Vágólapra másolva!
Továbbra is mozgásban tartja a nehézsúlyú profi ökölvívás világát a Lennox Lewis-Vitalij Klicsko összecsapás. Az Universum ukrán óriása a találkozó orvosát hibáztatja, amiért nem fejezhette be a mérkőzést, míg Lewis edzője szerint a visszavágó akár novemberben létrejöhet. A nehézsúly másik klasszisa, Evander Holyfield közben bejelentette, október 4-én James Toney ellen lép szorítóba.

Továbbra sem tudott megbékélni a gondolattal Vitalij Klicsko, hogy szombat éjjel, Los Angelesben sérülése miatt nem fejezhette be a Lennox Lewis elleni összecsapást. Az ukrán óriás hat menet után minden pontozónál vezetett, amikor Paul Wallace doktor közölte a bíróval, meg kell állítania az összecsapást Klicsko sérülése miatt.

"Mérhetetlenül csalódott vagyok, mert tudom, ez az én mérkőzésem volt. Nem érzem magam vesztesnek. Megértem, hogy a doktor aggódott az egészségem miatt, de azt hiszem, rosszul döntött" - nyilatkozta Klicsko. "Meg kellett állítanom a mérkőzést, bár Klicsko állította, lát. Persze, látott is, de akadtak már olyan vakterületek, amelyek miatt nem biztos, hogy mindent tökéletesen érzékelt volna. Még mielőtt bárki is meggyanúsítana, a vér nem zavart engem. Tizenöt éven keresztül dolgoztam traumatológián és a hadseregnél" - mondta Wallace.

A felmérések szerint a rangadót 4,6 millió háztartásban nézték, ennél jobb mutatókkal csupán a George Foreman-Shannon Briggs összecsapás rendelkezett, még 1997-ből. "A számadatok tökéletesen bizonyítják, a nehézsúlyú profi ökölvívás a világ egyik legnézettebb sporteseménye" - nyilatkozta Ross Greenburg, az HBO Sports elnöke.

Ami a helyszíni adatokat illeti, a Los Angeles Times összeállításából kiderül, a Staples Centerben összesen 15 939-en nézték a mérkőzést, ebből 8490 fizető néző volt. Közülük 7466-an vettek teljes árú jegyet (amelyek 250 és 950 dollár között mozogtak), 1024-en kedvezményesen jutottak belépőhöz, 4868 jegy ingyen "került forgalomba", míg 2581 tikettet a szponzorok kaptak kézhez.

A angol Independent című lap óva inti Lennox Lewist attól, hogy úgy járjon, mint a legendás Muhammad Ali vagy Sugar Ray Leonard, s addig bokszoljon, amíg remek pályafutásába be nem csúszik egy csúnya, kínos vereség. Emanuel Steward, Lewis edzője szerint védence mindig is tudta, mit csinál. A szakember úgy véli, amióta Lennox világbajnok lett, most mutatta legrosszabb formáját, de nem áll el a visszavágó lehetőségétől, amelyet már akár novemberben is megrendezhetnének.