Vágólapra másolva!
A világsajtó a lehető legnagyobb elismeréssel beszél Martina Navratilováról. Az októberben 47. életévét betöltő teniszklasszis (bár hölgyek esetében nem illik kort említeni, ezúttal talán megbocsátanak nekünk) új és új magasságokba emeli a sportágat. Martina még mindig úgy érzi, nem kell abbahagynia a játékot, szeret teniszezni, bár a jövő évre még nem tervez előre.

Wimbledon előtt már nem nagyon akadt olyan csúcs, amit ne döntött volna meg Martina Navratilova, a tenisz nagyasszonya, ahogy emlegetik világszerte. Az angol nyílt teniszbajnokság előtt hihetetlen számadatok jelentek meg a neve mellett, egyben azonban még mindig csupán a második volt: a trófeák mennyiségében. Martina szédületes pályafutása során "mindössze" 19 wimbledoni trófeával rendelkezett, eggyel kevesebbel, mint Billie Jean King. Igaz, csak egyesben 279 mérkőzést vívott a füves szentélyben.

1973-tól kezdve, amikor 17 évesen először lépett pályára az angol viadalon, kilencszer lett első egyéniben (1982 és 1987 között zsinórban hatszor is győzött), speciális szerva-röpte játékát nemhogy felülmúlni, megközelíteni sem tudta senki. A csehszlovák születésű klasszis 1975 óta amerikai állampolgár, királynő, akinek minden sikerült is a monarchikus országban.



Egy éve még Max Mirnijjel próbálkozott, ám a fehérorosz játékos "elhagyta" őt. Ez történt az indiai Paessel is, így a két klasszis gondolt egy merészet, s összeállt. A siker leírhatatlan lett: az idei három GS-viadalból kettőt már besöpörtek. Melbourne-ben a Daniilidou, Woodbridge görög, ausztrál kettőst verték 6:4, 7:5-re, így Martina megszerezte azt az egy trófeát is, amely addig hiányzott díszes gyűjteményéből. Mellesleg 46 évesen és három hónaposan ért a csúcsra, ezzel a tenisz történetének legidősebb GS-győztese lett.
Egy rekord azonban még állt: a wimbledoni 19 elsőség eggyel kevesebb volt, mint Billie Jean King rekordja.

Párosban a negyeddöntőben esett ki Kuznyecovával, a későbbi győztes Clijsters, Szugijama belga, japán kettős erősebbnek bizonyult, ám vegyes párosban már nem volt pardon. Hat mérkőzést nyert Paes oldalán, a döntőben 6:3, 6:3-ra múlták felül a Rogyionova, Ram (orosz, izraeli) duót.

Navratilova huszadik wimbledoni győzelme/sport/egyeni/tenisz/20030706federer.html?pIdx=3