Sikerrel vette az előfutamot Kovács Ágnes és Reményi Diana a 200 méteres mellúszásban, előbbi 2:29.74, utóbbi 2:29.79 perc alatt teljesítette a távot, s a kilencedik-tizedik idővel jutottak az esti középdöntőbe. Ott úszik majd Cseh László is, aki 200 háton 1:59.49 perccel az ötödik legjobb idővel került tovább. A 200 m férfi vegyes időfutamából Kerékjártó Tamás 2:02.32 perces eredménnyel biztosan úszott a középdöntőbe.
Válaszd a legjobbakat!
A 100 méter férfi háton kedden országos csúcsbeállítással hetedik Cseh László 200-on is felettébb biztatóan mutatkozott be: a csütörtöki előfutamban 1:59.49 perccel harmadikként ért célba, összesítésben pedig az ötödik legjobb idővel került tovább az esti középdöntőbe. A szám másik magyar indulója, Bodrogi Viktor ugyanakkor jócskán elmaradt saját maga és a szakemberek várakozásától is, hiszen a 2 perchez közeli teljesítmény helyett egy gyengécske 2:03.22-re tellett csak az erejéből, ami a teljes rangsorban mindössze a 31. helyezéshez volt elég, a továbbkerüléshez édeskevésnek bizonyult.
Nagy meglepetésre nem jutott tovább a női 100 méter gyorsúszás csütörtök délelőtti előfutamából a szám egyik esélyese, az amerikai Nathalie Coughlin a barcelonai vizes sportok vb-jén. A klasszis 56.98 másodperc alatt teljesítette a távot, ezzel csak a 31. lett, s a legjobb 16 ment tovább. Coughlin vasárnap a 4x100 m gyorsváltó tagjaként aranyérmes lett a katalán fővárosban, majd hétfőn 100 háton - világcsúcstartóként - az előfutamon sem verekedte magát túl. Ha így folytatja, a többi váltóban valószínűleg nem kap helyet.
A 200 méteres női mellúszásban a címvédő, s már minden komoly titulust begyűjtő Kovács Ágnes, valamint a szintén Bp. Spartacusos Reményi Diána is biztosította helyét az esti középdöntőben. Előbbi 2:29.74, utóbbi 2:29.79 perc alatt teljesítette a távot, s a 9., illetve a 10. időeredmény tulajdonosaként folytathatják.
Kerékjártó Tamás szintén továbbúszta magát a 200 m férfi vegyes időfutamából, miután 2:02.32 perccel összesítésben a 11. lett, Batházi István 2:02.83-mal viszont 21.-ként végzett, így nem került be a 16 legjobbat rajtkőre engedő esti középdöntőbe.
(MTI)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?