Vágólapra másolva!
A világranglistán 204. Kapros Anikó 45 perc alatt vereséget szenvedett a 15. helyen kiemelt Jelena Gyementyijevától, s így nem jutott a legjobb 16 közé a wimbledoni angol nyílt teniszbajnokságon. A Roland Garroson vegyespárosban nyolcaddöntős Mandula Petra, Graydon Oliver kettős már az első fordulóban búcsúzott, miután két szoros szettben vereséget szenvedett az Elsa Callens, Robbie Koenig duótól. A találkozó pénteken sötétedés miatt szakadt félbe.

A magyar játékos a selejtezőben három, míg a főtáblán már két győzelmet aratott, így önbizalommal várta a találkozót. A mérkőzés azonban az előzetes papírformát igazolta, bár Kapros többször meglepte ellenfelét. Gyementyijevát azonban az sem zavarta meg, hogy az első játszmában 4:1-es vezetés után két gémet elveszített. Riválisa ugyanis ekkor megtorpant, egyre többet rontott, így 4:3 után sorozatban négy játékot elbukott, s ezután már nem maradt esélye a továbbjutásra.

Kapros tavaly a Roland Garroson jutott a 3. fordulóba, vagyis most beállította élete legjobb eredményét a felnőttek Grand Slam-viadalain.

Gyementyijeva sikerét követően meglepően nehéz órák következtek a kiemeltek számára: Jelena Dokic (11.), illetve Jiri Novak (11.) és Jarkko Nieminen (30.) is kiesett. A szerb-montenegrói játékost a világranglistán 91., s mindössze 16 éves Marija Sarapova győzte le kétjátszmás találkozón. Az orosz tinédzser már harmadik sikerét aratta a 128-as főtáblán, s ezzel növelte amúgy is hatalmas népszerűségét, amit egyelőre főleg külsejének köszönhet. A csinos teniszező idén indult először felnőtt Grand Slam-tornákon: Melbourne-ben és a Roland Garroson is nyeretlen maradt.

A Novak ellen diadalmaskodó Alexander Poppot már csak egy győzelem választja el pályafutása legjobb wimbledoni eredményétől, miután simán legyőzte Novakot. A világranglistán 198. (!) német játékos 2000-ben a negyeddöntőig jutott, azóta viszont egyszer sem volt főtáblás a füvespályás szentélyben, vagyis mostani teljesítménye is nyugodtan mondható bámulatosnak.

Andre Agassi 3 óra 13 perces csatában nyert Junesz el-Ajnaui ellen, így bejutott a legjobb 16 közé, ahol a mezőny egyik legjobb szerva-röpte játékosával, Mark Philippoussisszal találkozik. A világelső tengerentúli alaposan megszenvedett a marokkóival, s a negyedik szett rövidítése előtt három bréklabdát hárítva úszta meg a döntő játszmát.

Női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
S. Williams (amerikai, 1.) - Granville (amerikai, 28.) 6:3, 6:1
Miskina (orosz, 10.) - Martinez (spanyol, 18.) 6:3, 6:3
Pierce (francia) - Raymond (amerikai, 23.) 4:6, 6:3, 7:5
Kuznyecova (orosz, 33.) - Loit (francia) 6:1, 6:2
Gyementyijeva (orosz, 15.) - Kapros Anikó 6:3, 6:1
Sarapova (orosz) - Dokic (szerb-montenegrói, 11.) 6:4, 6:4
S. Williams (amerikai, 1.) - Granville (amerikai, 28.) 6:3, 6:1
Miskina (orosz, 10.) - Martinez (spanyol, 18.) 6:3, 6:3
Pierce (francia) - Raymond (amerikai, 23.) 4:6, 6:3, 7:5
Kuznyecova (orosz, 33.) - Loit (francia) 6:1, 6:2
Henin - Hardenne (belga, 3.) - Molik (ausztrál) 6:4, 6:4
Capriati (amerikai, 8.) - Morigami (japán) 6:4, 6:4

A nyolcaddöntő párosítása:
S. Williams - Gyementyijeva
Miskina - Capriati
Henin-Hardenne - Pierce
Sarapova - Kuznyecova
Davenport (amerikai, 5.) - Aszagoe (japán)
Zovarjova (orosz, 16.) - V. Williams (amerikai, 4.)
Farina-Elia (olasz, 27.) - Suarez (argentin)
Szugijama (japán, 13.) - Clijsters (belga, 2.)

Férfi egyes:
Agassi (amerikai, 2.) - el-Ajnaui (marokkói, 27.) 5:7, 6:4, 7:6 (7-4), 7:6 (7-4)
Philippoussis (ausztrál) - Stepanek (cseh, 35.) 4:6, 7:6 (9-7), 6:4, 7:6 (8-6)
Popp (német) - Novak (cseh, 11.) 6:3, 6:4, 7:6 (7-3)
O. Rochus (belga) - Nieminen (finn, 30.) 7:6 (7-5), 6:3, 6:1
Ferrero (spanyol, 3.) - Szargszjan (örmény) 6:4, 6:4, 2:6, 6:4
Nalbandian (argentin, 6.) - Kucera (szlovák) 6:4, 5:7, 6:7 (1-7), 6:4, 6:2
Henman (brit, 10.) - Soderling (svéd) 6:3, 6:1, 6:4
Grosjean (francia, 13.) - Woodie (ausztrál) 6:7 (5-7), 6:2, 6:4, 6:4

A nyolcaddöntő párosítása:
Mirnyij (fehérorosz) - Björkman (svéd)
Srichaphan (thaiföldi, 12.) - Roddick (amerikai, 5.)
Federer (svájci, 4.) - Lopez (spanyol)
Schüttler (német, 9.) - Schalken (holland, 8.)
Nalbandian - Henman
Grosjean - Ferrero
O. Rochus - Popp
Philippoussis - Agassi

Vegyespáros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Callens, Koenig (belga, dél-afrikai) - Mandula Petra, Oliver (magyar, amerikai, 14.) 7:6 (13-11), 7:5