Vágólapra másolva!
Az ausztrál sajtót valósággal sokkolta, hogy az ország kedvence, a címvédő Lleyton Hewitt már az első fordulóban kiesett a wimbledoni teniszbajnokságon.

Az első helyen kiemelt sztárt a világranglista 203. pozícióját elfoglaló, élete első Grand Slam-torna főtáblás mérkőzését játszó horvát Ivo Karlovic búcsúztatta négy játszmában.

A sydneyi The Daily Telegraph címoldalán egy nagy Hewitt-fotó díszeleg, és a szöveg csupa nagy betűvel: KIESETT! "Lleyton nyafogva, nyüszítve, pityeregve búcsúzott" - írta a lap.

A melbourne-i The Age szintén hatalmas képpel indította legfrissebb számát. "Sokkoló volt a vereség még akkor is, ha az utóbbi időben nem játszott csúcsformában. Karlovicot simán kellett volna vernie. Talán jobb lett volna, ha a teniszre összpontosít" - áll a The Age-ben.

Az 1958-as wimbledoni bajnok Ashley Cooper úgy véli, Hewittból akkor válik igazán nagy játékossá, ha saját ura lesz, és végre különválik a szüleitől. "Egy ideig működik, hogy a papa és a mama állandóan elkíséri. Csakhogy Lleyton már 22 éves, ideje, hogy benőjön a feje lágya. Amennyiben felnő, akkor a mostaninál sokkal jobb teniszező lesz" - mondta Cooper.

A wimbledoni torna történetében ez volt a második eset, hogy a címvédő már az első körben kiesett.