Vágólapra másolva!
Szentpéterváron, a "Fehér Éjszakák" nyílt versenyen játszott Ibrajev-Kokarev játszmát választották a hét partijának. A négytagú zsűri, Garri Kaszparov, Peter Szvidler, Emil Szutovszkij és Alekszander Rusztemov egyhangúlag döntött. A szicíliai védelem Najdorf változatában a fiatal kazahsztáni nemzetközi mester nagyszerű elméleti újítással, hibátlan támadásvezetéssel kápráztatta el a bírálókat.

A fiatal kazahsztáni nemzetközi mester, Nurlan Ibrajev első lett a Szentpéterváron megrendezett nyílt versenyen. Szép sikere mellett egy igen értékes megnyitáselméleti újítással, kitűnően vezetett támadó játszmával tűnt ki. A szicíliai védelem Najdorf változatával szemben mindig más folytatás volt divatos. A 60-as, 70-es években szinte kizárólag a 6.Fg5 került terítékre, majd a pozíciós, 6.Fe2-es változatban játszották a legtöbb játszmát, Karpov és Geller partijain keresztül figyelhettük legjobban világos helyes játékvezetését. Sokan próbálkoztak a 6.Fc4-gyel, majd a 6.Fe3-as, az ún. angol támadás vívta ki a legnagyobb népszerűséget. A négytagú zsűri által díjazott partiban a két küzdő fél visszaforgatta az idő kerekét.

Ibrajev (2401) - Kokarev (2483)
Szicíliai védelem [B97]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Vb6

A szicíliai védelem bonyodalmait kutató teoretikus, hatszoros olimpiai bajnok, többszörös világbajnok-jelölt, Lev Polugajevszkij egyik ismert könyve 1977-ben jelent meg, "Egy változat születése" címmel. A sakkvilág népszerű orosz nagymestere a 7...b5-ös változat rejtelmeit kutatta, az állandó javítgatások oly nehéz útját követte, de egy pillanatra nem adta fel, hogy a bonyodalmakban sötétnek elegendő ellenjátéka van. Buenos Aires-ben, 1994-ben külön tornát rendeztek a tiszteletére, ahol kötelező volt szicíliai védelem fővarit játszani mindkét színnel. Polugajevszkij egy évvel később hunyt el. A 2001-es jereváni csapat-világbajnokságon Lékó Péter az iráni Ghaem Maghami ellen nyert elméleti szempontból értékes partit, s a 7...b5-ös változatra nagy csapást mért. 7...b5 8.e5 dxe5 9.fxe5 Vc7 10.exf6 Ve5+ 11.Fe2 Vxg5 12.0-0 Ba7?! 13.Vd3 Bd7 14.He4 Ve5 15.Hf3 Vxb2 16.Ve3 Fb7 17.a4 b4 18.Bab1 Vxc2 19.Hfg5! Vc7 Lélektani hadviselés, hiszen mindkét fél bízik elméleti felkészültségében, a bonyolult állás rejtelmeinek pontos ismeretében. Lékó Péter jól előkészített újítása letaglózta az iráni nagymestert.

Forrás: [origo]


20.Bxb4!! Fxe4 21.Hxe4 Fxb4 22.fxg7 Bg8 (22...Fc3 23.Bc1!! Bg8 24.Bxc3 Ve5 25.Bc5 Va1+ 26.Kf2! Ke7 27.Hg3! változatot szinte lehetetlen követni, pedig Lékó Péter és szekundánsának, a kubai Amador Bodrigueznek az elemzése minden változatban világos előnyét mutatja ki. A különböző taktikai motívumok a sakkjáték kimeríthetetlen lehetőségeire mutatnak rá. Világos bástyahátrányáért a g7 gyalogos, a sötét király bizonytalan helyzete nyújt kompenzációt, de bármelyik fél részéről a legkisebb hiba is végzetes lehet. 27...Ke8 28.Hf5 Vb2 29.a5! Bd2 30.Bc8+ Bd8 31.Vg5!! f6 32.Vh5+ Kd7 33.Bxd8+ Bxd8 34.Vf7+ az egyik lehetséges nyerés!) 23.Hf6+ Kd8 24.Hxg8 Fc5 25.Hf6 Fxe3+ 26.Kh1 Kc8 27.Hxd7 és sötét feladta. A parti szorosan kapcsolódik cikkem témájához, hiszen a díjazott játszmában is egy látszólag agyonelemzett változat sorsáról van szó, amely a 60-as, 70-es évek divatos témájaként szolgált.

