna (spanyol) 6:2, 6:3
Zvonarjeva (orosz) - Shaughnessy (amerikai, 23.) 6:3, 4:6, 6:1
Páros, negyeddöntő:
Ruano-Pascual, Suarez (spanyol, argentin, 1.) - Gagliardi, Mandula Petra (svájci, magyar) 7:6, 6:1

ATP-torna, Indian Wells (2,45 millió dollár, kemény pálya), 1. forduló:
Ferrero (spanyol, 3.) - Szargszjan (örmény) 6:4, 5:7, 6:4
Szafin (orosz, 7.) - Koubek (osztrák) 3:6, 6:3, 7:5
Costa (spanyol, 8.) - Krajicek (holland) 7:6, 7:6
Novak (cseh, 9.) - Beck (szlovák) 6:4, 7:5
Schalken (holland, 14.) - Vicente (spanyol) 6:2, 6:3
Corretja (spanyol, 16.) - Acasuso (argentin) 7:6, 7:6
Malisse (belga) - Ferrer (spanyol) 6:1, 6:0
Kafelnyikov (orosz) - Stepanek (cseh) 4:6, 6:1, 6:1
Kiefer (német) - Ancic (horvát) 6:2, 6:4
Mirnyij (fehérorosz) - Ferreira (dél-afrikai) 7:6, 6:3
Ginepri (amerikai) - Li (koreai) 7:6, 4:6, 6:4
O. Rochus (belga) - Santoro (francia) 6:1, 2:6, 6:3
Calleri (argentin) - N. Lapentti (ecuadori) 6:4, 6:3
Clement (francia) - Kratochvil (svájci) 6:2, 3:6, 6:2
Spadea (amerikai) - Srichaphan (thaiföldi, 12.) 6:3, 6:4
Vahaly (amerikai) - Gonzalez (chilei) 2:6, 6:3, 6:4

K.D.