Vágólapra másolva!
A júniusban letartóztatott Mike Tyson szállodai bunyóját ugyan biztonsági kamera rögzítette, az egykori nehézsúlyú világbajnokot mégis felmentették a testi sértés, a zaklatás, illetve a rendzavarás vádja alól. A több százmillió dolláros adóssággal küzdő Vas Miska valószínűleg - Lennox Lewishoz és Evander Holyfieldhez hasonlóan - mégsem mérkőzik meg Roy Jonesszal, így a WBA bajnoka befejezheti kalandozását a királykategóriában.

Mike Tyson júniusban egy brooklyni szálloda halljában akasztotta össze a bajuszát két férvival, akik a tárgyaláson bevallották: ők kötöttek bele a bokszolóba. Persze a biztonsági kamerás felvételek szerint Tysont sem kellett sokáig provokálni a tettlegességhez, amely során az exvilágbajnok legendás erejű ütései mellett több rúgáskombinációt is bemutatott.

Tysonnak volt mitől tartania a tárgyalás előtt, hiszen ha bűnösnek találják az ellene felhozott vádakban, visszaesőként újabb egy évre börtönbe kellett volna vonulnia, így viszont akár vissza is térhetne a szorítóba. A 37 éves fenegyerek azonban sokkal inkább démonaival és anyagi gondjaival - legutóbb éppen csődvédelemért folyamodott 300-500 millió dollárra rúgó adóssághalmaza miatt - szeretne megküzdeni, mint kihívójával, Roy Jones Juniorral.

A nehézsúly trónkövetelőjét a jelek szerint a saját bevallása szerint szinte motiválhatatlan Lennox Lewis is kikosarazza, Evander Holyfield pedig már elkötelezte magát a James Toney elleni mérkőzésre. Márpedig rajtuk kívül Jones nem lát fantáziát más nehézsúlyú öklözőben, ezért a WBA-bajnok menedzserei felvették a kapcsolatot Antonio Tarver és Bernard Hopkins képviselőivel. A tervek szerint Jones következő összecsapására félnehézsúlyban kerülne sor.