8.Vd2 Vxb2

Sokan játszották meg a 9.Hb3-as változatot, hogy a még nagyobb bonyodalmakat elkerüljék. Az 1972-es világbajnoki döntőn Borisz Szpasszkij kétszer is megjátszotta Fischer elleni világbajnoki döntőjén. A hetedik játszma remi lett, a 11.-ben Szpasszkij győzött: 9.Hb3 Va3 10.Fxf6 gxf6 11.Fe2 h5 12.0-0 Hc6 (Jobb 12...Hd7) 13.Kh1! Fd7 14.Hb1! Vb4 15.Ve3 d5? 16.exd5 He7 17.c4 Hf5 18.Vd3! h4? 19.Fg4 Hd6 20.H1d2 f5? 21.a3 Vb6 22.c5 Vb5 23.Vc3 fxg4 24.a4 h3 25.axb5 hxg2+ 26.Kxg2 Bh3 27.Vf6 Hf5 28.c6 Fc8 29.dxe6 fxe6 30.Bfe1 Fe7 31.Bxe6 és sötét feladta.

9.Bb1 Va3 10.f5 Hc6 11.fxe6 fxe6 12.Hxc6 bxc6 13.e5

13.Fe2 Fe7 14.0-0 0-0 15.Bb3 Vc5+ 16.Fe3 Ve5 17.Ff4 Vc5+ 18.Kh1 Hg4 19.h3 e5 20.Ha4 Va7 21.Fc4+ Kh8 22.hxg4 exf4 23.Hb6 d5! 24.exd5 cxd5 25.Fxd5 Bb8 26.Hxc8 Bbxc8 27.Bh3! Vb6 28.Be1 Fg5 29.Be6 Vd8 fordult elő az 1990-ben, a linaresi szuperversenyen játszott Ivancsuk-Kaszparov párharcban. Az ukrán nagymester hibázott, elkerülte a remihez vezető folytatást. 30.Bd6 Vxd6 31.Bxh7+ Kxh7 32.Fe4+ Vg6 33.Fxg6+ Kxg6 34.Vd3+ Kh6 35.Vh3+ Kg6 36.Vd3+-ot.

13...dxe5 14.Fxf6 gxf6 15.He4 Fe7?!

A játszma után a változatra sötéttel voksolok inkább 15...Vxa2 felé veszik az irányt. 16.Bd1 (16.Hxf6+ Kf7 17.Bd1 Vb2! 18.He4 változatban nem látható, hogy világos miként támadhat sikerrel.) 16...Fe7 17.Fe2 0-0 18.0-0 Ba7! 19.Bf3 Kh8 20.Bg3 Bd7 21.Vh6 Bf7 22.Vh5 Bxd1+ 23.Fxd1 Va5 24.Kf1 és az állást egyenlőnek minősíthetjük.

16.Fe2 h5

Forrás: [origo]


Elérkeztünk a kritikus álláshoz. A sakkvilág milliónyi klubjában elemezték az állást, s a Néva-parti versenyen új ötlet született, amit azonban a fiatal kazahsztáni nagymester nem a sakktábla mellett talált ki.

17.Bf1!!

