Vágólapra másolva!
A Balatonlellén zajló ifjúsági csapat Európa-bajnokság hatodik fordulójában első számú válogatottunk újabb győzelmet aratott. A román együttes elleni 2,5-1,5-ös nyeréssel Berkes Ferenc vezette csapatunk megőrizte vezető pozícióját. Sorozatban harmadszor kapott ki "B" négyesünk, s visszaesett a táblázaton. A leány válogatottunk kihasználta a kedvező párosítás nyújtotta lehetőséget, s 2-0-s nyeréssel javítottak, feljöttek a hatodik helyre.

Változatlanul tart a magyar-lengyel versenyfutás a negyedszer megrendezett ifjúsági csapat- Európa-bajnokságon. Mindkét válogatott győzött, de Berkesék a románok elleni, kissé sovány, 2,5-1,5-ös nyeréssel megtartották vezető pozíciójukat. Éltáblásunktól Murariu elcsípett egy fél pontot, ezúttal a megnyitás megválasztása nem bizonyult telitalálatnak, a Phidor védelmű játszmában végig a román sakkozó kezdeményezett, minőséget is nyert, de technikája szerencsére nem volt meggyőző, Berkes kiharcolta a döntetlent. A második táblán Antal Gergely megbízható teljesítménnyel érte el az oly fontos győzelmet, 2 meccspontot ért a szicíliai védelmű nyerése. Erdős sötéttel simán tartotta az egyensúlyt, míg Mészáros Tamás fölényes állást rontott el remire.

Sorozatban harmadszor szenvedett vereséget a "B" csapatunk, nagyon jó kezdés után meginogtak, s az ukránok ellen is sokat hibáztak. A játszmák alapján túlzott az ukránok 3-1-es sikere. Az Európa-bajnokság utolsó fordulójában a vezető magyar válogatott a németekkel mérkőzik meg, míg a rivális lengyelek a horvátokkal csatáznak majd.

A hatodik forduló eredményei:
Románia (7) - Magyarország I. (9) 1,5 - 2,5
Murariu (2389) - Berkes Ferenc (2590) döntetlen
Barnaure (2317) - Antal Gergely (2475) 0 - 1
Manescu (2354) - Erdős Viktor (2420) döntetlen
Doncea (2203) - Mészáros Tamás (2307) döntetlen

Csehország (6) - Lengyelország (8) 1,5 - 2,5
Szlovénia (5) - Németország (6) 2,5 - 2,5

Magyarország II. (6) - Ukrajna (5) 1 - 3
Gonda László (2449) - Jakymov (2363) döntetlen
Popovics Ádám (2421) - Kryvorucsko (2415) 0 - 1
Papp Gábor (2376) - Szmirnov (2451) 0 - 1
Bérczes Dávid (2393) - Zincsenko (2322) döntetlen

Ausztria (4) - Franciaország (4) 1 - 3
Horvátország (4) - Írország (2) 2,5 - 1,5
Szerbia-Montenegró (4) - Törökország (0) 3 - 1

A bajnokság állása:
1. Magyarország I. 11 (17)
2. Lengyelország 10 (15,5)
3. Németország 8 (15)
4. Ukrajna 7 (13,5)
5. Románia 7 (12)
6-7. Csehország és Szerbia-Montenegró 6 (12,5)
8-9. Magyarország II. és Franciaország 6 (12)
10. Horvátország 6 (10,5)
11. Szlovénia 5 (12,5)
12. Ausztria 4 (10)
13. Írország 2 (7)
14. Törökország 0 (6)

A kedvező párosítást kihasználva a döntetlensorozat után végre nyert a leány duó, a miskolci korcsoportos bajnokság 16, illetve a 14 éves csoport két bajnoka szállította a két győzelmet. Rudolf Anna korán gyalogot nyert, Ignácz Mária is könnyen kényszerítette feladásra belga ellenfelét. A leányok versenyében izgalmas utolsó forduló lesz, a bajnokságban vezető lengyelek éppen a magyar válogatottal játsszák a sorsdöntő játszmákat.

A hatodik forduló eredményei:
Románia (7) - Lengyelország (7)
Csehország (6) - Franciaország II. (6)
Ukrajna (6) - Franciaország I. (5)
Szerbia-Montenegró (6) - Törökország (4)
Szlovénia (4) - Németország (3)

Magyarország (5) - Belgium (1) 2 - 0
Rudolf Anna (2222) - Dierckens 1 - 0
Ignácz Mária (2191) - Degrande 1 - 0

A bajnokság állása:
1. Lengyelország (9) 7,5
2. Szerbia-Montenegró 8 (8)
3-4. Ukrajna és Csehország 8 (7,5)
5. Románia 7 (7,5)
6. Magyarország 7 (6,5)
7. Franciaország II. 6 (5,5)
8. Szlovénia 5 (5,5)
9. Franciaország I. 5 (5)
10. Németország 4 (5,5)
11. Törökország 4 (5)
12. Belgium 1 (1)

Az utolsó forduló párosítása:
Lengyelország (9) - Magyarország (7)
Csehország (8) - Ukrajna (8)
Németország (4) - Szerbia-Montenegró (8)
Belgium (1) - Románia (7)
Franciaország II. - Szlovénia (5)
Franciaország I. (5) - Törökország (4)