Vágólapra másolva!
Mandula Petra bejutott az elődöntőbe a 300 ezer euró összdíjazású lengyelországi nőitenisz-tornán, Sopotban, miután ellenfele, az első helyen kiemelt orosz Anasztaszja Miskina sérülés miatt feladta a mérkőzést.

A világranglistán 52. magyar játékos sikerének értékéből mit sem von le riválisa visszalépése, az első játszmát ugyanis magabiztosan hozta, s a másodikban is irányított, mindaddig, amíg Miskina jelezte: nem tudja folytatni a találkozót. Az orosz teniszező jelenleg a 10. a világranglistán.

Mandula pályafutása során másodszor került be a legjobb négy közé WTA-viadalon. Ez a bravúr tavaly júniusban, Bécsben sikerült neki először. Ellenfele a cseh Klara Koukalova (76.) lesz a fináléba kerülésért.

A férfiaknál az első helyen kiemelt spanyol Juan Carlos Ferrero szetthátrányból fordítva, három játszmában nyert a selejtezőből érkezett cseh Frantisek Cermak ellen, így - bár a vártnál sokkal nehezebben - bejutott a legjobb nyolc közé. Az első fordulóban Sávolt Attilát búcsúztató perui Luis Horna szintén tagja a negyeddöntő mezőnyének, ezúttal a hetedikként rangsorolt szlovák Dominik Hrbatyt győzte le.

Női egyes:
negyeddöntő:
Mandula Petra (8.) - Miskina (orosz, 1.) 6:4, 3:0-nál Miskina feladta
Schnyder (svájci, 2.) - Matevzic (szlovén, 6.) - játék nélkül, Matevzic betegsége miatt nem állt ki a mérkőzésre
Pistolesi (izraeli, 3.) - Szafina (orosz, 7.) 6:7, 6:1, 4:1-nél Szafina feladta
Koukalova (cseh) - Kostanic (horvát) 6:1, 6:0

Férfi egyes:
nyolcaddöntő:
Ferrero (spanyol, 1.) - Cermak (cseh) 4:6, 7:5, 6:2
Horna (perui) - Hrbaty (szlovák, 7.) 6:3, 6:1
Blanco (spanyol) - Portas (spanyol) 3:6, 6:1, 6:4
Coria (argentin, 3.) - Ch. Rochus (belga) 6:1, 6:0
Mutis (francia, 8.) - Göllner (német) 6:4, 6:2
Puerta (argentin) - Ramirez (spanyol) 6:3, 6:3

A negyeddöntő párosítása:
Ferrero - Horna
Coria - Mutis,
Vinciquerra - Ferrer
Puerta - Blanco