Vágólapra másolva!
Kovács Ágnes után és előtt két férfiú, Horváth Péter és Cseh László próbált szerencsét a 100 méteres hát középdöntőjében - félsikerrel: Cseh finalista lett, míg Horváth kiszorult a nyolcas döntőből. Kovács Ágnes 100 méteres mellen nem jutott be a fináléba, a 200 vegyes döntőjében a 6. helyet szerezte meg.

Az utóbbinál maradva, s nem csupán udvariasságból: a jelenlegi legeredményesebb magyar a pillangó és a hát után még beleveszett a mezőnybe, aztán mellen jött, ahogy jönnie kellett, felzárkózott harmadiknak, de a fordulás utáni befejező sprinthez már nem maradt elegendő tartaléka, s végül az ebben a versenyszámban tőle nagyon is elfogadható hatodik hellyel zárta hétfői szereplését.

A 100 méteres női mell középdöntőjében azonban elmaradt matinés teljesítményétől, 1:10.37 perccel csak futam-8., vagyis az utolsó, összesítésben pedig a 15. lett, ennél fogva aztán nem is tudott bemasírozni a nyolc közé. A 200 mellen olimpiai, világ- és Európa-bajnoknő megpróbálkozott ugyan felzárkózni, de a forduló után elmaradt a régi Kovácstól megszokott elemi erejű hajrá, így maradt a kiesés szomorú ténye.

A "vegyes" érzelmeket keltő Kovács-nap magyaros-kesergős hangulatán egy Cseh javított: a 100 méteres férfi hát magyar hőse, de Horváthot sem érheti különösebb kritika. Mindketten a második futamban jutottak szóhoz, a 3-as és a 7-es pályát kellett figyelni, utóbbin Horváth harmadikként fordult, a második 50-et viszont Cseh bírta jobban, s 55.12 másodperccel az 5., Horváth 55.83-dal a 8. helyen - összesítésben 16-ként - zárt. Utóbbi nem jutott tovább, Cseh viszont a hetedik idővel tagja lett a kedd esti döntő mezőnyének.

Vele még inkább férfinapnak ígérkezik magyar szempontból a kedd, hiszen az úszók harmadik versenynapján a piros-fehér-zöld színek képviseletében kizárólag az erősebb nem reprezentánsai érdekeltek: Flaskay Mihály és Güttler Károly az 50 méteres mell, Kolozár Dávid és Bodrogi Viktor pedig a 200 méteres pillangó időfutamaiban. Aki továbbjut, annak - a már biztos finalista Cseh társaságában - még esti jelenése is lesz a középdöntőben.