Vágólapra másolva!
Magyar szempontból jól kezdődött a barcelonai úszó-világbajnokság harmadik versenynapja: az 50 m férfi mell keddi selejtezőjéből mind Flaskay Mihály, mind Güttler Károly továbblépett a 16 tagú középdöntőbe, előbbi a második, utóbbi a 14. legjobb idővel.

Kettő híján százan csobbantak vízbe kedden kora délelőtt a vb úszóprogramjának keretében, s mindjárt két magyarra figyelhettünk: az 50 m mellen induló Flaskay Mihályra és Güttler Károlyra.

Utóbbinak, a nagy harcosnak, aki 15 éve olimpiai ezüstérmes volt 100-on, két napja a hosszabbik táv nem hozott szerencsét, a tizenhetedik idővel éppen kiszorult a legjobbak közül, ezúttal azonban az előfutam jelentette első akadályt sikerrel vette, hiszen 28,34 másodpercet tempózva összesítésben a 14. lett, tehát tagja az esti középdöntőnek.

Úgyszintén Flaskay. A matinés próbán az egri mellúszó remekelt: a második (!) legjobb időeredményt produkálva 27,84 mp alatt ért célba, s szép reményekkel várhatja a folytatást. A harmadik versenynap "előjeleiről" írva a nemzetközi szövetség (FINA) és a vb szervezőbizottsága által jegyzett alkalmi kiadvány, a Swimming News az 50 m mell legfőbb esélyeseként a világbajnok és -csúcstartó ukrán Oleg Liszogort, a legnagyobb lehetséges riválisok sorában pedig - remélhetőleg látnoki, de legalábbis szakértő szemmel láttatva a helyzetet - elsőként Flaskay Mihályt említette, jóllehet a magyar versenyző csak a 24. az aktuális világranglistán.