Ilyen állásokban az elemző programok nem tudnak igazi segítséget nyújtani, az emberi agy kreatív gondolkodására nem képesek. Természetesen a változatok ellenőrzésére már a programok kiválóan alkalmasak, mint ezt oly sokszor nyilatkozta Garri Kaszparov is. Derült égből villámcsapás, az egyik fél otthoni elemzését használhatja, míg a másik a kábulatból nehezen tér magához. Ilyenkor a legnehezebb higgadt fejjel a tábla mellett megoldani a problémákat. Az újítás értelme, hogy a világos bástya gyorsan játékba avatkozzon. A táblán óriási küzdelem folyik, sötét anyagi túlsúlyát miként tudja világos támadással ellensúlyozni. 17.Bb3 Va4 18.Hxf6+ Fxf6 19.c4 Ba7 20.0-0 Bd7 21.Ve3 Vxa2 22.Bxf6 Va1+ 23.Ff1 Vd4 24.Bxe6+ Kd8 25.Bxc6 Bf8 26.Vxd4 Bxd4 27.Fe2 történt a Timman-Hjartarson partiban, amelyet a linaresi tornán játszottak 1989-ben, világos nyert, de a játszmában több helyen is találtak javítást.

17...f5

A zsűri tagjai közül ezúttal Emil Szutovszkij volt soron, hogy a bonyolult állásban megkönnyítse az eligazodást. Egyes változatokat az izraeli nagymestertől kölcsönöztem, de azért magam is próbáltam az állás mélyére hatolni. Érdeklődéssel kísértem, hogy a Junior 8 elemző program mit súg. 17...Vxa2 18.Bd1 Vd5 19.Ve3 Va5+ 20.c3 f5 21.Vg3! Kf8 (21...Kf7 22.Bxf5+ exf5 23.Fc4+ Kf8 24.Vg6 és világos nyer) 22.Vg6 Va4 23.Bf3! Fh4+ 24.Bg3 Fxg3+ 25.hxg3 Vxd1+ 26.Fxd1 fxe4 27.Vf6+ Kg8 28.Vd8+ Kg7 29.Ve7+ Kg8 30.Fc2 és világos mindent begyűjt, amit lehet.

18.Bf3 Vxa2!

Az egyetlen védelem, 18...Va4-re 19.Hd6+ Fxd6 20.Vxd6 Vh4+ 21.Bg3 f4 22.Vxc6+ Ke7 23.Vc5+ Kf6 24.Vf2!! A Junior 8 ezt a látványos lépést egy másodperc alatt találta meg. Világos vezért nyer!

19.Bfb3! fxe4

Számításba jött 19...0-0!?, középen rekedt király mellett nehéz a sötét király sorsa.

20.Vc3 Fd8

Itt már elkésett a sáncolás, 20...0-0-ra 21.Ba1 Fb4 22.Bxb4 Vd5 23.Vg3+ Kh8 (23...Kh7 24.Fxh5 Ba7 25.Fg6+ Kh8 26.Bxe4 Bg7 27.Bh4+ Kg8 28.Bg4) 24.Ve3 Bf4 25.g3 világos nyeréséhez vezetett volna.

21.Vxc6+

Forrás: [origo]


21...Ke7?

Sötét már nem bírja tovább a feszültéséget. 21...Fd7! volt az egyetlen helyes folytatás, de nagyon nehéz kötéltáncot járni, amikor nincs biztosítókötél! 22.Vxe4! (22.Vxa8?! Vxc2 23.Vxa6 0-0) 22...Kf7! (22...Va5+ 23.Kf1 0-0+ 24.Kg1 Vc5+ 25.Kh1 Ff6 26.Bg3+ Kf7 27.Fxh5+ Ke7 28.Bb7) 23.Bd1 Va4 24.Bf3+ Ff6 25.Vxe5 Vh4+ ( 25...Bh6 26.Bd4 Va1+ 27.Kd2 Ba7 28.Bxf6+ Bxf6 29.Fxh5+ Ke7 30.Vc5+ Kd8 31.Bg4!) 26.Kf1 Bad8 (26...Kg6 27.Fd3+ Kf7 28.Kg1 Bag8 29.Fe4 úton a világos támadás változatlan erővel folytatódik.) 27.Bd4 Kg6 28.Fd3+ és nyer.

22.Vxa8 Vxc2 23.Va7+ Fd7 24.Bb7

Anyagi egyenlőség mellett a világos támadásának ereje nem csökken.

24...Fa5+ 25.Kf1 Bd8 26.Bd1 Fd2 27.Bc7 Bf8+ 28.Kg1 Fe3+ 29.Vxe3 Vxc7

Forrás: [origo]


30.Vg5+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa