Vágólapra másolva!
Szombat éjjel nem fognak unatkozni a profi ökölvívás kedvelői, ugyanis minimum két kihagyhatatlan program is ígérkezik a számukra. Egy év után újra a ringben láthatjuk a nehézsúly királyát, Lennox Lewist, méghozzá egy régóta várt párharcban, a Magyarországon is jól ismert Vitalij Klicsko ellen. A másik találkozó magyar érdekeltsége miatt fontos: két évvel Kovács István után Kótai Mihály személyében ismét hazai bunyós szerezhet világbajnoki címet.

A feladat, mármint Kótaié, nem is tűnik megoldhatatlannak. A WBF nagyváltósúlyú világbajnoki övéért Manchesterben azt az Akhmed Oligovot kell legyőznie, akiről bár nem sokat tudunk (mentségünkre: Kótai sem hallott róla korábban), de versenyzőnk mind tapasztalata, mind eredményei alapján jobbnak tűnik nála. Kótai ugyanis eddigi huszonhárom mérkőzésén nem talált legyőzőre, míg orosz ellenfele tizenegy csatát vívott meg győztesen, kettőt viszont elveszített (az IBF és WBC interkontinentális bajnok orosz Maxim Nyesztyerenko, illetve a brit nagyváltósúlyú bajnok Jamie Moore ellen), és Misi tizenegy KO-győzelmével szemben mindössze egyszer tudta kiütni ellenfelét.

A tizenkét menetesre tervezett összecsapásnak így egyértelműen Kótai az esélyese, még akkor is, ha utóbbi néhány mérkőzése egy kicsit nyögvenyelősebbre sikerült, mint ahogyan azt tőle megszokhattuk. A címmérkőzést az RTL Klub szombaton 22.05-től közvetíti.

A manchesteri gálán Kótain kívül Surman Zoltán is szorítóba lép, ellenfele a profik közt idén debütált brit Barry Morrison (2-0-0; 1KO) lesz. Sérülés miatt elmarad a Jamie Moore-Gary Logan, szintén nagyváltósúlyú mérkőzés, helyette Richard Williams (17-1-1; 14 KO) védheti meg az IBO bajnoki címét Sergio Gabriel Martínez ellen (18-1-1; 11KO).