Vágólapra másolva!
Aranyérmet szerzett a bourges-i vívó Európa-bajnokságon a tőröző Varga Gabriella. A nap másik számában már nem sikerül ilyen bravúr: a férfi kardozók közül a legjobban Ferjancsik Domonkos szerepelt, ő a negyeddöntőben esett ki.

A női tőrözőknél a legjobb 16 között még négy magyar volt érdekelt, de míg Knapek Edina, aki a tavalyi lisszaboni világbajnokságon Mohamed Aidával együtt bronzérmes volt, könnyedén győzte le moldovai ellenfelét, addig Jeszenszky Szilvia - ugyancsak a papírformát igazolva - kikapott az aktuális világbajnok orosz Szvetlana Bojkótól. Varga és Mohamed pedig éppen egymással vívott, s nem kis meglepetésre a 21 éves Varga bizonyult jobbnak. Gyakorlatilag végig irányította az asszót, s viszonylag biztosan jutott tovább.

A következő körben a címvédő Sylwia Gruchala várt rá, aki - korántsem mellékesen - idén már két Világkupa-versenyt nyert meg. Ezúttal azonban meg kellett elégednie a szerényebb helyezéssel, Varga ugyanis - rendkívül izgalmas csatában - legyőzte őt. Eleinte a lengyel vezetett, később a magyar tőröző kezdeményezett, s 14-10-re elhúzott. Ekkor viszont - ahelyett, hogy befejezte volna az asszót -, némileg kiengedett, és máris 14-14 volt az állás. Az utolsó tust mégis ő adta. Knapek ugyanakkor nem bírt a tavalyi vb ezüstérmesével, az orosz Jekatyerina Jucsevával.

Varga az elődöntőben a tavalyi világbajnok orosz Bojko ellen lépett pástra, de ő sem okozott neki különösebb gondot. Az elődöntőben végig vezetett, előbb három (4-1), majd négy (8-4) tussal húzott el. A folytatásban ugyan ellenfele kétszer is felzárkózott két találatnyira, ennél többre azonban nem tellett tőle.

A fináléban az egyéniben egyszeres olimpiai, kétszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok olasz Vezzali következett. Kellemes meglepetésre megint csak a magyar vívó elképzelése szerint alakultak a dolgok: 3-0, 5-1, 8-7, 13-7, 15-8. Ezen az estén gyakorlatilag minden bejött a 21 éves Vargának, aki eddig egyetlen felnőtt világversenyen sem került a legjobbak közé egyéniben. Csapatban tavaly Eb-ezüstérmes volt.

"Nagyon fáradtan kezdtem a napot, előzőleg ugyanis a válogatottal New Yorkban és Havannában jártunk, Kubában ráadásul több társamhoz hasonlóan én is gyomorrontást kaptam. Szinte az összes asszó előtt úgy éreztem, hogy lépni sem tudok. Aida ellen megpróbáltam taktikusan vívni, ez sikerült. Ezután megéreztem, hogy mi kell a győzelemhez. Igyekeztem támadni, úgy gondoltam, azzal lehet sikert elérni, a védekezés csak akkor hozhat eredményt, ha az ellenfél hibát követ el. Szóval megpróbáltam, és ment" - mondta boldogan Varga.

Eredmények
a 16 között:
Knapek Edina - Diana Tolaszova (moldovai) 15-6
Varga Gabriella - Mohamed Aida 15-11
Szvetlana Bojko (orosz) - Jeszenszky Szilvia 15-5

a 8 között:
Valentina Vezzali (olasz) - Anna Rybicka (lengyel) 15-5
Jekatyerina Jucseva (orosz) - Knapek Edina 15-10
Varga Gabriella - Sylwia Gruchala (lengyel) 15-14
Bojko - Magda Mrockiewicz (lengyel) 15-10

az elődöntőben:
Vezzali (olasz) - Jucseva (orosz) 13-9
Varga G. - Bojko (orosz) 15-10

a döntőben:
Varga G. - Vezzali 15-8

a végeredmény:
1. Varga
2. Vezzali
3. Jucseva és Bojko
...7. Knapek Edina
...9. Mohamed Aida
...13. Jeszenszky Szilvia.